Sarka Kata szülés után vetkőzött le egy férfimagazinnak, és egy vadító, titokban készített kép is kiszivárgott róla. A fotózás után azt hihettük volna, hogy lezárult a nagy Hajdú CKM botrány: megjelent Sarka Kata fotósorozata a magazinban, Hajdú Peti megnyugodott, s a főszerkesztő is megtartotta jó kapcsolatát a családdal. Hétfő este azonban a Szexplázán felbukkant Kata egy soha nem látott képe.
Sarka Kata meztelenül áll egy medencében, miközben a mellét takarva figyel valakire. A képet megmutattuk a magazin főszerkesztőjének is, aki felháborodottan ismerte el, a legutóbbi fotózásról készülhetett.
Sarka Katát mindenki Hajdú Péter feleségeként ismeri, pedig az egykori sztárpár már fél évtizede, 2018-ban elvált. A gyönyörű modell-üzletasszony (aki szeptemberben ünnepli a 36. születésnapját) utána ismét férjhez ment, és mostanában kevesebbet szerepel a bulvárhírekben.
Kevesen tudják, hogy Kata már gyermekként kézilabdázni kezdett, és valószínűleg csak egy vállsérülés akadályozta meg abban, hogy profi szinten űzze a sportágat. Így modell lett belőle, miközben üzleti diplomát is szerzett.
2007-ben érte el az első nagy sikerét, amikor előbb Budapest Legszebb Lányának, majd a Miss Universe Hungary verseny első udvarhölgyévé választották. Ekkoriban kezdett el randizgatni Hajdú Péterrel is, akinek 2008-ban mondta ki az igent egy fényes esküvőn – írja a Promotions.
- Sarka Kata meztelen eltitkolt fotója! Hajdú Péter neje, Sarka Kata szex: Csak szét tette a lábait – Aprópénzér vetkőzött – Pornóoldalon Sarka Kata – Sarka Katával csalta Bálint Antóniát Hajdú Péter!
A fiatal modell a decemberi szám meglepetése volt, a címlapon mindössze egy cérnavékony tangabugyit viselve. A gömbölyű melleiből csupán azért nem láthattunk többet, mert Kata hátat fordított nekünk, és a cicijeit a tenyereivel is eltakarta, a formás feneke viszont premier plánban tárult elénk.
A fotózás előtt az ifjú férj csinált egy kisebb (mű)balhét, mondván, szülés után az ő felesége bizony nem pucsíthat bugyiban, de a pikáns képek végül csak elkészülhettek, és természetesen meg is jelentek a magazinban.
„Bár nem vonzódik az olyan helyzetekhez, amikor megláthatják őt szeretkezés közben, azért egyszer felfeküdt egy motorháztetőre, csakis Hajdú kedvéért.
A férjéért saját elmondása szerint bármire hajlandó, mert »Petit az izgatja, őt meg az izgatja, ami a Petinek bejön«” – írta akkoriban róluk a Velvet, ahol néhány erotikus fotó is felfedezhető a CKM-ből. Nem sokkal az újság megjelenése után egyébként szintén kirobbant egy botrány, mert az egyik blogon olyan kép tűnt fel, amelyet nem a magazin készíttetett, viszont biztosan a vetkőzés helyszínén kattintotta valaki. Ez itt Sarka Kata segge, mikor kigyúrta magát:
Azon Sarka Katalin félmeztelenül, a dús kebleit takargatva látható, és állítólag a CKM főszerkesztője sem tudta, hogy milyen körülmények közt készülhetett. A minősége alapján feltételezték, hogy nem Nánási Páltól való, az eset azonban megoldatlan maradt – írja a Promotions.
Hát egész őszintén szólva nem hinném hogy a szülés utána alakját akarja mutogatni, vannak akik ennél jobban rosszabbul néznek ki szülés után, ők mégsem kerülnek be az újságokba. A képek amúgy szerintem tűrhetőek de semmivel sem extrább mint némely másik nő az utcán. Ha dobott volna egy pinket legalább mutat valami extrát is. De azon se kellene csodálkozni hogy egy férfi magazin fotozásán nem művészi aktot kérnek, ha ez nem tetszik akkor nem kell csinálni. De az fix hogy nem ez lesz a legnagyobb számban eladott példány, hacsak a kedves ura fel nem vásárolja mindet… (Flexen)
24 évesen szült, olyan korban még könnyű visszanyerni az alakját egy magára valamit adó nőnek. Meg ki tudja milyen kezelésre nyomta be a Hajdú… Minden esetre valóban jól néz ki. (Charlie)
A rajongók legnagyobb örömére Sarka Kata egyáltalán nem szégyellős és igyekszik a lehető legközelebbről megismertetni magát a nagyvilággal. Sarka Kata a 2015-ös évben sem hanyagolta el közösségi oldalainak frissítését, mi az Instagram-oldalának képanyagából szemezgettünk, és bizonyítandó címben írt állításunkat, megmutatjuk, hogy Hajdú Péterné idén tényleg mindenét megmutatta rajongóinak. Vagy legalábbis majdnem mindenét.
asdf
A Rogán-házaspár már nem a Pasa Parkból, hanem a 12. kerületi Felhő utcából jár dolgozni — írta meg a 444.hu. Az ingatlan nem szerepel a miniszter legutóbbi vagyonbevallásában, de az ingatlanok között elvileg nem is kellene szerepelnie, hiszen tulajdoni lap szerint nem az övé, hanem Bessenyei István vállalkozóé a ház. Bessenyei a Fidesz kedvenc őrző-védő cégének, a Valtonnak a kisebbségi tulajdonosa, Rogán-Gaál Cecília üzlettársánnak, Sarka Katának a férje. A 3000 négyzetméteres Felhő utcai ingatlanról korábban a Magyar Narancs számolt be.
Luxusvillát épít Sarka Kata élettársa Budán
Bessenyei István a Fidesz kedvenc őrző-védő cégének kisebbségi tulajdonosa. A 444 megkérdezte a Miniszterelnöki Kabinetirodát, hogy milyen jogcímen használja Rogán Antal az ingatlant, és alig 20 perc múlva érkezett hozzájuk a válasz:
A megkeresésében szereplő ingatlant Rogán-Gaál Cecília bérli. Hogy mennyit fizet a miniszter felesége, azt valószínűleg sohasem fogjuk megtudni. Az viszont biztos, hogy Sarka Katával közös cége szárnyal. A Nakama & Partners Kft. tavaly több mint duplájára növelte forgalmát, ami így meghaladta az 1 milliárd 192 millió forintot. Adózott eredményük több mint 438 millió forint volt, ez a 2017-es adat csaknem kétszerese.
Rogán-Gaál Cecília, aki korábban főleg szépségversenyekre koncentrált, a tömegsport területén is terjeszkedni kezdett. FitBalance név alatt azóta több tömegrendezvényt is lebonyolítottak. Az viszont ma sem tudható, hogy ezek a több száz milliós rendezvények tulajdonjogilag milyen módon kapcsolódtak Rogán Cecíliához.
Sarka Kata bevallotta, hogy milyen szörnyű dolgokat tett vele Hajdú Péter….
Sarka Kata és Hajdú Péter válási drámája már kezdett elülni, mire egy cikk (amiben Kata új kedvesét leplezték le) és Kata reakciója nagy port kavart. A kétgyermekes anyuka botrányos dolgokat állít volt férjéről…
Engem pedig már az nem lep meg, hogy a (volt) férjem rendszeresen, hónapok óta a fizetett újságírójával (K. Szabolcs) különböző cikkeket írat rólam. Az sem lep meg, hogy próbál rossz színben feltüntetni, hogy leplezze azokat, amiket az elmúlt 10 évben rendszeresen velem tett, mert retteg, hogy kiderül… Az pedig, hogy címlapon közlik, hogy fotók az új páromról, belül pedig csak egy fekete autó, az elég erős átverés…
Azért legyen mindenkinek szép napja! – írja a Facebookon.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
A szexbolt webáruházának árujai azonnal megvásárolhatók az INTIM CENTER sexshop üzletben
Ha a webshopunkban kapható szexkelléket személyesen szeretnéd megvásárolni, akkor a budapesti szexshop üzletünkben megveheted, minden [...]
A legjobb szex shop webáruház és budapesti üzlet az INTIM CENTER termékeiből ajánló
Az Intim Center a budapesti legjobb szex shop van belvárosi szexbolt és online webshop. Ennek ajánlata, [...]
Növelhető a potencia, hogy mindig felálljon amikor csak kell
A felálló pénisz, a hímvessző erekciója a férfi szexuális öröm egyik kulcsa… Hogyan kell aktiválni? [...]
Női vágyfokozók rendelése vagy személyes vásárlás szexshopból
A legjobb női vágyfokozók, rendelés vagy személyes vásárlás szexshopból azért kellenek, mert a nőknél egyre [...]