Mégis megrendezi Boyle a Pornót?

Irvine_WelshRobert Carlyle szerint Danny Boyle rendező egyre közelebb jár ahhoz, hogy megrendezze Trainspotting című 1996-os sikerfilmjének folytatását. A színész a BBC-nek nyilatkozott a dologról.  A drogfüggőkről szóló kultfilmben a hiperagresszív Begbie szerepét játszó Carlyle azt mondta, Boyle kedvéért akár kútba is ugrana, és ingyen is elvállalná már holnap, hogy megcsinálja vele a Pornót. Irvine Welsh, a Trainspotting  regényeredetijének írója Pornó címmel írt folytatást a történethez (a könyv magyarul is olvasható): a tíz évvel a Trainspotting-beli események után játszódó cselekmény ugyanazon figurák sorsát követi, ám a középpontban ezúttal nem Renton (a filmben Ewan McGregor játszotta), hanem a Beteg Srácként/Sick Boyként ismert Simon Williamson áll, aki egy csúfos londoni kaland után visszatér Edinburgh-ba, és új vállalkozásba kezd: Hét fivér menete címmel pornófilmet készül forgatni…

Nagyítás – Sick Boy karaktere mellett a regényben visszatér szinte az összes többi régi, jól ismert (anti)hős a Trainspottingból, így Renton, Spud, Begbie és Dianne is. Csakhogy Ewan McGregor korábban úgy nyilatkozott, hogy „szégyen-gyalázat” lenne leforgatni a folytatást – ő tehát vélhetően nem lesz benne az esetleg mégis megvalósuló filmben. Carlyle azonban határozottan lelkes a folytatással kapcsolatban, és úgy gondolja, az általa megformált karakter, a pszichopata Begbie talán az egyetlen pályája során, akinek a bőrébe újra szívesen belebújna, mert úgy gondolja, hogy még rengeteg lehetőség van benne.
 
„Úgy gondolom, nagyon sok minden van még ezekben a figurákban, szóval én mindenképpen benne lennék, és nekem úgy tűnik, Danny is egyre közelebb kerül a dolog megvalósításához. … Idei Oscar-sikerét követően (Boyle legutóbbi rendezése, a Gettó milliomos nyolc díjat nyert a 2009-es gálán – a szerk.) szerintem most már bármit megcsinálhatna, amit csak akar” – mondta a színész. A Trainspotting sikerét követő években egyébként többször is felmerült, hogy Danny Boyle esetleg megrendezné a folytatást is Irvine Welsh regényéből, ám egész eddig ódzkodott a dologtól. Nemrégiben azonban úgy nyilatkozott, hogy már folyamatban vannak a Pornó forgatókönyvének munkálatai.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A szexkellékekkel is élvezkedik Zsichla Erika

Sokan nem mernek kipróbálni szexuális kellékeket. Akik igen, azok sem nagyon vallják be. Miért? Vajon [...]

Szexshop Budapesten az első és legjobb az Intim Center az Astoriánál

A legjobb szexbolt az ön élvezetéhez az INTIM CENTER. Miért választják vevőink online áruházi szexboltot, [...]

Segg tágítások, turkálások, ökölszex kézzel és dildóval

Az egyik extréme szexuális tevékenységként a fisting a legtöbb emberből talán azért is vált ki [...]

Vibrátor szex az INTIM CENTER vibrátor shop termékeivel

A szexshop üzletekben a vibrátor választék olyan nagy, hogy aki nem tájékozott, az tanácstalanul áll, [...]