Nőrablás – Perszephóné az alvilágban

Perszephoné a görög mitológiában a termékenység, termés istennőjének, Démétérnek és Zeusznak lánya, Hadész elrabolt felesége. Épp virágot szedett, mikor megdördült az ég, meghasadt a föld, és a mélyből előbukkanó Hádész fekete, sötétséget fújó lovaival elragadta, amik egy fekete szekeret húztak. Perszephonénak csak sikoltani maradt ideje – azt is csak Hekaté, a Hold istennője hallotta. Héliosz napisten látta is, és a lányát kereső Démétérnek el is mondta: látta, ki volt a tettes, de Zeusz engedte Hádésznak, hogy Perszephonét elrabolja. Démétér gyászba borult, egy időre az Olümposzon lakó istenekkel is szakított, és az embereknek szentelt templomában élt. Csak úgy volt hajlandó visszatérni, ha Perszephoné az év kétharmad részét vele, és csak a maradékot tölti az Alvilágban, Hádésszal. Perszephonénak ugyanis a föld mélyén kellett maradnia: evett egy gránátalmamagot Hádész kezéből. Perszephoné így az alvilág úrnője: gyakorta megengedi a jó, arra méltó embereknek, hogy az elhunytakat visszavigyék a felszínre. Példaként Orpheusznak is megengedte Eurüdiké feltámasztását – bár abba Hádész is beleegyezett. Vagy Alkésztisz története, aki saját életét áldozta férje helyett: Héraklész addig szorongatta Thanatoszt, a fekete leplű halált, míg az vissza nem adta Alkésztisz életét. Ehhez azonban Perszephoné hozzájárulása is kellett: Héraklész erejét csodálva eleresztette Alkésztiszt, és visszahívta Thanatoszt a föld alá… A mitolgóiai történet erotikus változatát itt olvashatod el.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Szex kellékek online sexshopból rendelhetők, vagy az INTIM CENTER szexüzletben megvásárolhatók

Szexshop üzletben sajnos csak csak 18 éves kor fölött lehet vásárolni ezekből a termékekből: Nyuszis [...]

Felcsatolható péniszek nőknek és férfiaknak – Corner69 szexshop

Mi az a strap-on? A felcsatolható dildó egy strapon egy szex játék, amely most a népszerűség [...]

Potencia gondjaid vannak? Jó tanácsok, potencianövelők erekciós gondokra

A fiatalabb férfiaknál a stressz és pszichés zavarok okoznak leginkább potencia problémákat. A potenciazavar az [...]

Ezerféle szexjáték kategóriákba rendezve található az online szexshopokban

A szexuális játékok olyan tárgyak, amelyeket szexuális élvezet előállítására terveztek. Az Ukrajnában megvásárolható legnépszerűbb intim [...]