Lipcsei Betta nem szereti bábunak érezni magát

Lipcsei Betta, a 2011-es Miss Universe Hungary nyolc éve modellkedik, ez alatt szinte szinte mindenféle modellmunkát kipróbált már, de a legjobban a reklámfilm forgatások jöttek be neki, mert akkor nem érzi bábunak magát. Azt is megtudtuk, hogy a görcsmentes érvényesülésre esküszik, és szüksége van a motivációra. Büszke arra, hogy a Sport2-n műsort vezethet, és arra is, hogy két éve őt választották a Gilette világkampányához.
Lipcsei Betta több mint nyolc éve modellkedik, úgyhogy nem véletlenül vonult végig gyakorlottan a kifutón, miután csütörtökök este, a TV2 Szépségkirálynő című műsorában a fejére illesztették a Miss Universe Hungarynek járó koronát. Kolléganőivel, Szunai Lindával és Szabó Dórával ellentétben nemcsak elhelyezkedne a médiában, hanem ott is dolgozik: sportműsort vezet.
Gyerekkorod óta modellkedsz, mik voltak a kedvenc munkáid?
Szinte mindent kipróbáltam már, de legjobban a reklámfilm forgatásokat szeretem, mert ott úgy érzem, ez egy kicsit rólam is szól, nem csak bábunak érzem magam. Több mint fél éve vezetek élő futballshow-t a Sport2-n, mert imádom a focit. Akkor is büszke voltam, amikor a Gilette világkampányához több ezer lány közül engem választottak, körülbelül két éve.
Mindezek, és egy korona után milyen terveid vannak még?
Mindig kell új kihívás, új motiváció. Ezért is vágtam bele a versenybe, és hál’Istennek ezen keresztül is nyílnak előttem új lehetőségek, új kapuk. És persze szeretném befejezni az egyetemet is. Most a Szent István Egyetemen tanulok kommunikációt, előtte a Külkerre jártam, de rájöttem, hogy nem érdekel a közgazdaságtan.

Milyen ügyhöz adnád a neved, arcod?
Hozzám a sport áll legközelebb. Fontosnak tartom, hogy a hátrányos helyzetű, vagy állami gondozott gyerekeknek biztosítsanak sportolási lehetőségeket, ez is egy kitörési lehetőség volna számukra. Felelősségtudatuk alakulna ki, megértenék, milyen egy közösség, nem a számítógép és a tévé előtt ülnének. Olyan emberekkel ismerkedhetnének meg, akik a hőseik lehetnek, akik követendő példaként állhatnak eléjük, akik tényleg letettek valamit az asztalra. Az is jó lenne, ha közel tudnám hozni a labdarúgást a családokhoz és a nőkhöz – például úgy, hogy sok programot szervezünk a pályákra, amelyeken a gyerekek élményt szerezhetnek. Ha egy kisgyerek találkozik válogatott játékossal, kap egy mezt, akkor biztos, hogy ő is focista szeretne majd lenni. Forrás Velvet.hu

Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!

Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.

Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!

Ezeket láttad már?

Hosszú szex, hatalmas élvezés egy 💊 kapszula, és bika leszel másnap is

Biztos volt már, hogy stresszes helyzetben nem jött össze az erekciód! Vettél már be potencianövelő [...]

Az intimcenter kulcsszó az erotikában, vigyázz mert más szexshopok is használják

Látogasson el személyesen is az Intim Center szexboltba a kézzelfogható, tapintható választékért, hogy ne egy [...]

Szexshop üzletben szex – erotikus történet

Régebben az Intim Center budapesti szexshop üzletében dolgoztam, de elváltam és hazaköltöztem anyámékhoz, egy vidéki [...]

A Titan Gel vélemények, valóban potencianövelő és pénisznagyobbító készítmény?

Minden szexshop vásárló legalább egyszer elgondolkodott azon, hogy a pénisznövekedéshez szükséges Titan gél krém hatékony-e? [...]