A statisztikák szerint a férfiak többsége havonta legalább egyszer ellátogat pornó helyekre a weben. És vannak, akik nem csak egyszer… Rohamosan terjed egy új lelki betegség, amelyet a szakemberek internetes pornófüggőségnek neveznek. A pornográfia egyidős a kultúrával. Már az ókorban létezett, és azóta is végigkíséri az emberiség történetét. Igazán tömeges méreteket csak a huszadik században öltött, de az internet megjelenéséig megmaradt egyfajta karanténba zárva. A világháló azonban új helyzetet teremtett: a pornót behozta a családi otthonokba. Szakértők szerint a pornográfia és az internet olyan veszélyes elegyet alkot, amely súlyosan deformálhatja a felnőttek, és még náluk is jobban a felnövekvő nemzedékek szexuális viselkedéskultúráját. A szociálpszichológusok világméretű kísérletről beszélnek, amelynek szenvedő alanyai mi vagyunk, a terapeuták pedig egy új járvány, az internetes pornófüggőség gyógymódját keresik.
Lógunk a pótszeren – A széles sávú kapcsolatok terjedésével az internet egyre jobban háttérbe szorítja a tévét. Egy közelmúltban végzett brit felmérés szerint egy átlag angol naponta 164 percet tölt a web böngészésével, míg tévénézéssel csak 148 percet. Ebbe a napi három órába rengeteg értelmes tevékenység belefér: az ember híreket olvas, információkat gyűjt a munkájához vagy a szabadidő eltöltéséhez, apróhirdetéseket bogarászik és így tovább. De sokan vannak, akiknél a szörfözés több praktikus időtöltésnél: olyan pótcselekvés, amely már kóros méreteket ölt. A pszichológusok szerint az internetfüggőség legfontosabb ismérvei: rendszeresen tovább szörfözünk a weben, mint eredetileg terveztük, ismerőseinknek kevesebb időt vallunk be a ténylegesnél, állásunk, munkánk, emberi kapcsolataink is veszélybe kerülnek a túlzásba vitt böngészés miatt, és a feszültséget is a hálón vezetjük le. Ugyanez kicsit humorosabb megfogalmazásban: internetfüggőnek tekinthetjük magunkat, ha hajnali négykor a vécére menet gyorsan megnézzük, hogy nem kaptunk-e újabb e-mailt – és visszafelé megnézzük még egyszer…
Számít a méret – Az internetfüggőség egyik sajátos válfaja, amikor a pornóhelyek látogatása válik lelki kényszerré. Az összes nettel kapcsolatos lelki nyavalya közül ez a leginkább személyiségromboló hatású. A pornó a világhálónak az a sötét tartománya, amelynek kiterjedését legfeljebb becsülni tudjuk. Az internetes szűréssel foglalkozó N2H2 cég adatbázisa 1998-ban még csak 14 millió ilyen oldalt tartalmazott, 2003-ban már 260 milliót, és az oldalak száma ma már félmilliárd körül járhat. Van olyan szakértő, aki azt állítja, hogy a világhálón található összes honlap többsége szexuális tartalmú! És ezt a sötét zónát nem veszi körül kerítés, nincs elválasztva a világháló többi részétől, mint a vigalmi negyedek egynémely nagyvárosban. Elég beírni a keresőbe, hogy XXX, és máris milliónyi oldal közül válogathatunk, amelyek bármelyike egyetlen gombnyomással elérhető. Vagyis az internet általunk ismert része egy szennyes óceánon úszik, és a férfiak többsége időnként szívesen végez kutatómerüléseket. Egy Egyesült Államokban végzett 2004-es felmérés szerint a 18 és 34 év közötti férfiak több mint hetven százaléka legalább havonta egyszer felkeres a weben pornográf helyeket. És noha erről nincs pontos statisztika, a pszichológusok beszámolói szerint rohamosan nő azok száma, akik nem csupán hébe-hóba kukkantanak be ide, hanem kényszeres látogatóivá válnak a pornográf weboldalaknak.
Leküzdhető-e? – Végzetes vonzerő – Mitől olyan delejesen vonzó az internetes pornó? A szakértők három alapvető okot emelnek ki. Először is olcsó. A helyek jelentős része ingyenes, reklámokból tartja fenn magát, és ahol fizetni kell, a tarifák alacsonyak, a látogató viszonylag szerény előfizetési díjért juthat rendszeresen „friss áruhoz”. Bár nem árt megjegyezni, hogy ez az olcsóság viszonylagos. Az internetes pornó hatalmas üzlet – a The Washington Post januári becslése szerint éves forgalma megközelíti a hárommilliárd dollárt –, és ezt a hatalmas összeget, ahogy mondani szokták, nem a méhecskék hordják össze.Egy pornófüggőt anyagilag is nagyon le tudnak meríteni a nyakló nélküli előfizetések. Az internetes pornó vonzerejét fokozza, hogy gyorsan és kényelmesen hozzáférhető. Nem kell lemenni érte a sarki újságos kioszkba, vagy betérni egy gyanús külsejű szexshopba: ott van csábítóan közel, pár kattintásnyira, és a nap huszonnégy órájában elérhető. A harmadik fontos tényező az ügymenet diszkrét, személytelen jellege. A felhasználónak nem kell megadnia a nevét, feltárnia személyazonosságát, nincs kitéve a sanda pillantásoknak, és ha körültekintő, a lebukás kockázata is kicsi. Ez a három körülmény együtt annyira felfokozza a csábítást, hogy még olyanok is meginognak, akik egyébként jártasak a lemondás művészetében. Egy lelkipásztorok körében végzett amerikai felmérésből például kiderült, hogy a megkérdezett lelkészek fele erős kísértésként éli meg az internetes pornót, és több mint egyharmaduk állandó harcot vív e kísértés ellen.
Csábít és kábít – A férfiak többsége tehát, aki rendszeres internetkapcsolattal rendelkezik, a statisztikák szerint ellátogat néha pornóhelyekre, és a pszichológusok – akik megengedőbbek ezen a téren, mint a vallási vezetők – azt mondják, hogy ez többé-kevésbé normális. De mikortól számít valaki internetes pornófüggőnek? Nehéz megvonni a határt a normális viselkedés és a kényszeresség között: a szakértők általában úgy fogalmaznak, hogy a kóros viselkedés ott kezdődik, ahol az egyén szociális, munka- és rekreációs tevékenységei sérülnek. Egy amerikai tanulmány ennél konkrétabban fogalmaz: ha valaki hetente tizenegy óránál többet nézeget pornóhelyeket, az már függőnek tekinthető. Van olyan szakértő, aki a kábítószerhez, a kokainhoz vagy a crackhez hasonlítja az internetes pornót. És valóban, a rászokás mechanizmusa és idegrendszeri hatása meglehetősen hasonló. Ezt PET (pozitron-emissziós tomográf) vizsgálatok is bizonyítják: a pornóképek látványa a kísérleti alanyokból hasonló agyi reakciókat váltott ki, mint a kábítószerfüggőkből a kokaint ábrázoló fényképek.
Lelombozó mennyiség – A pornó különböző hordozókon a világháló megjelenése előtt is hozzáférhető volt – igaz, körülményesebb módokon, de aki akarta, beszerezhette a napi adagját. Az internetes pornó megkönnyítette a hozzáférést, de ezen kívül hozott-e más változást is? Igen, mondják a szakértők. A világháló nem csupán egy újfajta hordozó, a magazinok és videokazetták korszerű megfelelője. A kínálat kimeríthetetlen gazdagsága újfajta „fogyasztási” szokásokat generál: a szörföző vágyai tárgyát keresve képről képre ugrik, és egyre intenzívebb hatást keres. Késztetései eközben torzulnak, és egyre kevésbé elégíthetők ki valóságos élethelyzetekben.
Az effektust szelídebb változatban tévézés közben is megfigyelhetjük: minél több csatornánk van, annál kevésbé tudunk koncentrálni bármelyikre, és miközben vadul nyomogatjuk a távirányítót, egyre jobban elhatalmasodik rajtunk az érzés, hogy az összes műsor nem ér egy hajítófát sem. A csalódás garantált, a folyamatba bele van kódolva a (lelki) kielégíthetetlenség és az eszkalálódás. Azok az internetpornó-függők, akik problémájukkal terapeutához fordultak, arról számoltak be, hogy viszonylag hamar eljutottak olyan szélsőségekig, amelyeket korábban maguk is elutasítottak. Eközben egyre frusztráltabbá váltak, szexuális életük elsivárosodott, és partnerkapcsolataik tönkrementek.
Szembenézés a problémával – Az internetes pornó azáltal, hogy beszivárog a családi otthonokba, a gyermekek szexuális tanulási folyamatát is befolyásolja. Egy angol gyermekek körében végzett 2003-as felmérés szerint a 9–19 éves gyerekek háromnegyede hozzáfér otthon az internethez, és közülük 57 százalék látott pornót a weben, 25 százalék kapott pornográf levelet. Ez az első olyan nemzedék, amely a serdülőkorban ilyen brutálisan szembesül a pornóval. Megjósolhatatlan, hogy ez milyen hatással lesz a szexuális fejlődésükre. Traumatizálja őket, vagy – ez az optimista forgatókönyv – növeli a tűrőképességüket? A pszichológusoknak nincs egyértelmű válaszuk a kérdésre. És egyértelmű gyógymódot sem kínálnak az internetes pornófüggés ellen. A leszokás, mint minden szenvedélybetegségnél, hosszú és kínkeserves folyamat. Súlyosabb esetekben mindenképp javallt szakemberhez fordulni. A pszichológusok azonban hangsúlyozzák, hogy az első és legfontosabb a belső szembenézés a problémával. Aki legalább önmagának képes bevallani a keserű igazságot, nagy lépést tett a gyógyulás felé.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Szexshop Budapest belvárosában, INTIM CENTER szexbolt és online webáruház
A legtöbben nem merik megélni szexualitásukat. Elnyomják vágyaikat, ami hatalmas nagy hiba. Egy pajkos kis [...]
Gond van a merevedéssel, lankad a férfiasság és pénisz? Van segítség!
Időben gondoskodnia kell egészségéről, hogy kritikus helyzet esetén ne csodálkozzon, hogyan lehet növelni a hatékonyságot. [...]
Szexi fehérnemű, és szerepjáték jelmez, hogy bevaduljon a pasi
Szexi jelmezek, fehérneműk, mély dekoltázs, szűk bőrszoknya, vörös ajkak: számtalan módja van annak, hogy erotikusan [...]
Dildók, műpéniszek minden fajtában kaphatók az INTIM CENTER szexshopban
A legjobb dildók, műpéniszek minden fajtában kaphatók az INTIM CENTER szexshopban! A mesterséges pénisz akár [...]