Roxanne Pallett színésznő

Az egyik legszexisebb színésznő Roxanne, aki azonban előszeretettel mutogatja gyönyörű testét, mint a filmvásznon, mind az újságok hasábjain.
Különleges arcvonásait annak köszönheti, hogy édesapja iráni, míg az egyik nagymamája olasz volt. Izgalmas szépsége miatt az egyik legkedveltebb brit modell-színésznőként tartják számon. A most készült fehérneműs képeken nem mutat meg mindent, azonban most is igaz a mondás, hogy a kevesebb néha több.
Ugye senkinek sincs ellenére egy dögös szappanopera hősnő? Roxanne Pallett ugyan nem a brazil, hanem a brit sorozatokat erősíti, de attraktivitás terén semmivel se marad le dél-amerikai kolléganőitől.
A 28 éves színésznő akkor tett szert nagy népszerűségre, mikor bevették az ITV Emmerdale című sorozatába, ahol egy szexi asszisztensnőt alakított. A teleregény állatorvosának nyújtott segítő kezet, 130 részen keresztül.
Habár az Emmerdale-ből már távozott, továbbra is rendszeres szereplője a brit tévék képernyőjének, és a színpadon is villant színészi tehetségéből, újabban A vagina monológokban. Ha pedig éppen nem a kamerák előtt vagy a színpadon áll, akkor szívesen pózol a fényképezőgép lencséje előtt is, mint tette ezt most is a Loaded magazin felkérésére.
További erotikus színésznők: Kelly Brook pinával – Téa Leoni nem bírta a szexet a férjével – Rebecca Creskoff meztelen – Jessica Alba meztelen popója megszadizva – Rachel Weisz meztelen jelenete – Kate Hudson meztelen segge elfenekelve – Nicki Blue hüvelyébe most hatolnak be, eddid csak végbélbe közösült


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Sexshop centrum Budapest, INTIM CENTER üzlet és webáruház a vágyak kielégítője

Az INTIM CENTER webáruház és bolt, szexshop centrum Budapest a legjobb budapesti szexshop, az első [...]

Minden nap nyitva az Intim Center szexshop Budapest, Károly krt. 14. félemelet

Most is nyitva tartó szexshopot keresel Budapesten? A legjobb a minden nap nyitva tartó szexshop, [...]

Ezerféle szexjáték kategóriákba rendezve található az online szexshopokban

A szexuális játékok olyan tárgyak, amelyeket szexuális élvezet előállítására terveztek. Az Ukrajnában megvásárolható legnépszerűbb intim [...]

A legjobb szexshop az INTIM CENTER nyitva 33 éve, de jópár szuper szexbolt van még

A budapesti szexshop az Intim Center, az Astoriánál a Károly krt 14. sz. alatt található. [...]