Prostitúciós szexbotrány, új eljárást indítottak a volt IMF-vezér ellen

Eljárást indítottak Dominique Strauss-Kahn ellen egy feltételezett prostitúciós ügyben, mert egy kurva Kristin Davis is ellene vallott – közölte a francia ügyészség azt követően, hogy több órán át hallgatták ki a Nemzetközi Valutaalap tavaly lemondott vezérigazgatóját. Feltételezések szerint Strauss-Kahn egy olyan bűnbanda tagja volt, amely lányok futtatásából tett szert nem csekély bevételre az észak-franciaországi Lille városában.
A szeánszokat a patinás Carlton Hotelben tartották. Az ügy kapcsán eddig már összesen nyolc személyt tartóztattak le, köztük két helyi üzletembert és egy rendőrfőnököt. Az Eiffrage nevű építőipari cég pedig elbocsátotta egyik vezetőjét, aki a nyomozás szerint épp a cég vagyonát fordította prostituáltak toborzására. Az ellene indult eljárás célja kideríteni: tudott-e arról, hogy Strauss-Kahn mások által fizetett prostituáltakkal érintkezik. Franciaországban nem tiltott a prostituáltakkal való kapcsolat kialakítása. Nem is ez a vizsgálat tárgya, hanem az, hogy vállalati pénzekkel fedezték orgiáikat. Ez már bűncselekménynek számít… A teljes cikk itt olvasható


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A potenciazavar komoly férfigond de vannak megoldások

Férfi merevedési zavaráról beszélünk, amikor a szervezet különböző szervrendszereinek kóros működésének következtében, megfelelő nemi vágy [...]

Szexshop cikkek és bejegyzések az Intim Center szexbolt oldaláról

Az erotikus üzletek polcain bemutatott áruk hozzájárulnak az új érzéki érzések mélységébe való merüléshez, segítenek [...]

Unatkozó nő az Intim Center szexshopban vásárolt masszírozó vibrátorral elégíti ki magát

Unatkozó háziasszonynak a maszti jár az eszébe. Nem teketóriázik sokat, az INTIM CENTER online szexshopban [...]

Szexshopból mindenképp vásárolj ajándékot kedvesednek, hisz te is élvezője leszel!

Mit vegyek ajándékba vagy magamnak egy árukkal teletömött sexshop boltban, vagy online sexshop webáruházban? Kinek [...]