Talán az utóbbi évek legbizarabb ügyében nyomoz a rendőrség, miután egy 50 éves férfit szomszédja tetten ért, amint egy kancával közösül a Konstanca megyei Potârnichea faluban. A napilap szerint Nicolae Bocioagă korábban egy libával és egy szamárral élte ki szexuális perverzióit, és ezután vette keze ügyébe a mezőn legelésző lovat.
A kancával létesített légyottot egy 43 éves nő, Rădiţa Toma zavarta meg, aki hatalmas patáliát csapott, mihelyt észrevette a lóval szexelő szomszédját a mezőn – írja a manna.ro. “Az alávaló, mert másképp nem tudom nevezni, megkötötte a kancát egy fához. A slicce le volt húzva, és…éppen csinálta”, emlékezett vissza a szerdai jelenetre a szemtanú. Gyalázni kedtem. Rákiabáltam, hogy hagyja azt a szerencsétlen állatot békén, tudtam, hogy már szexelt Ionică libájával és Vasile szamarával. Mi bajod van azzal a kancával, mi?, kérdeztem. Találj magadnak inkább egy másik asszonyt, mert volt már egy neked, de nem becsülted meg, és ezért hagyott ott, kiabáltam neki. Erre ő észrevett és elfutott”, folyatta a beszámolót az asszony.
Rădiţa Toma elmondása szerint a férfi egy kisebb domb közelébe vezette az állatot, amelyre ráállt, hogy jobban hozzáférjen a kancához. A látottak után a szemtanú értesítette a ló gazdáját. A 78 éves Gheorghe Toloş kezdetben nem akarta elhinni a történteket.
“Meg kellett érnem öreg fejemmel ezt is. Hallottam a faluban, hogy Nicolae elhagyta asszonyát, és állatokkal csinálja, de nem hittem el addig a napig. A kanca rágta a lucernát, miközben ő a háta mögött…”, mondta aki egyelőre nem tudja, hogy mit kezdjen a megbecstelenített állattal.
Az ittas férfit a rendőrök fogták el a falubeliek segítségével. Először tagadta, hogy szexuális kapcsolatot létesített volna a kancával, elmondása szerint csak volt felesége akart bosszút állni rajta a szomszédasszonyon keresztül.
Később azonban mindent bevallott. “Az alkohol az én legjobb barátom. Igen, megtettem, a kancával is, és jól esett”, magyarázta. Szexuális szokásainak további részleteibe is beavatta az újságírókat: “Az én koromban egy állattal öt percig tart”. A férfi ellen köztéren elkövetett szexuális perverzió miatt indult nyomozás. Forrás: Manna.ro
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Szexi fehérnemű, erotikus jelmez rendelés és vásárlás szexshopból
Egy kapcsolatban nagyon fontos, hogy a pár mindkét tagja kellő időt és energiát fordítson ennek [...]
Alpha Man potencianövelővel kiegyensúlyozott lesz a szexuális életed, és libidód
Alpha Man potencianövelő és immunerősítő, rendelés vagy személyes vásárlás. Tökéletes férfi vitamin 3 kiemelt hatással [...]
Az INTIM CENTER szexbolt és online szexshop tisztességes vállalkozás
A 30 éve nyitva tartó bolt és a régóta működő webáruház és több mint százezer [...]
A szexuális játékok férfiaknak segítenek, hogy szexistenek lehessenek
A férfiak öröme az intimitásban nagyon fontos dolog mind neki, mind neki. Ez segít megerősíteni [...]