Női nemi hormont találtak a diófában

Első alkalommal mutatták ki az egyik női nemi hormont, a progeszteront növényből. A progeszteron fő feladata a terhesség megőrzése az állatokban. Mostanáig a kutatók azt hitték, csak az állatok, illetve az ember képesek a progeszteron termelésére, amelynek előállításáért a nőivarú egyedekben a petefészek felel. A progeszteron feladata, hogy felkészítse a méhet a terhességre, valamint megakadályozza a méhösszehúzódásokat, ezáltal segít megőrizni a terhességet. Amerikai kutatóknak most először egy növényből, a diófa leveléből is sikerült kimutatni ezt a vegyületet.
Már régóta ismert, hogy bizonyos hormonszerű vegyületek előállítására a növények is képesek, ezeket összefoglaló néven fitoösztrogéneknek hívják. Bizonyos fitoösztrogén tartalmú növények túlzott fogyasztása, például állatok esetében a lucerna vagy a görögszéna akár negatív hatással is lehet azok termékenységére. Progeszteron-szerű vegyületeket már korábban is találtak a kutatók, ám nem tudták, hogy vajon maga a progeszteron is előfordulhat-e növényekben.
A progeszteron állatokban, emberben kifejtett hatásáról már rengeteg információ áll rendelkezésre. Kérdés, hogy a növények mire használhatják. Elképzelhető, hogy a csemeték növekedésében van szerepe. A kutatók szerint a hormon egy ősi, évmilliárdokkal ezelőtt kifejlődött szabályozó anyag lehet, ami még azelőtt kialakulhatott, hogy a ma élő állatok és növények megjelentek volna.
[Szex Dr]


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Szexpláza szexshop kellékekkel játszik Ulakics Krisztina

A nagymellű, és fekete hajú Ulakics Kriszta a Szexpláza online szexshopban kapható szexuális segédeszközöket használt [...]

Dildó műpénisz választék ami szexshopban kapható

A szomorúság legjobb gyógymódja a szex, és ezzel nem lehet vitatkozni. Ezért, ha úgy dönt, [...]

Nyuszi vibrátorral kényezteti egymást Fazekas Johanna és Gábor Nikolett

A Szexplázában is nyomták a pornós melót Fazekas Johanna és Gábor Nikolett szép magyar lányok. A producer [...]

Legjobb szexbabák az olcsóbbaktól a valósághű prémium guminőkig megvehetők, rendelhetők

Szexbabák az olcsóbbaktól a valósághű prémium guminőkig a Szexplázában megvehetők. Valósághű legjobb szexbabák a SZEXPLÁZA [...]