A Miss Bikini döntőjére utazott a mexikói Cancúnba Lévai Adrienn, amikor egy idősebb férfi alaposan átvágta a palánkon. Megtréfálta Hugh Hefner hasonmása Mexikóban Lévai Adrit. A DJ-ként is fellépô modell azonnal posztolta a Facebookra a közös képet. Az ál-Hefner biztosította Adrit, hogy nála bizony címlaplány lenne.
– Volt egy pipázó, ősz hajú, idősebb férfi. Feltűnt, hogy több fotós is odament hozzá és megmutatta neki a képeket, sőt egyikük azt is mondta neki, hogy oké, Mr. Hefner. A lányok is nagyon izgatottak lettek az öregúr láttán, mindenki arról kezdett pusmogni hirtelen, hogy maga a Playboy atyja, Hugh Hefner van itt. Úgy rendeztem, hogy mellé keveredjek, egy mosoly, és máris kattogtak körülöttem a gépek. Az egyiket azonnal ki is posztoltam a Facebookra. Egy barátom írt rám pár perc múltán, hogy valami nem stimmel, mert az igazi Hefner legalább egy tízessel öregebb, mint a képen látható úr. Pedig ő már arról beszélt, hogy bizony címlaplányként is el tudna engem képzelni a Playboyban – nevetett a történteken a modell.
Lévai Adrienn Egerben született, pornó akt és glamour modell. A 2010-es Playmate of the Year döntőjében ő lett a közönség kedvence. Jelenleg lemezlovasként tevékenykedik Dj Baby L.A. néven. Lévai Adrienn vallott arról, hogyan működik a világot behálózó magyar prostituálthálózat. A magyar playmate bejárta a fél világ szállodáit.
Milliókat tehetett zsebre a 2009–2010-es időszakban a Playboy magazin 2010-es közönségdíjasa, Lévai Adrienn, aki kipakolt a rendőröknek a „dubajozásról”. Mint a Bors a nyuszilány rendőrségi vallomásából megtudta, számos alkalommal főként budapesti hotelekben, magánlakásokban járt a férfiak kedvében. Egyszer állítólag 1500 eurót, azaz mintegy félmillió forintot ígértek neki, ha három napon keresztül hajókázik arab vendégekkel. Ha azonban „több is történt”, plusz 5-600 euró járt a lányoknak, mintegy 200 ezer forinttal több. A pesti hotelbeli légyottokért általában 100 ezret fizettek az ügyfelek, a külföldi munkák költségeit (repülőjegy, szállás, sofőr) pedig minden esetben a megrendelők fizették. Mint a vallomásából kiderül, Dubajban, Londonban, Marokkóban, Mallorcán és Franciaországban is a férfiak kedvében járt. „A prostituáltak legalább behozzák a valutát az országba, és nem az állam pénzén élnek” – vélekedik az aktmodellből időközben DJ-vé vált lány – írja a Nők lapja cafe itt: nlcafe.hu/sztarok/20130531/levai-adrienn-playmate-dubajozasrol-vallomasa. Lévai Adrienn playmate meztelen képek alább és Lévai Adrienn pornó itt.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
A hagyományos rúdvibrátorok sok nőt juttatnak a mennyországba
Az innovatív technológiák gyártásba való bevezetésének köszönhetően a különféle szexuális eszközök gyártói a legigényesebb vásárlók [...]
Potencia nélkül nem egészséges a férfi
Az orvostudomány már régóta tudja, hogy a tesztoszteron termelés jelentős lassulása figyelhető meg a szervezetben [...]
A csiklóizgató vibrátorok a női élvezés kulcsai, a legjobbak az Intim Centerben kaphatók
A csikló a női nemi rendszer része. Valójában közös szerkezete van a férfi taggal, és [...]
Sex shop 69 szex online webáruház
Elsődlegesen, az egyik legjobb a sex shop 69 széles választékot kínál az ügyfeleinek. Egy kényelmesen [...]