Magyar lányok végigbasszák pénzért a világot, mert nem tudnak másképp pénzt keresni. Az egyetemi tandíjat fizetni kell, a családot segíteni kell. A teljes válság hatására a pornóipar még az elmúlt években már megfigyelhető csökkenő tendenciához képest is zuhanóágba került.
Ebben legnagyobb mértékben az játszott szerepet, hogy a rengeteg elérhető ingyenes tartalom – leginkább szexoldalak fizetős anyagainak kalóz terjesztése – miatt azok bevételei drasztikusan megcsappantak, így új produkciók gyártására egyszerűen nem jutott pénz, vagy csak töredéke a korábbiaknak.
Ennek logikus következményeként a modelleknek értelemszerűen adódott az alternatíva, hogy a háttérben virágzó escort, azaz amolyan luxusprostitúció segítségével kamatoztassák korábban megszerzett hírnevüket. A recept természetesen már évek óta működött, sokan eleve azért szerepeltek pár pornófilmben, hogy aztán magasabb árfolyamon értékesíthessék bájaikat, immáron pornósztárként hirdetve magukat.
Szexpláza pornós lányok és szexelő plázacicák, a magyar lányokkal pornó 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 galériákból. A Szexpláza pornós lányok tablója 1. rész és 2. rész. Magyar amatőr pornós lányok videóit itt nézheted meg.
– A népszerű pornószínésznők és -színészek álla fel is kopna, ha nem vállalnának más munkát is, ugyanis míg korábban havonta mondjuk harminc napot forgattak, ma már örülnek, ha csak 3-5 nap jut nekik. Ez mindent bebizonyít: ha nem változtatunk a helyzeten, akkor már akár azt is mondhatnám, hogy nem éri meg vetkőzni és pornózni.
A lányokra linkek: Abonyi Anita, Alács Veronika, Algács Virgínia, Antal Annamária, Aradi Nóra, Astalas Naomi Estera, Badari Ildikó, Balai Nikolett, Balázs Erzsébet, Balla Edit, Balogh Zsanett, Balogh Zsuzsanna, Báli Éva, Bíró Anna, Bíró Tímea, Bóta Szilvia, Berényi Barbara, Boltos Andrea, Bordás Edina, Borsos Renáta, Burján Zsuzsanna, Csajbók Katalin, Cseke Orsolya, Csizmadia Adrienn, Csőke Beatrix, Czövek Zsuzsa, Danika Csilla, Décsi Dóra, Déri Laura, De Viktória, Dinnyés Zsaklin, Domokos Mónika, Erdei Judit, Farkas Ildikó, Fazekas Anikó, Fókási Katalin, Fügedi Erika, Fülöp Krisztina, Feka Georgina, Gábor Nikolett, Gáll Edit, Gheorghe Neluta Gina, Grabancz Alexandra, Gróf Brigitta, Hankó Bernadett, Hájer Zsuzsanna, Hécz Norma, Helyi Brigitta, Herpai Tamara, Hortobágyi Mónika, Horváth Szilvia, Józsa Erika, Kalanics Anita, Kardos Katalin, Kasserinei Kira, Kállai Éva, Kálmán Szilvia, Kóti Mónika, Kecskeméti Éva, Kelemen Nóra, Killy Ilona, Király Adrienn, Kiss Adrienn, Kiss Marianna, Kneifel Mária, Kolcsár Tünde, Kollár Bettina, Kovács Szilvia, Kovács Szonja, Kozma Mónika, Kővári Enikő, Lászlai Anita, Lévai Edina, Lebanov Katalin, Lingurár Éva, Lőrinczi Anett, Magyar Andrea, Mazurek Melinda, Márkus Petra, Mátyus Stefánia, Mázás Nikolett, Mészáros Zsuzsanna, Medgyesi Bernadett, Mernyei Zsuzsanna, Miklós Szidónia, Mohl Tímea, Óhidi Zsuzsanna, Mókus Lívia, Molnár Ágnes, Molnár Klaudia, Molnár Zsuzsanna, Muha Mónika, Mukics Csilla, Murányi Anett, Nagy Eliza, Nagy Petra, Nótári Csilla, Palkó Gabriella, Pap Gabriella, Papp Beáta, Pasztorniczky Zsuzsanna, Patuzzi Anett, Pásztor Anett, Pencsikoff Aliz, Perlényi Anita, Petrovics Gizella, Petrovics Judit, Portera Audrey Marie, Sajtos Annamária, Sanyó Brigitta, Söjtöry Viktória, Schunk Ágnes, Sebák Edina, Somogyi Nóra, Somorác Teréz, Spamberger Linda, Stefán Krisztina, Stefán Orsolya, Stefánka Szandra, Stibla Krisztina, Szabados Melinda, Szabó Szilvia, Szalai Andrea, Szalontai Mária, Szamosujvári Anette, Szarka Andrea, Számpor Kitti, Szántó Márta, Széchenyi Vivien, Szegfű Brigitta, Szemán Anita, Tar Olga, Tálos Nikolett, Tánczos Zsuzsanna, Tóth Mária, Tóth Tereza, Török Réka, Törőcsik Emese, Thibault Mercédesz, Uzelman Emese, Varga Beáta, Varjas Vivien, Vámosi Tímea, Váradi Júlia, Velits Eszter, Veress Szilvia, Verőczi Lili, Vilagiova Alexandra, Vilmos Kata, Wéber Kalla Brigitta, Zubik Xenia.
Ki számít prostituáltnak? A luxusprostituáltak világában Szalai Viven könyvében Szofi álnévre keresztelt főhősnő kalauzol végig, akiről csak annyit tudunk, hogy 31 éves, igazi bombázó és méregdrága ruhákban jár – gondolatait Szalai Vivien újságíró jegyezte le.
A szerző rögtön egy durva aktussal nyit: szex közben veri a főszereplőt egy brutális híresség. Közben Szofi azon filozofál, hogy ki határozza meg, mi a jó és mi a rossz? „Hogy ki a prostituált, ki az üzletasszony és ki a tisztességes családanya? A határok manapság elmosódnak. Az utcán miniszoknyában, magas sarkúban botorkáló fiatal lányok közönséges utcalánynak tűnnek, a jól öltözött prostituáltak pedig úrinőnek látszanak. Minden attól függ, minek akarjuk látni.”
Kokainos magyar celeb szex partik: Szofi magában három kategóriára osztotta a magyar sztárpartik felhozatalát. Az elsőbe a csúcssztárok tartoznak, akikkel el lehet adni a magazinokat, és milliókat keresnek, áloméletet élnek. A második kategóriába a feltörekvő tehetségek sorolhatók, akik alig várják, hogy egy nagy producer végre felfedezze őket. Az utolsó kategóriában a lecsúszott sztárok vannak, ők a celebek, akiknek csak 5 perc rivaldafényt utalt a sors és most mindent elkövetnek, hogy köztudatban – és felszínen – maradjanak.
„A történet egy luxusprostituáltról szól, az ő életén keresztül mutatom be ezt a világot, annak mélységét, a motivációt, az erősségeit és a gyengeségeit” – meséli a szerző, Szalai Vivien. „De ez nem puszta botrányregény, hanem egy regény könnyű nőkről, a lányukat boldogtalanságba hajszoló anyákról, boldogtalan, extrém szexre, és törődésre vágyó családapákról, férfiakról, akik az élvezetek hajszolása közben elfelejtenek udvarolni, szeretni és tisztelni a nőket, hűtlenségről és mindenekelőtt a pénz mámorító hatalmáról.”
“Emellett érdekelt, hogy mi játszódik le egy fiatal lány lelkében, aki anyagilag elképesztő magasságokba kerül, ugyanakkor a testét tárgyként használva folyamatosan megalázzák és minden nap egy kicsit kiölnek a lelkéből, míg egy napon arra ébred, hogy már nem érez semmit. Sem fájdalmat, sem boldogságot, sem szerelmet.”
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Szex shop ❤️ INTIM CENTER a legjobb szexbolt férfiaknak, nőknek, pároknak
Több mint 30 éve működünk együtt népszerű és megbízható gyártókkal és beszállítókkal, hogy mindig hozzánk [...]
Ritkán komoly kárt is okozhat a hamis potencianövelő, ezekben bízhatsz
A feketepiacon vásároltuk azokat a gyógyszereket, amiket aztán bevizsgáltattunk. Az illegális árusok azt állították, hogy [...]
Legjobb potencianövelők rendelése, vagy személyes vásárlás szexshopban
Mi az impotencia? Az impotencia vagy potenciaprobléma egy férfi részleges vagy teljes képtelensége kielégítő szexuális [...]
Hatékony merevedéshez potencianövelő rendelés, vagy személyes vásárlás itt
Egyik napról a másikra a szexuális élete katasztrofálissá vált? Csalódottságot érez csökkent teljesítőképessége miatt? Önbizalma [...]