Spermáját árulja Tolsztoj ükunokája : Tolsztojról, az orosz próza mesteréről kevesen tudják, hogy falta a nőket, és százával születtek törvénytelen gyermekei. Egyikük, Gennagyij apó ma is híres ükapjából, pontosabban örökölt génjeinek eladásából él.
Spermadonor: Lev Nyikolajevics egyik évfordulójára rengeteg tiszteletreméltó vendég érkezett, akiket valamilyen okból a hátsó széksorokba ültettek, míg az elülső székek üresek maradtak. Ezeket váratlanul parasztasszonyok foglalták el. Amikor rájuk szóltak, hogy azok a rokonságnak vannak fenntartva, így feleltek: „Nekem három gyerekem van a bárótól! Nekem kettő!” – mesélte Gennagyij apó, az egyik ükunoka, aki maga is törvénytelen Tolsztoj-gyerek.
Gennagyij Murigin-Tolsztoj már maga is nagyapa, festőművésznek tartja magát, ennek ellenére évek óta spermája eladásából él. Évekkel ezelőtt ugyanis felkereste egy nemzetközi cég, amely tehetős nőknek különleges emberek ondóját árulja. A vállalat Nobel-díjas, Oscar-díjas és egyéb zsenik, illetve azok leszármazottainak spermáját gyűjti össze, hogy aztán nagy haszonnal továbbadja.
Gennagyij apónak szerte a világban számtalan gyermeke van, csak Pitsburgban már nyolc gyermeke él, négy Lev és négy Anna, akiknek ő adhatta a nevüket, sőt, meg is látogathatta őket. A többi „gyermekét” csak nagyjából tartja számon, de az biztos, hogy Svédországban, Franciaországban és Olaszországban is elvetette magjait. Elmondása szerint sokat keres vele, mert a gazdagok zseniket akarnak szülni…
Visszatérve Lev Tolsztoj dédnagyapára: 13 gyermeke született a feleségétől és ki tudja hány a szeretőitől – egyes becslések szerint megközelítőleg 1000. Tudnivaló, hogy Tolsztoj bárónak egy időben 700 jobbágya volt és ki tudja hány asszonya-lánya, ráadásul nem volt válogatós. 34 éves korában Tolsztoj megnősült, elvette Szófia Berszt, akit az esküvőjük küszöbén kényszerített arra, hogy elolvassa naplóját, amely telis-tele volt szexuális kalandokkal. – Szófia sokkot kapott, amikor átlapozta a naplót, ennek dacára hozzáment és haláláig kitartott mellette. Tolsztojnak egyébként 25 centis szerszáma volt és imádták a nők. Valójában Lev Nyikolajevics egész életében igyekezett legyőzni a túlzott szexuális vágyait, de eredménytelenül. – mesélte Gennagyij apó.
Szófia azt is megtudhatta a naplóból, hogy Tolsztoj gyakorta keveredett kártyaadóságokba, hogy falusi lányok után kajtatott, hogy egy cigánylánnyal akart összeköltözni. Házasságuk mégis kölcsönös szerelemre alapult. A feljegyzések szerint Tolsztoj először 82 éves korában mondta egy barátjának, hogy már nem őrülten űzi a szexuális gerjedelem.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
A legjobb szexshop az INTIM CENTER nyitva 33 éve, de jópár szuper szexbolt van még
A budapesti szexshop az Intim Center, az Astoriánál a Károly krt 14. sz. alatt található. [...]
Korai magömlésre tanácsok és Long Love magömlés késleltető szer
A korai magömlés szexuális diszfunkció, amelyet az jellemez, hogy a férfi nem képes ellenőrizni az [...]
Szexhez sikosító ajánlott, ha anál akkor kötelező
A kenőanyag vagy intim kenőanyag egy speciális gél, amely a nemi szervekre alkalmazható a szexuális [...]
Ajándék ötletek a legjobb szexshopból, Intim Center Budapest
Nemcsak az örömre, hanem vevőink és megrendelőink egészségére és biztonságára is ügyelve csak biztonságos, eredeti, [...]
Hozzászólások lezárva.