Onanizált VV Olivér

A villa vagánya a zuhanyozóban kiverte a faszát, ahol nem láthatták a többiek. Nem bírta tovább Olivér (32): a villa vagány csávója lassan kezdett becsavarodni a szexhiány miatt, ezért félrevonult a tusolóba, és végre könnyített magán. A mostanában mókamester szerepében tündöklő fiú már a beköltözéskor bevallotta: ő bizony nem fogja hosszú hónapokon keresztül sanyargatni magát, amikor úgy érzi, ki kell elégítenie magát, megteszi.
– Rettentően fájnak a golyóim – mondta a lányoknak egy beszélgetés közben. Másnap délelőtt pedig már örömet is szerzett magának a tusolóban.
Kedvese, Enikő pedig csak örül ennek, hiszen inkább magának csinálja, mint hogy mástól kérjen segítséget.
– Szerintem semmi probléma nincs ezzel. Tisztában voltam azzal, hogy ez előbb vagy utóbb be fog következni, csodálkozom, hogy ennyi ideig kibírta – mondta a Blikknek Enikő, aki elárulta, mielőtt szerelme beköltözött volna a villába, megbeszélték, hogy szex nélkül nehezen fogják kibírni.
– Szerintem ez teljesen természetes dolog, ha szüksége van a kielégülésre, inkább maga tegye meg, bár teljesen biztos vagyok abban, hogy nem fog senkitől segítséget kérni.
A villalakó a bezártság első napjaiban már elgondolkozott azon, hogy valami nincs rendben, mivel reggelente nem ágaskodó férfiassággal ébredt, de most bebizonyította, nincs ok az aggodalomra, áll a zászló, és ő bármikor elbánik vele. Olivéren kívül eddig egyetlen fiú sem kívánta meg a szexet, legalábbis annyira nem, hogy ki is elégítse vágyait.
Alekosz ugyan minden este szexéhesen bújik be az ágyba, de úgy tűnik, egyelőre a tokban tartja a fegyvert, és csak akkor kezd el lövöldözni, ha célpontja is akad.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Férfiak szexshop vásárlásainak toplistája

Milyen termékeket szoktak a férfiak egy szexshopban vásárolni vagy rendelni? A pasik mindent vesznek aminek [...]

Minőségi vibrátorok a belvárosi Szexshopban, rendelj vagy vásárolj egyet személyesen

Új termékek jelentek meg az Intim Center polcain vagy a webshopjában több minőségi vibrátorokat készítő cégtől. Mind kialakításban, [...]

Szexshopból mindenképp vásárolj ajándékot kedvesednek, hisz te is élvezője leszel!

Mit vegyek ajándékba vagy magamnak egy árukkal teletömött sexshop boltban, vagy online sexshop webáruházban? Kinek [...]

Szexshop kellékek, a passzív szexuális segédeszközök

Szexshop kellékekek közül a passzív szexuális segédeszközöknek azokat nevezzük, amelyek nem vibrálnak, mozognak, motor nélküliek. [...]