Judy Nero volt férje börtönben van

judy_nero_ferjevelKét és fél év után kimondták Judy Nero (32) válását. Az egykori pornós élete egyik legnagyobb csalódásán van túl. Házassága csak rövid ideig tartott, férjét öt hónap közös élet után letartóztatták, azóta is börtönben ül. Judy egy internetes társkereső oldalon találta meg a nagy őt, akivel el tudja képzelni az életét. A 36 éves férfi három hét ismerkedés után váratlanul megkérte a kezét, majd 2007 augusztusában kimondták a boldogító igent. Házasságuk nem sokáig tartott.
– Életem egyik legboldogabb pillanatában vitték el mellőlem azt az embert, akit szerettem. Sokáig megpróbáltam ezt titkolni, nem tudtam feldolgozni a történteket. Mindenki csak azt látta, hogy a Cool Tv-n szakértőként dolgozom, senki sem ismerte a családi drámámat – kezdte történetét az egykori pornósztár.
– Sajnos a férjem olyan dolgokkal próbált pénzt szerezni, amelyek illegálisak voltak. Ezt még meg tudtam volna neki bocsátani, de azt, hogy az esküvőnk után három héttel már félrelépett, a mai napig nem tudom feldolgozni.
Ez a házasság egy hazugság volt, olyan, mintha álmodtam volna. De már vége, igaz, két évbe került. Ő még bentről is mindent megtett, hogy ne váljunk el, de hiába – árulta el Judy Nero, aki a rossz tapasztalat ellenére továbbra is vágyik a családra, egy igaz emberre, aki csak őt akarja.
Judy Nero egykoron pornófilmekben szerepelt lányokkal, manapság pedig többek között erotika rádióban és táncban utazik. Ha valaki, akkor ő tudja mitől döglik a légy. Na mitől?
– Mik a kedvenceid?
– Olyan zenéket szeretem, amelyek vágyat keltenek az emberben, és melyek hallatán bárki szívesen ágyba bújik a partnerével. Ettől függetlenül, mint magánember a rockzenét kedvelem.
– Színésznőként milyen zenékre szerettél dolgozni?
– Érdekes módon, én mindig azokat a darabokat választottam ki, amiket más nem kedvel. K’Maro-tól a többiek a falnak mennek, én pedig jó műsort tudok rá csinálni. A keményebb zenék közül az Evenesance-t nagyon bírom, de Marilyn Manson és a Rammstein is bejön.
Általában a lányok a lassabb dallamokat kedvelték közben, de azoktól én teljesen kivagyok.
– A te döntésed volt a zene a műsor alatt?
– Legtöbbször igen. Még kezdőként sokszor próbáltak rám erőltetni dolgokat, de ha nem tetszik a muzsika, akkor úgy nem megy igazán. Sok idő kellett, mire megtanultam, hogy melyik stílus áll jól nekem, és melyik, amire szeretek is mozogni.
– Gondolom, azért nem lehet mindig ugyanarra.
– Persze, kell a változatosság, sokszínűség. Pontosan ezért, mindig lemezlovasokkal, vagy rádiókkal készíttetem a szettjeimet, melyekre dolgozom. Sokan írtak már úgy, hogy külön a zenéről érdeklődtek. Igyekszem különlegeseket választani.
Judy végül elárulta, mi kell egy jó szeretkezéshez:
– Párok együttléteihez milyen zenét ajánlanál, egyáltalán fontos ez szex közben?
– Szerintem abszolút. Egy jó szeretkezésnek adjuk meg a módját. Legyen igényes miliője az egésznek, jó zene, jó bor és máris kész a megfelelő hangulat. A romantikus, gyertyafényes fürdőtől én is a falra mászom, másként is ki lehet fejezni a figyelmünket a másik és egymás iránt. Ehhez egy jó lépés a zene.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Akár több nőt is kielégítő szexisten így lehetsz

Jó lenne két nővel együtt lenni, vagy akár gruppenszex partiban szexelni? Vállalati szexbuli ahol több [...]

Szexshopból mindenképp vásárolj ajándékot kedvesednek, hisz te is élvezője leszel!

Mit vegyek ajándékba vagy magamnak egy árukkal teletömött sexshop boltban, vagy online sexshop webáruházban? Kinek [...]

Valósághű szexbabák és péniszek – Adult Expo Hong Kong

Már partnerre sincs szükség?! Ilyen élethű pénisz utánzatokkal, dildókkal és vibrátorokkal, valamint szexbabákkal játszadoznak az [...]

A LEGJOBB potencianövelők megrendelhetők, vagy az INTIM CENTER üzletben minden nap megvehetők

A LEGJOBB potencianövelő az INTIM CENTER szexshop potencianövelő kínálatában mindig kapható. A választék a teljes itthon [...]