Az ex pornós Judy Nero ezúttal ismét a kamera másik oldalán volt, hiszen rendezőként jegyzi azt a felnőttfilmet, amely a világon először interaktív forgatókönyvvel készült. A forgatás egyébként a hét végén, az Őszi Erotika Parádén volt, és különlegessége még, hogy a profi szereplőkön kívül amatőrök is szerepelnek majd a történetben. A látogatók pedig beleszólhatnak a történetbe és a forgatásba is. “A koncepció az, hogy a “szex mindenhol lehetséges”, ezért választottunk tulajdonképpen nyilvános helyszínt, az Erotika Parádé helyszínét a forgatáshoz. A profi szereplők névsorát a producer határozta meg, de az amatőrök casting-ját Lévai Adriennel, a rendezőtársammal végeztük” – mondta el a pornószínésznő.
Judy Nero, Faragó Judit ezúttal ismét a kamera másik oldalán volt, hiszen rendezőként jegyzi azt a felnőttfilmet, amely a világon először interaktív forgatókönyvvel készült. A forgatás egyébként a hét végén, az Őszi Erotika Parádén volt, és különlegessége még, hogy a profi szereplőkön kívül amatőrök is szerepelnek majd a történetben. A látogatók pedig beleszólhatnak a történetbe és a forgatásba is.
A casting hétfőn volt és megtudtuk, hogy igen kevés bátor legény és leány jelent meg a válogatón. A teljesen ismeretlen arcok mellett jelentkezett például Csabi is, aki korábban a Hal a Tortán adásában találkozott Judy-val. Ő Krisz Rudi barátja, aki már akkor jelezte, szerepelne erotikus filmekben. Álma most, úgy tűnik, valóra válhat, mert a rendezőnő véleménye szerint biztosan szerepet kap a filmben.
“A válogatáson a férfiaknál elsősorban természetesen az “állóképességet” teszteltük. – folytatta beszámolóját Judy Nero – Sajnos kevesen feleltek meg az elvárásoknak. Többen csak azért jöttek el, hogy találkozzanak velem” – tette hozzá.
Elmondta, hogy nem a kifejezetten izmos, testépítő alkatokat keresték, mert ők sokszor szteroidokat és egyéb anyagokat használnak, ez pedig nem tesz jót a teljesítménynek. A kis két tabletta használata pedig nem szokás, így tehát komoly elvárásoknak kellett megfelelni a válogatón.
“A lányoknál elsősorban a szépséget, és az alakot néztük. Jelenleg úgy tűnik, két amatőr lány lesz a filmben. A jelenetekben amatőrök és profik együtt szerepelnek majd” – tette hozzá Judy, aki elmondta még, hogy bár a casting-ot ők ketten, Lévai Adriennel végezték, a végső döntés a producer kezében van.
Judy Nero érdekesség: A lány az elmúlt tíz évben rendszeresen fellépett a magyarországi és külföldi erotikus rendezvényeken, azonban idén ősszel egy vadonatúj színpadi produkció miatt megszakad ez a kör. “Természetesen így is részt veszek az egyik nagy őszi erotikus rendezvényen, azonban ezúttal nem vetkőzöm, hanem rendezőként fogok castingolni” – folytatta Judy Nero.
Az expornós ismét orvosi kezelésre szorult, a pánikbetegsége ugyanis végképp eluralkodott felette. Nero két éve szenved a rohamoktól, az elején szívrohamra, később agyvérzésre is gyanakodtak a szakemberek. Most kiderült, hogy állapota annyira súlyos, hogy minden bizonnyal élete végéig antidepresszánsokon és nyugtatókon kell élnie.
“Nyolc éve veszítettem el az édesapámat, később volt egy hatalmas autóbalesetem is, ahol a gerincem, kulcscsontom eltört, a vesém, májam sérült. Majdnem meghaltam. Újra kellett tanulnom járni. A válásomat sem tudtam kiheverni. A házasság felbomlása kudarc, akárki kezdeményezi is. Nem az én hibámból mentünk szét, azóta kétszer is meggondolom, hogy kit engedek közel magamhoz. De most nem is az az elsődleges dolog, hogy találjak valakit, hanem, hogy meggyógyuljak, és a munkámmal kapcsolatban is minden rendben legyen. Az olyan barátokat, akik csak azért voltak velem, hogy hasznot húzzanak belőlem, leépítettem, a nyilvánosságot is kerülöm, mert nagyon sok negatív kritikát kapok, és ez is nagyon rosszul esik.”
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Melyik a tuti potencianövelő? Már mondjuk is!
Potencianövelő vásárlásnál, hogy melyiket vegyük, a döntés nagyon nehéz! A potencianövelő szerek százai elöntötték a [...]
Csak kemény farokkal tudsz karmester lenni a szexben
A pasik sokat aggódnak a szexuális teljesítményük miatt. A mai világban minden csak a behatolásról, [...]
Barátnőm szexshop bevásárlása
Kiteszem a lábam pár napra, és amikor hazajövök az én drága kishúgom egy nagy halom [...]
Szexshop kellékek, érdemes benézni egy szexshopba, mindig van újdonság
Szexshop intim üzlet, szexbolt egy online áruház is, amely felnőtt termékek széles választékát kínálja, az [...]