Lévai Adrienn a dubajozásról vallott

Az első tények, nevek, adatok az úgynevezett dubajozós ügyben. A Bors megtudta, mit mondott az ügyben jegyzőkönyvbe az egykori playmate, Lévai Adrienn. A részletek elképesztőek. Lévai Adrienn is benne volt az ügyben.
Vallomásának tartalmáról a Borsonline.hu is tudomást szerzett, érdekessége, hogy a jelek szerint ő egyetlenegy alkalommal sem bukott meg Dubajban. Londonban, Marokkóban, Mallorcán, Franciaországban azonban igen, sőt a zsaruk kérdéseire azt is elárulta: számos alkalommal főként budapesti hotelekben, magánlakásokban járt a férfiak kedvében.

Az ügy érdekessége még, hogy bár a dubajozós ügyben hallgatták ki tanúként, vallomásának jelentős részében a kerítés miatt is eljárás alá vont volt szépségguru, R. Lajos ellen is terhelő vallomást tett. Sőt azt sem titkolta, korábban az az R. Tamás futtatta őt, aki ellen a Bors információi szerint jelenleg semmilyen eljárás nincs folyamatban.
A playmate rendôrségen tett vallomása szerint állítólag R. Lajos ezerötszáz eurót, azaz közel félmillió forintot ígért a lánynak azért, ha három napon keresztül hajókázik arab vendégekkel. Ha azonban „több is történt”, plusz 5-600 euró járt a lányoknak, azaz közel kétszázezer forinttal több.
A pesti hotelekben tartott légyottokért általában százezret fizettek az ügyfelek, ebből kapta meg a saját részét Adri is. A külföldi munkák költségeit, azaz a repülőjegyet, sofőrt, szállást minden esetben a megrendelők fizették. Az aktmodellből lemezlovassá avanzsált Adri azt is elmondta a zsaruknak: 15-20 alkalommal dolgozhatott az ügyben érintett megbízóiknak.
A Bors megkeresésére Lévai Adri elismerte, hogy járt bent a rendőrségen. – Tanúként hallgattak ki. Hiszen ebben az ügyben nem a lányokról van szó, hogy ki mit csinál és mennyiért, hanem az ügynökökről, meg a tevékenységükről. Sok olyan lányt behívtak, akiknek semmi közük az ügyhöz, csak be voltak már regisztrálva az ügynökséghez, mint modell vagy hosztesz.
– Az volt a kérdés, hogy X. Y. mondta-e nekem azt, hogy menjek el pénzért szexuális szolgáltatást nyújtani. Ügynök által én soha nem végeztem ilyen munkát. De annyira jelentéktelen volt a vallomásom, hogy a bírósági tárgyalásra már be sem idéztek. Nem értem, miért azzal kell foglalkozni, hogy mások mivel keresik a pénzüket. Nem tartom magam celebnek, teljesen más területen dolgozom, mint ez a modellvilág, az ilyen tevékenységgel foglalkozó ügynökök látóköréből is kikerültem.
– Az pedig, hogy tanúként voltam bent, biztosan nem az ügyészségről szivárgott ki, hanem valamelyik lánytól, aki haragszik rám vagy irigykedik. Amúgy a prostituáltak legalább behozzák a valutát az országba, és nem az állam pénzén élnek – mondta határozottan a Borsnak Lévai Adrienn itt borsonline.hu/celeb/dubajozasrol-vallott-a-magyar-playmate-18-/63851
Ha a celeb híreken kívül DVD pornófilmek letöltése érdekel, vagy a lányokkal a teljes, hatalmas pornó tartalom, akkor fizetendő díj ellenében tagként nézheted meg itt, ahová jelszót ezen az oldalon vásárolhatsz.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Alpha Man potencianövelővel kiegyensúlyozott lesz a szexuális életed, és libidód

Alpha Man potencianövelő és immunerősítő, rendelés vagy személyes vásárlás. Tökéletes férfi vitamin 3 kiemelt hatással [...]

Szexuális termékek ajánlója pornósítva, Intim Shop Budapest

Szexuális termékek és segédeszközök ajánlója, Intim Center belvárosi szexshop üzlet és online webshop Budapest, Károly krt. [...]

Vibrátor vásárlás, tippek és használat, nagy vibri tanácsadó

Nem minden lány, még akkor sem, ha tökéletesen ismeri a testét, és világosan érti, mire [...]

Szexshop áruválasztékát teszteli a nő, ez a munkája

Az Intim Center szexshop Budapest weblapjának szexkellék blogján olvasni lehet egy szexshop teszter nőről, és [...]