Le akart lépni a zsaruk elől a volt playmate. Münchenben munkavállalási papírokat adott le a munkaügyi hivatalban az egykori playmate, csakhogy a német hatóságok ellenőrizték az adatokat, s kiderült, hogy nemzetközi elfogatóparancs van az egykori honvédelmi miniszter lánya ellen érvényben – értesült a Magyar Hírlap. Az itthon üzletszerű kéjelgés elősegítésével vádolt Keleti Györgyit az olasz hatóságok által – szintén kerítés vádja miatt – még tavaly kiadott európai elfogatóparancs alapján fogta el a német rendőrség.
A lap szerint az egykori playmate néhány hete egy müncheni munkaügyi központba munkavállalási papírokért adott be kérvényeket. Azonban a német hatóság ellenőrizte a nő okmányait, s kiderült, hogy az olasz rendőrség európai elfogatóparancsot bocsátott ki ellene.
A nő ellen Magyarországon folyó büntetőeljárás vádirata szerint 2006 és 2008 között anyagi ellenszolgáltatás fejében összekötő szerepet játszott abban, hogy magyar prostituáltak Olaszországba utazzanak, és ott prostitúciós tevékenységet folytassanak.
A családja sem tudja, mit keresett Györgyi Németországban, csak akkor kezdtek aggódni érte, amikor elérhetetlenné vált.
– Honnét tudják, hogy letartóztatták a lányomat? – kérdezte munkatársunktól a volt honvédelmi miniszter, Keleti György, aki ugyan azonnal értesült az esetről, de nem akarta nagydobra verni a kínos ügyet. – Nem a szégyen miatt nem akarok erről nyilatkozni, egyszerűen úgy gondolom, hogy ez nem a nagy nyilvánosságra tartozik. Györgyi jól van, többet nem akarok mondani – nyilatkozta az apa.
A modell ügyvédje, aki kedden nyilatkozott lapunknak, természetesen már tudta, mi történt kliensével.
– A múlt héten értesültünk erről. Az ügyfelem felhívott a rendőrségi fogdából. Az irodánk tegnap kapta meg a letartóztatásáról szóló hivatalos okiratot. Magyar ügyvédi iroda a Német Köztársaság területén nem járhat el. Így ügyfelem számára kirendeltek egy ottani védőt. Most Németország dönt abban, hogy mi lesz a sorsa. Kiadhatják Olaszországnak, de haza is toloncolhatják. Nekünk egyetlen dolgunk van: hivatalos irat megküldésével tájékoztatjuk a magyar bíróságot, innentől a magyar hatóságon múlik az, hogy kéri-e a kiadatását vagy sem. Mi kifejezetten kértük Keleti Györgyit, hogy amíg itthon nem folytatják le a büntetőeljárást, addig ne utazzon sehova. Jelen pillanatban nem sokat tudunk tenni érte – nyilatkozta lapunknak dr. Gerencsér András ügyvéd.
Amennyiben a német hatóság Olaszországnak adja ki Györgyit, ott fogják lefolytatni az ügyét, márpedig ott a prostitúció elősegítésének – amivel vádolják – jóval súlyosabb a büntetési tétele. Míg Magyarországon kerítésért 1–5 éves, addig Olaszországban 3–8 évig tartó börtönbüntetést lehet kapni. Arról nem is beszélve, hogy elképzelhető: az olasz hatóságok rács mögött tartják a büntetőper végéig.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Segítség, beszorult az anál dugó
Az análtágító hatalmas volt, és teljesen beszorult a lány formás, és izmos fenekébe. El sem [...]
Egy jó potencianövelő és bízhatsz a péniszedben, kemény lesz a szex alatt
Ha már elpuhultál szex közben, lankadt az erekció esetén ne kockáztass, ne égesd magad a [...]
Milyen lányokat kielégítő szexshop dolgokat tudtok?
A nők intim termékei örömet és előnyöket is adhatnak. A legtöbb terméket mind a hüvelyi, [...]
Kicsi a péniszed, és nagyobb, vastagabb farkat szeretnél?
A legtöbb pasi elégedetlen nemi szervének méretével. A pénisz hosszát és vastagságát célzó lehetőségek a [...]