Konferencia a prostitúció ellen: Legálisan is pokol

A prostitúció tulajdonképpen szexrabszolgaság, az emberi személyiség fogyasztói áruvá silányítása, megalázása, kisemmizése. A prostitúció szabályozása, bárminemű legalizálása az egyöntetű külföldi tapasztalatok szerint a korrupció megugrásához, a magánélet totális válságához és a szervezett bűnözés elburjánzásához vezet – állítják hazai és külföldi szakértők.

kurva-az-ut-szelen

A fegyver- és a drogkereskedelmet is leköröző iparágnak Magyarország válhat az európai központjává, ha a prostitúció az erősödő nyugat-európai tendenciának megfelelően nálunk is legálissá válik. Márpedig úgy tűnik, a prostitúcióhoz kötődő, rendkívül jól szervezett nemzetközi bűnözés a politikai és gazdasági elitig elérve mindenhol komoly nyomást gyakorol a törvényesség elfogadtatására. A prostitúció visszaszorításában idáig egyedül hatékonynak a svéd joggyakorlat bizonyult, amely a prostituáltat áldozatként, a férfi klienst és a futtatót pedig bűnözőként kezeli. Hollandiában sorra zárnak be a szexbárok, a bordélyházak, és már a törvényhozást is elérte a társadalmi tiltakozás ereje. A szavazópolgároknak ugyanis elegük lett, egyre komolyabb intézkedéseket várnak a kormánytól a társadalmi hanyatlás megfékezésére, mivel az intézményesített prostitúció a nőkkel, gyerekekkel szembeni erőszak és elnyomás fölerősödéséhez vezetett. A prostitúció legalizálása Hollandiában, Németországban, Ausztráliában és Új Zélandon egyaránt megbukott, Magyarországnak tehát semmiképp sem szabad e vonatkozásban utat engednie a liberalizációs törekvéseknek – mondta el előadásában a Nőkereskedelem Elleni Nemzetközi Koalíció igazgatója, Janice G. Raymond (USA) azon a nemzetközi konferencián, amit az elmúlt héten rendezett a Prostitúció Nélküli Magyarországért Mozgalom a prostitúció visszaszoríthatóságáról, s amelyet az Amerikai Egyesült Államok budapesti Nagykövetsége, a Svéd Királyság budapesti Nagykövetsége, az Európai Női Lobbi, az Európa Tanács Budapesti Ifjúsági Központja, valamint az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal is támogatott.
Magyarország egyelőre köztes helyzetben van, mert a Btk. szerint bűncselekmény a futtatás, a prostitúció elősegítése, az emberkereskedés, tilos bordélyházat üzemeltetni, a hatóságok első sorban az utcai prostitúció visszaszorítását tekintik feladatuknak. Azért, mert valaki prostituált, nem büntethető, viszont a nem megfelelő helyen való felajánlkozásáért – szabálysértési eljárás keretében – felelősségre vonható – állította kérdésünkre Betlen Anna, a kormányhivatal főtanácsosa. A legalizálás “előszobájának” számító türelmi zónák kijelölése körül évek óta zajlik a huzavona a prostituáltak és az önkormányzatok között. A környező országokhoz hasonlóan Magyarországon is egyre inkább előtérbe kerül az iparág legalizálásának és ellenőrizhetőségének igénye, ami a tevékenység megadóztatásán kívül a visszaszorítását is megcélozná. A külföldi tapasztalatok szerint viszont a legalizálással leginkább a prostitúciós ipar fenntartói járnak jól, a társadalomra pedig végképp rászabadul az intézményesített szexipar, amelyben lehetetlenség egymástól elkülöníteni a legális és az illegális szférát. A prostitúció ugyanis elválaszthatatlan az illegális gyermekprostitúciótól vagy az emberkereskedelemtől, amelynek éppen a legfőbb felvevőpiacát biztosítja. A prostitúciós üzletág nagysága a szakértők becslése szerint meghaladja a fegyver- és drogkereskedelem volumenét is.
Ha Magyarországon teret nyer a legalizáció – figyelmeztet Betlen Anna –, akkor az ország földrajzi fekvésénél és komoly “tradícióinál” fogva elkerülhetetlenül a nemzetközi emberkereskedelem és prostitúció legfőbb európai gyűjtő- és elosztóközpontjává válik. Maga a rendszerváltás is mérföldkőnek számított ebből a szempontból, de egyáltalán nem volt előzmények nélküli: Magyarországot már a 19. század végén is a lánykereskedelem európai központjaként tartották számon a kontinensen.
A jogi dilemma nemcsak nálunk égető, hiszen a köztéri állapotok, a fiatalkorú prostituáltak tömeges látványa egész Közép- és Kelet-Európában botrányos helyzetet eredményez. Elég Németországból Csehországon keresztül hazajönni, döbbenetes, ahogy egész kisvárosok élnek a prostitúcióból, tizenéves kislányok “kiállításából”. A megoldás Betlen szerint mégsem a bordélyházak és vigalmi negyedek kijelölése, és az immár legalizált szexipar förtelmes szolgáltatásainak rászabadítása a társadalomra, hanem sokkal inkább a svéd modell alapján való megoldáskeresés.
A prostituáltak a közvélekedéssel szemben nem “önkéntesek” – mondja Betlen –, mert egy nő soha nem képes előre felmérni azt a tömény borzalmat, fizikai és lelki erőszakot, ami rá vár, amikor például úgy dönt egy szükséghelyzetben, hogy belekóstol ebbe az iparágba, ahonnan aztán nincs igazán visszaút. Akkor védjük a jogait, ha erőszakos bűncselekmény áldozataként, nem pedig szabad munkavállalóként kezeljük őt. Tény, hogy az a máig “újratermelődő” férfitársadalom, amely hajlamos a nőket kizárólag a szexuális élményszerzés eszközének tekinteni, maga is áldozat, mert neveltetése révén el lett vágva a kiteljesedett emberi kapcsolatok lehetőségétől. A kliensek felelősségre vonása mellett szól az a tény is, hogy ha valaki fizet egy futtatónak, attól még nem jogosult mások – sokszor gyerekek – jogainak a semmibe vételére.
A prostitúció és az emberkereskedelem visszaszorítását célzó törvényjavaslat kidolgozásáról a múlt pénteken állapodott meg az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal és a Prostitúció Nélküli Magyarországért Mozgalom.

Külföldi minták

A prostitúció kezelési módjairól Janice G. Raymonddal, a massachusettsi egyetemen a nők helyzetével és orvosetikai kérdésekkel foglalkozó professzorasszonnyal, a Nőkereskedelem Elleni Nemzetközi Koalíció igazgatójával beszélgettünk.
– Magyarországon 1955 óta hatályban van az Emberkereskedés és mások prostitúciója kihasználásának elnyomása tárgyában kötött New York-i emberi jogi egyezmény, melynek értelmében a prostitúció illegális tevékenység. Ennek ellenére hosszú ideje heves lakossági ellenszenvvel övezett vita folyik a prostitúció legális kereteinek meghatározásáról, bordélyházak és úgynevezett türelmi zónák kijelöléséről. Ez utóbbiak esetleges megvalósulásától várható-e a jelenleg illegális szexipar visszaszorulása?
– A prostitúció legalizálása elsősorban a szexipar megerősödését szolgálja. A prostitúciót hivatásnak kikiáltó törvény a futtatókat szexipari vállalkozókká, a klienseket fogyasztókká, a tarifát adóköteles jövedelemmé minősíti, a prostituáltakat viszont árucikkekké degradálja. Ez az átminősítés ugrásszerűen megnöveli a prostitúció iránti keresletet, ugyanakkor rányomja bélyegét a férfiak nőkkel szembeni viselkedésére. A szexipar legalizálása révén Budapest könnyen kiérdemelheti az “Európa Nagybordélya” címet.
– Milyen konkrét nemzetközi tapasztalatok támasztják alá a prostitúció legalizálásával szembeni érveket?
– A prostitúció legalizálása korlátozás helyett bővíti a szexipart, annak illegális ágazatait is, és ösztönzőleg hat a szervezett bűnözésre. Az ausztráliai Viktória államban 1989 és 1999 között a legális bordélyházak száma több mint duplájára emelkedett, s emellett a prostitúció más legális formái (kukkolók, telefonszex, pornográfia), valamint a gyermekprostitúció is jelentős virágzásnak indultak. Hollandiában a futtatás, majd a bordélyok engedélyezése óta az utóbbi évtizedben 25 százalékkal bővült a szexipar, ami jelenleg a holland gazdaság 5 százalékát teszi ki, a gyermekprostituáltak száma pedig a 90-es évek második felében megháromszorozódott. Svájc néhány évvel a prostitúció részleges legalizációját követően Európa bordélyok szempontjából legsűrűbben ellátott országává vált.
– Várható-e a bordélyházak létesítése révén a prostituáltak egészségi állapotának, életkörülményeinek javulása?
– Noha a legalizáció eredetileg a köztéri prostitúció felszámolására irányult, az anonimitásukat féltő nők a bordélyok helyett mégis inkább az utcai prostitúciót választják. A prostitúciós létesítmények nem nyújtanak védelmet a kizsákmányolással és a fizikai bántalmazással szemben. A csupán a prostituáltak részére előírt egészségügyi vizsgálat és igazolás nem jelent védelmet a szexuális úton éppen a vizsgálatra nem kötelezett kliensektől beszerezhető betegségekkel szemben.
– A konferencián elhangzott előadások nemcsak a prostitúció, hanem az azzal szoros összefonódást mutató nemzetközi emberkereskedelem, mint a rabszolgaság modernkori intézménye elleni harc fontosságát is hangsúlyozták. Pontosan milyen mértékű ez az összefonódás?
– A nőkkel és gyermekekkel való nemzetközi kereskedelem világméretű probléma. A sokszor külföldi felszolgálói, táncosnői, házvezetői álláshirdetésekkel toborzó emberkereskedelem résztvevői nem csupán az évente mintegy négy millió áldozat szexuális kizsákmányolásából, hanem munkaerejük és akár szerveik áruba bocsátásából is profitot termelnek. Ez a rabszolgamunkából származó bevétel közvetlenül általában a futtatók, bordélytulajdonosok, emberkereskedők markába jut, de részesedhetnek belőle közvetve utazási irodák, légitársaságok, a vendéglátóipar és ezek hirdetői is.
Hollandiában a prostitúció legalizálása óta nem csökkent, hanem nőtt a szexpiac igényeit változatossággal kielégíteni igyekvő emberkereskedelem forgalma. Számos holland önkormányzat szeretne bordélyellenes politikát folytatni, ám nem teheti, mert a prostitúció bármely helyhatóságon belüli teljes tilalma, ütközhet a szövetségi alkotmány biztosította szabad munkaválasztás jogával.
Ausztrália Victoria államában a prostitúció legalizálása óta a kelet-ázsiai nők szexipari célú emberkereskedelme egyre fokozódó probléma.
Németország, ahol 2002 óta a prostitúció teljes mértékben legális munkának számít, jelenleg az európai emberkereskedelem legkedveltebb célállomása.
– Ön szerint jogos-e emberi jogi szempontból a prostitúció legalizálása iránti igény olyan valaki részéről, aki nem emberkereskedő kényszerítése folytán, hanem szabad akaratából válik anyagi okokból prostituálttá?
– A prostitúcióhoz való jog nem része az emberi jogoknak. Egyesek dönthetnek úgy, hogy bűncselekményt követnek el, de attól még ezek a dolgok károsak és büntetendők maradnak. Azok, akik a megélhetésükhöz szükséges pénz gyors előteremtésének reményében vállalkoznak átmenetileg az egyetlen lehetőségnek vélt prostitúcióra, általában hamar szembesülnek azzal a ténnyel, hogy napi 5-6 (vagy akár 1-2) kliens kiszolgálását alkohol vagy kábítószer nélkül nem tudják feldolgozni. A hozzászokás hamar kialakul, a szer folyamatos biztosítása viszont jelentős többletköltséget jelent, ami könynyen meghosszabbíthatja vagy véglegesítheti a kezdetben átmenetinek szánt életformát. Ebből az ördögi körből pedig már legalább olyan nehéz kikerülni, mint egy emberkereskedő felügyelete alól.
A prostitúció számtalan betegségtől, kiégéstől, függőségektől fenyegetett, veszélyes foglalkozás. Művelői gyakran szenvednek erőszakos halált idegen vagy saját kéztől, illetve lépnek tovább bordély- vagy masszázsszalon-üzemeltetőnek. A munkaerő utánpótlását biztosító emberkereskedelem mértékét nehéz számokban kifejezni, mindenesetre épp elég jelentős ahhoz, hogy tegyünk ellene valamit.
– Milyen szempontból tekinthető egyedülállónak a svédországi gyakorlat?
– A svéd törvényhozás szexuális aktust nem jognak, hanem a partnerek által kölcsönösen gyakorolt kiváltságnak tekinti, a prostitúciót pedig a férfiak részéről nőkkel és gyermekekkel szemben elkövetett erőszak egyik formájaként definiálja. 1999. január 1. óta nemcsak a prostituáltak felhajtása, közvetítése és futtatása, hanem a szexuális szolgáltatások igénybevétele, illetve az igénybevétel szándéka is bűncselekménynek számít, s mint olyan, pénzbírsággal, illetve 6 hónapig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. (A futtatás egyébként 2-6 év szabadságvesztéssel, az emberkereskedelem pedig 2-10 év szabadságvesztéssel büntethető.) A törvény érdekeltté teszi a prostituáltakat a szexiparból való kilépésben, őket ugyanis áldozatnak tekinti és számukra büntetés helyett anyagi, oktatási, munkavállalási, lakhatási és egészségügyi támogatást biztosít.
A törvény hatályba lépése óta drámai módon (70-80 százalékkal) csökkent az utcai prostituáltak és a szolgáltatásaikat igénybe vevő férfiak száma, és ezekkel együtt az utánpótlást jelentő nőkereskedelem mértéke is. Úgy tűnik, az emberkereskedők inkább olyan célországokat választanak, ahol nem ütköznek ilyen mértékben korlátozó törvényekbe.
A törvény rendkívül széles és egyre növekvő (80 százalék körüli) társadalmi támogatottságot élvez.
2004. januárban a svéd kormány megkezdte a prostitúció és az emberkereskedelem elleni Nemzeti Cselekvési Terv kialakítását, mely a már meglévő törvényi szabályozáson túl az áldozatok megsegítésére, támogatására, valamint a szexipar iránti kereslet visszaszorítására is javaslatokat kínál majd, és szorgalmazza a nemzetközi összefogást. A veszélyeztetett társadalmi csoportok védelme érdekében az egyik legfontosabb teendőnek a figyelemfelkeltés tűnik, hogy a hatóságok, civil szervezetek, a média és a közvélemény is tisztában legyen a prostitúció jelentőségével, valódi természetével és az áldozatok életkörülményeivel.
A svédek példát mutattak a világnak a tekintetben, hogy a prostitúciót nem szükséges rossznak, hanem a nőkkel szemben elkövetett súlyos sérelemnek minősítették, amit nem intézményesíteni, hanem felszámolni igyekeznek a kliensek kriminalizálása és a prostitúcióból való kilépés feltételeinek megteremtése révén.
– Mit tehetünk ma Magyarországon a prostitúció visszaszorítása érdekében?
– A nemzetközi tapasztalatok alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a prostitúció legalizálása nem szolgálja a probléma megoldását. Olyan törvényi szabályozásra van szükség, mely alapján mód nyílik a prostituáltak futtatói és kizsákmányolói elleni hathatós fellépésre. E tekintetben a svéd modell ígéretesnek tűnik. Annak érdekében, hogy a törvényi szabályozás a futtatás államosítása, illetve egy szűk csoport önös érdekei helyett az áldozatok védelmét szolgálja, el kell érni, hogy össztársadalmi vita nélkül ne születhessen meg. A prostitúció elleni harc hatékonyságát növeli, egy komplex cselekvési terv kidolgozását segíti, ha több különböző társadalmi szervezet részéről is történik törvényhozási kezdeményezés. Fontosnak tűnik a rendőrség megkeresése, javaslataik meghallgatása és a törvényalkotásba való bevonása.
A prostitúció utánpótlásának kiiktatása érdekében fontos a veszélyeztetett csoportok hatékony védelmének biztosítása, valamint az időben történő felvilágosítás arról, hogy az emberek fogyasztási cikként történő kihasználása sérti az emberi jogokat. A nemzetközi emberkereskedelem előfeltétele a szexuális szolgáltatást igénylők helyi felvevőpiaca. Ennek a klienskörnek az anonimitásból való kiemelése révén remélhető a kereslet hathatós visszaszorítása.
A prostituáltak számára nem a munkakörülmények javítása, hanem a prostitúció alternatíváinak megteremtése jelenti a valódi segítséget. A prostitúció kényszerpályájából való kilépés lehetőségének biztosításában, az érintettek rehabilitációjában és integrációjában nélkülözhetetlen az egyházak, hívők szerepe.
A prostitúció globális probléma, politikai pártok fölötti, az emberi méltóságot érintő kérdés. Megoldása éppen ezért a törvényhozás és a végrehajtás összehangolását, össztársadalmi és nemzetközi együttműködést kíván.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Szexi fehérneműk és szexjelmezek az Intim Center kínálatából

Elő a szexi fehérneművel! Mivel a pasikat elsősorban a látvány hozza lázba, egy vadító fehérnemű [...]

Szex kellékek online sexshopból rendelhetők, vagy az INTIM CENTER szexüzletben megvásárolhatók

Szexshop üzletben sajnos csak csak 18 éves kor fölött lehet vásárolni ezekből a termékekből: Nyuszis [...]

Ez a szexbolt évtizedek óta segít helyrehozni a párkapcsolatokat

A kapcsolat felfrissítéséhez menjetek el egy szexboltba, mondja a pszichológus. A szerelem nem örök, egy [...]

Legyen stabil az erekciód TOP potencianövelőkkel

A merevedés stabillá tétele, hogyan lehet? Erről sokat olvashatsz a potencianövelés blogban, de kérdés, hogy [...]