Kálfári Karina privát pornó castingon a Szexplázában itt. No. 1. Párja ellentezte a fotózást, de szülei lájkolták a pucérkodását.
A szőke hajú szépség nagy reményekkel száll harcba az egymillió forintos fődíjunkért és a nyuszis magazin fotózásáért, hiszen minden vágya az, hogy befutott modell legyen.
– Még az aktfotózástól se riadtam vissza, hamar feloldódtam a fényképezőgép előtt. A jövőben is szeretném folytatni a modellkedést, nem akarok örökre eladó maradni – kezdte Karina, akinek egyedül a párját kellett meggyőznie arról, hogy valóban helye van a Blikk szépe versenyünkön.
– A szüleim mindenben támogatnak, a párom viszont nagyon nem örült annak, hogy a címlapon fogok pózolni.
A szexi szépség elég fiatalon ismerte meg a szerelmét, kapcsolatuk pedig egy cseppet sem nevezhető unalmasnak.
– Másfél éve vagyunk együtt se veled, se nélküled kapcsolatban, többször szakítottunk már, de eddig mindig ki is békültünk. Egy hónapja azonban még engem is sikerült meglepnie, amikor váratlanul megkérte a kezem. Igazi romantikus lánykérés volt, elutazott külföldre, és amikor hazajött, előállt a nagy kérdéssel. Egyáltalán nem számítottam rá, de azonnal igent mondtam. A munkám miatt azonban mostanában nem tudunk túl sokat találkozni, de így legalább nem unjuk meg egymást!
No. 2. Az egész családja büszke Kálfári Karinára. A szőke szépség nagyon meg van elégedve élete első aktképeivel, így mindenképpen folytatni szeretné a modellkedést a Blikk szépe versenyünk után is. Karina szexi fotói még a párja aggályait is elűzték, aki eleinte nem igazán repesett a boldogságtól.
Másodjára jelentkezett a Blikk szépe versenyre Kálfári Karina (19), aki nagyon reméli, hogy ezúttal bejut a decemberi fináléba, és zsebre vághatja az egymillió forintos fődíjat, valamint a CKM magazin fotózását.
– Még mindig nagy lehetőséget látok ebben a versenyben, úgyhogy úgy éreztem, adnom kell magamnak még egy esélyt.
Múltkor sajnos nem én lettem a hónap szépe, ezért nem jutottam tovább, most azonban remélem, sikerül. Még utoljára megpróbálok bedobni mindent, aztán ha mégsem jön össze, akkor fájó szívvel, de lemondok az álmomról – kezdte Karina, akit a kezdeti rosszallása ellenére ma már a párja is teljes vállszélességgel támogat.
– Az első aktfotózásomnak egyáltalán nem örült a barátom, mivel nem tetszett neki, hogy félmeztelenül fogok pózolni a címlapon. Mára azonban megbékélt vele, és nagyon szurkol, hogy végre valóra váljon az álmom – mondta mai címlaplányunk.
– Másfél éve vagyunk együtt egy se veled, se nélküled kapcsolatban. Többször szakítottunk már, de eddig mindig ki is békültünk. Közel fél éve azonban sikerült meglepnie, amikor váratlanul megkérte a kezem. Igazi romantikus lánykérés volt, elutazott külföldre, és amikor hazajött, előállt a nagy kérdéssel. Egyáltalán nem számítottam rá, de azonnal igent mondtam.
Egyelőre nem tervezünk esküvőt, a családalapítással még kicsit várni szeretnénk, hiszen a modellkarrieremre akarok koncentrálni – árulta el Karina, akinek négy lánnyal kell megküzdenie a Miss Március címért, amellyel további esélyt kap arra, hogy a fináléban zsebre vághassa az egymillió forintos fődíjunkat és a CKM magazin fotózását. Forrás Blikk.hu
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Bilincseld meg! Fém vagy plüss bilincs a BDSM szexben!
BDSM eszközök a bilincsek, gyakori kérdések és sm történet! A megbilincselt félben a vágyakozás, és [...]
A tesztoszteron tesz férfivá, hosszan tartó erekcióval szexisten leszel
A tesztoszteron az egyik fő férfi hormon felelős a megszerzéséért egy ember az összes jellemző [...]
Potencia gondjaid vannak? Jó tanácsok, potencianövelők erekciós gondokra
A fiatalabb férfiaknál a stressz és pszichés zavarok okoznak leginkább potencia problémákat. A potenciazavar az [...]
Potencianövelés, a leghatékonyabb tabletták és szerek az erekció érdekében
Potenciazavarról erektilis diszfunkcióról, röviden ED akkor beszélünk, ha a férfi nem tud olyan erekciót elérni [...]