Az 1998-ban világbajnok, majd 2000-ben Európa-bajnok gall együttes szupersztárja ugyanis az elmúlt hónapokban sokat tett azért, hogy kikerüljön a büszke franciák kegyéből. A Bayern München amúgy szenzációs formában focizó szélsőjéről kiderült, válogatottbeli társaival – Sidney Govouval (30), Hatem Ben-Arfával (23) és Karim Benzemával (22) – rendszeresen igénybe vette egy fiatal prostituált szolgáltatásait. Ráadásul amikor a házas, kétgyermekes Ribéry látogatta, a marokkói származású szőke kebelcsoda, Zahia Dehar még kiskorú volt. Igaz, azt a hölgy is beismerte, ezt az apró információt eltitkolta a focisták elől.
Ez az ügy nemcsak engem, a családomat, de mindenkit megsebzett, aki hozzám közel áll – fortyogott Ribéry, aki magában egyesítette Sergio Leone (†60) 1966-os, világhírű westernjének címét, ő egy személyben a Jó, a Rossz és a Csúf – kiváló képességeit senki sem vitatja, de a prostibotrány sötét oldalára is rávilágított, míg arcát egy gyerekkori autóbaleset csúfítja el. Ribéry neje megbocsájtott, de iránta az ügyészség is érdeklődött, így felvetődött, nem lehet ott a világbajnokságon. Rama Yade (33) sportért felelős államtitkár ugyanis megpendítette, ha a hatóság nyomozást indít a játékos ellen, ki kellene tenni a nemzeti tizenegyből. Lett is nagy ribillió! Raymond Domenech (58) szövetségi kapitány hallani sem akart erről, míg a legnagyobb közvélemény-kutató cég arról kérdezte a lakosságot, utazzon-e Dél-Afrikába Ribéry. Nos, a franciák 67 százaléka szerint a prostikaland nem elég ahhoz, hogy a válogatott megváljon húzóemberétől. – Örülök, ha a válogatott kék mezét viselhetem, és játszhatok az országomért – jelentette ki a balhés focista. – A lehető legjobb teljesítményt akarom nyújtani, hogy messzire jussunk.
[Bulvár] A legnagyobb focista szexbotrányok – A 19. labdarúgó VB-n prosti is lesz tízezerszámra – Dögösek az orosz futballisták cicái – Levetkőzött Bodnár László csaja – Dér Heni és a focistasrác – Meghalt Ronaldo transzvesztita partnere – Meztelen szőke focistafeleség szexjelenetben – Beckham és Fogarassy Mariann modell flörtje
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Nyuszi vibrátorok a legkedveltebbek a nők körében
Minden második nőnek van vibrátora. A nyuszi vibrátorok a legkedveltebbek a nők körében. Miért? Mert [...]
Bíznod kell a farkadban, hogy feláll amikor szükséged van rá
Történelmileg a férfi szexuális tevékenységet nemcsak a nemzés garanciájának tekintették, hanem az egész család jólétét [...]
Robert De Nirónak hiába adtak potencianövelőt
Az Apádra ütök című komédia első két részében Teri Polo volt a legjobb nő, de [...]
Vibrátor szex leszbikus lányokkal, pasivadító erotika
Csinos leszbikus lányokkal vibrátor szex. Csiklóizgató vibrátor és rúd vibrátor együttes használata a legjobb. Különbségek [...]