Az már biztos, hogy az élet egyik legnagyobb császárát Leonardo Medeirosnak hívják. A pasas teljesen úgy néz ki, mint egy lerobbant földrajz-biológia szakos tanár, mégis meztelenül hempereghetett a gyönyörű Hámori Gabriellával a Budapest című filmben, és még egy halom pénzt is kapott érte. Basszus. Öröm látni, hogy a fenti jelenet mennyire magán viseli a klasszikus és egyben kihalófélben lévő glamúrszex alapvető stílusjegyeit: egy kis cici, egy-két villanásnyi popsi, de a rengeteg közbevágott csókolózásból ordít, hogy itt az érzelmek dübörgésén van a hangsúly és nem a hormonokén. Nem mellesleg egy hasonlóan érzelemdús szexjelenetben látható Hámori Gabi a Kaméleon-ban is, ahol Nagy Ervin a partnere, ám a brazilos meztelenkedés fényében erős a gyanú, hogy testdublőrt használtak, hiszen a cicik nyomokban sem hasonlítanak egymásra. Azért Nagy Ervint így sem kell sajnálni.
Tartalom: José Costa (Leonardo Medeiros), a sikeres szellemíró éppen a Névtelen Írók Konferenciájáról tart hazafelé Isztambulból, amikor gépe kényszerleszállást hajt végre Budapesten. Megérkezésekor beleszeret a magyar nyelvbe, az egyetlen nyelvbe, amit még az ördög is tisztel. Bár Rióban felesége, Vanda (Giovanna Antonelli), egy éjjeli hírműsor bemondónője, és fia várja vissza, rá kell jönnie, hogy a házassága megromlott, egyre boldogtalanabb, végül magyarul kezd motyogni álmában.
Amikor pedig Costa egy sikeres munkája hatására, felesége beleszeret a feltételezett szerzőbe, csalódottnak és becsapottnak érzi magát, s elhatározza, hogy visszamegy Budapestre: megtalálni önmagát, és új történeteket írni.
Costa találkozik Krisztával(Hámori Gabriella) a harmincas, elvált és fiát, Pistit egyedül nevelő magyartanárral. Az ő szeretetével és támogatásával José Costából Kósta Zsozé lesz, magyarországi szellemíró, aki újra képes lesz mesteri értekezések, novellák, versek megírására. A tükröződések útvesztőjében – két város, két nő, Borges és Gogol modorában – vajon Costa azt írja meg, amit átél, vagy azt éli át, amit ír? Vajon létező dolog a szerelem és a boldogság, vagy csak a könyvek, dalok, üres szavak tárgya?
Kritika: Nem olvastam Chico Buarque regényét, így nem tudom megítélni, a Budapest adaptációnak milyen, de az biztos, hogy filmnek erőtlen és egyéniség nélküli. Walter Carvalho filmje egy brazil bértollnokról (Leonardo Medeiros) szól, aki nem szereti a nőjét és utálja, hogy mások aratják le helyette a babérokat, ezért az évek során frusztrált farokká válik. Véletlenül megismerkedik Budapesttel és a csodás magyar nyelvvel, később pedig egy csodás magyar nővel, Kriskával is (Hámori Gabi), és ez örökre megváltoztatja az életét. Vagy mégsem. Lelövöm a poént: a brazíliai frusztrált farok Budapesten is csak frusztrált farok marad. Ettől még persze lehetne lebilincselő a film, de nem az, mert Medeiros figurája totálisan érdektelen. Nem elég sármos ahhoz, hogy szívesen nézzük, és szenvedése nem elég mély ahhoz, hogy átérezzük. Egy nyavalygó fickót látunk két órán keresztül, aki a világban mindenhol egyformán rosszul érzi magát. És még felpofozni se támad kedvünk, annyira semmilyen. Még az a szerencsénk, hogy magyarok vagyunk, így legalább mi nevetgélhetünk az ordas nagy sztereotípiákon, amiket népünkről felvonultat a film – más nemzetiségű nézőknek még ez sem adatik majd meg. Kiderül például rólunk, hogy az utcán közösülünk, mint a kutyák, és amikor már elegendő pálinka robog az ereinkben, orosz rulettre tesszük fel mocskos kis életünket (Kálloy Molnár Péternek jut a kétes megtiszteltetés, hogy ezt illusztrálja). Az egyetlen igazán jó dolog a Budapest-ben Hámori Gabi, aki először úgy fél óra után lép színre, és tőle rögtön felvidul a film. A forgatókönyv vele is elég mostohán bánik, ezért sok kérdőjel marad a figurája körül, de benne legalább van tűz és élet, és amíg őt látni a vásznon, kicsit háttérbe szorul a filmet belengő érzelgős unalom. Szívesebben megnéztem volna a Budapest-et úgy, hogy ő a főhős, a szenvelgő brazil csak epizódszereplő.
[Videók]
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Síkosítók és masszázs termékek az élvezetesebb szexért
Kenőanyagok, intim kozmetikumok és higiéniai termékek – az intimitás, az erotikus játékokkal és játékokkal való [...]
Tuti hely a szexshop Budapest INTIM CENTER a Károly krt. 14. félemelet
Ha nem tudja, hogyan kell finoman utalni a partnerének, hogy valami újat szeretne kipróbálni az [...]
Melyik a legjobb szexshop? Az Intim Center Budapest, Károly krt. 14. félemelet! Már 30 éve nyitva!
Melyik a legjobb szexshop üzlet Budapesten? A legjobb szexshop az INTIM CENTER online webáruház és [...]
Szexshop cikkek és bejegyzések az Intim Center szexbolt oldaláról
Az erotikus üzletek polcain bemutatott áruk hozzájárulnak az új érzéki érzések mélységébe való merüléshez, segítenek [...]