Robogóst gázolt a magyar szépségkirálynő

Szunai Linda egy fekete 107-es Peugeot modellt nyert a TV2 A Szépségkirálynő című műsorának koronája mellé, később ezt az autót egy királykék 207-esre cserélte. Nos, ez az autó pózol most Linda Facebook-profiljának egyik képén, rommá törve, egy zebrán fekvő robogó előtt a Váci úton.
A szépségkirálynő nem cáfolta a tényt, hogy baleset történt, sőt a közösségi portálon egy ismerőse kérdésére még azt is alátámasztotta, hogy az ő autója látható a képen.
– Erről nem szeretnék egyelőre semmit sem nyilatkozni – tette hozzá a magyar szépségkirálynő, akinek egyik ismerőse az Új Ásznak elmesélte: ült már Linda mellett, így tudja, milyen stílusban vezet.
– Tavaly nyáron a Magyar Borok Útja Rallyn egy Peugeot-val versenyzett, és a három napos verseny után Linda egy negyvenötezer forintos és egy harmincezer forintos gyorshajtásos csekkel tért haza. Volt olyan, hogy a piros lámpánál kinyitottam az ajtót és kiszálltam az autójából, mert nem éreztem biztonságban magam – mesélte a napilapnak az informátor. Forrás: Stop, Új ász.
Szunai Linda szex, erotika, bulvárhírek: Miss World Hungary lányok, több ezer kép és videók – Szunai Lindát megkefélte SP is cikk és videó – Szunai Linda szépségkirálynő többször félrekúrt a volt bikája szerint


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Állni fog a cerka az tuti, top cikkek POTENCIANÖVELŐK témában

Gondold el, hogy lazán, jókedvűen, mindenféle stressz nélkül várod a szexet. Magabiztos vagy, aggodalmak nélkül! [...]

Vibrátort, dildót szeretnél? Személyen vásárolhatsz, online rendelhetsz innen!

Sexshopokban és online üzletekben annyi rezgő kütyü lett eladva, hogy a számok alapján mérár minden [...]

Szexpatika, szex gyógyszertár erotikus drogéria

A szexuális problémák a modern világban sok férfit és nőt érintenek, hiszen a rohanó és [...]

Nemi gerjesztők férfiaknak és nőknek bombasztikus szexhez

A modern élet gyors üteme néha olyan helyzetekhez vezet, ahol a partnerek közötti szexuális vágy [...]