Németh Judit, Pandora végbélnyílása

nemeth-judit-pandora-segglyuka-megbasznad

Pandora pornós kálváriája: Pierre Woodman nem tudta, hogy ez egy játék. A magyar producerem tudta, ő ki akarta próbálni, hogy mennyi pénzt lehet kérni értem. Valahogy így indult Németh Judit – vagy ahogy mindenki ismeri, Pandora – pornós kálváriája. Azt, hogy az ártatlannak tűnő játékából később ekkora kavalkád kerekedik, – mint mondja – akkor még ő sem gondolta.
Mint azt Judit elmesélte, 17 éves korában volt egy magyar ismerőse, aki lányokat közvetített külföldre táncos és fotós munkákra. Ő mesélt neki a francia pornófilm rendőzőről, Pierre Woodmanről is, aki akkoriban több válogatást tartott Magyarországon, a következő filmjeihez. Pandora szerint az ismerős csak játékból küldte őt a rendezőhöz, hogy megtudja, a francia férfi mennyit fizetne a tökéletes testű és bájos arcú, állítólag bevállalós lányért.
És valóban, a lány úgy tűnik hitelesen alakította a szerepét, mert a rendező szerint hamarosan munkába is állt.
A lány emlékei szerint ez a Franciaországban töltött tíz nap volt az első és utolsó munkája a pornószakmában. Szerinte csak egy filmet forgatott, de tudomása szerint azt később négy részre vágták. A rendező viszont másképp emlékszik. Ő azt állítja, hogy többször is találkozott a lánnyal.
Németh Judit, Pandora szex, bulvár, linkgyűjtemény itt.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A pénisz ha szex közben lágy lesz mit kell tennie egy férfinak?

Miért puha a pénisz, ha egy férfi nemileg izgatott? A gyenge erekció komoly problémát jelent [...]

Szexbolt és online szex shop kereső Budapesten és az országban

Szexboltot keresel, vagy megbízható intim szexshop webáruházat? A legjobb szexüzletek és szexwebshopok itt vannak összegyűjtve [...]

Szexbaba szüzességét árulták, de vehetsz magadnak guminőt, azzal jobban jársz

Időtlen idők óta a harcosok, tengerészek és kereskedők, akik hosszú ideig nem voltak otthon, speciális [...]

A legjobb szexshop az INTIM CENTER Budapesten, minden nap nyitva tart

Miért van szükségünk szexboltokra? A szex mindig is jelentős téma volt az emberi kultúrában és [...]