Lebukott a pornózó középiskolai titkárnő

Átmenetileg felfüggesztették állásából azt a kanadai gimnáziumi titkárnőt, aki másodállásban pornófilmekben szerepelt – adta hírül a Cnews.ca.
A pornószakmában Samantha Ardente-ként ismert nő nyugodtan élte kettős életét, egészen addig, míg egy szép napon egy vájt fülű felnőttmozi-barát diák elé nem állt, hogy autógrammot kérjen tőle. A titkárnő igencsak zavarba jött, az aláírást elodázta, a tanulót pedig megpróbálta rábírni, kezelje diszkréten az ügyet.
Ám, mint sejthető volt, hiába. A hír hamar elterjedt az intézményben, a titkárnőt pedig átmenetileg felfüggesztették állásából, míg végső döntés nem születik az ügyében.
Louise Boisvert, az Etchemins gimnázium szóvivője nem titkolta meglepettségét, és kénytelen volt belátni, mennyire tanácstalan egy efféle, precedens nélküli ügyben.
– Nyilvánvaló, hogy ehhez hasonló még nem esett meg az iskola története során. Alaposan meg kell vizsgálnunk a helyzetet. Még ha ő maga nincs is közvetlen kapcsolatban a diákokkal, az eset nagyban befolyásolhatja személyének megítélését a diákok és a kollégái részéről – mondta Boisvert.
A filmeket készítő Pegas Productions filmgyártó cég tulajdonosa, Nicolas Lafleur elmondta, hogy ő annak idején felhívta Samatha figyelmét a kockázatra. Ugyanakkor támogatásáról biztosította színészét. Még egy rajongói oldalt is létre hozott neki a Facebookon.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Nemi gerjesztők férfiaknak és nőknek bombasztikus szexhez

A modern élet gyors üteme néha olyan helyzetekhez vezet, ahol a partnerek közötti szexuális vágy [...]

Potencianövelők természetes alapanyagokból, a szexbolt és webáruház kínálatban

Fokozza teljesítményét a természetes férfi potencianövelővel. Növényi formulánk segít javítani az energiaszintet és a libidót, [...]

Vibrátorért ugorj be az Intim Center szexshopba a legjobb szexbolt az országban

Ha kilátásban van egy kis szex, vegyél egy vibrátort! A vibrátor blog is írja, hogy [...]

Döngesd meg a nődet rendesen, a legjobb potencianövelők segítenek

Már régóta csak könnyű kis szex van? Olyan pózban csinálod, hogy figyelni tudj az erekciódra. [...]