Kiderült, hogy ki volt az, aki Christina Aguilera és férje válását okozta – Lindsay Lohan leszbikus ex-szerelme, Samantha Ronson.
Christina egyébként már korábban is nyíltan beszélt arról, hogy nem veti a nő társaságot a közös trécselésen túl sem, de eddig nem derült soha fény a vonzalma gyakorlati megvalósulására. A férje pedig érthetően nem tapsolt örömében, amikor megtudta, hogy Sammel elmélyült a barátsága, mivel a botrányos DJ hölgy a testi adottságait leszámítva, gyakorlatilag férfi.
Az énekesnő szóvivője közölte, hogy semmit sem akarnak hozzáfűzni a hírhez. Aguilera 12 évesen került be a Disney Mickey Mouse Club című sorozatába, énekesként pedig a ‘90-es évek végén futott be a Genie in a Bottle című számmal. Férjével 2002-ben ismerkedett meg, és három évvel később összekötötte vele az életét. Két évvel ezelőtt született meg kisfiuk, Max. Courteney Cox és férje, David Arquette útjai szintén pár hónapja váltak szét. Róluk is az a hír járja, hogy azért megmaradtak barátoknak, sőt közös munkáik is vannak. A színészpár a Sikoly forgatásán került közelebb egymáshoz 1995 táján, és 1999-ben házasodtak össze. Egy kislányuk született.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Nagy fasszal teremtő isten, csak hosszan tartó kemény erekcióval tudsz lenni
A merev pénisz a férfiasság jelképe. A petyhüdt nem az. Egy igazi férfi mindig készen [...]
Poweros óvszer, speciális hatóanyagú kondom
A Poweros óvszer, kondom, condom, gumi egy spéci magyar találmányon alapuló szuper termék. 18 db-os [...]
Lehet szeretni egy dildót? Pálinkás Anett szerint is igen!
Lehet szeretni egy dildót? Az online szexshop internetes, diamond kategóriás sexshop webáruház dildó választékából egy [...]
Nagy méretű eres dildókat vesz gondjaiba Baráti Éva
Van aki nem szereti a vibrátorokat, mert az igazi pénisz nem képes rezegni, és az [...]
