Leszbikus szextörténet a kozmetikusnál

Megfordítja barátnőjét, odalépnek egy kisasztalhoz, gyorsan lepakolnak róla, és Mariann ráhasal. Noi önt egy kis masszírozó olajt a kezébe és gondosan bekeni barátnője nyílásait, finoman bedugja az egyik ujját hüvelyébe, és lassan ki-be járatja, aztán két ujjal csinálja ugyanezt. Mariann közben egyre mélyebbeket sóhajt, megemeli jobb lábát és feltérdel vele az asztalra. Noi fojtatja az izgatást, de már bevetette harmadik ujját is. Majd bal keze mutatóujjával elkezdi simogatni a már egyre jobban ziháló lány popsi bejáratát is.
Mariann nem bír már magával, ott is érezni akar valamit, és egyre jobban tolja fenekét hátra, hogy becsusszanjon barátnője ujja a fenekébe. Noi tudja, hogy nem szabad most játszania, enged a kérésnek és félig betolja mutató ujját. Mariann egyre hangosabb sikkantásokkal tudatja, hogy nagyon közel van már az élvezéshez. Noémi nem vár tovább előveszi a kezelőrudat és odailleszti a bejárathoz, Mariann alig várta ezt a pillanatot, imádta, ha hátúrról jó keményén megdugták, és főleg most, hogy végre a fenekébe is van valami, beleborzongott! Ezt sosem merte valamiért párjától kérni, mindig attól félt, visszautasítani. És azt nem bírta volna elviselni. A teljes történet a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Így lehet jól maszturbálni nőnek

Mielőtt elkezdené a női önkielégítést , olyan kellemes légkört kell teremtenie, amely lehetővé teszi, hogy [...]

A női szexjátékok tudása és minősége a mennyekbe emeli az élvezést

Amikor a lányoknak szóló játékokról, babákról, babaházakról, mackó nyuszikról és medvékről, ugrókötélről, babakocsis babakocsiról és [...]

Barátnőm szexshop bevásárlása

Kiteszem a lábam pár napra, és amikor hazajövök az én drága kishúgom egy nagy halom [...]

Szexi fehérneműk nőknek a budapesti INTIM CENTER szexshopban

A fehérnemű az egyéniség tükröződése. Az erotikus fehérnemű a szekrény egyik eleme, amely a legjobban [...]