Veszekedés után kemény szex

A barátommal hatalmas veszekedésben törtünk ki valamelyik nap. De olyan nagyon kibuktam, hogy még neki is estem, és ököllel megütöttem.
Ekkor ő csak mosolygott, ami engem még jobban felidegesített, és ez nagyon tetszett neki, és az ütésemet egy hatalmas csókkal viszonozta. Rám ez megnyugtatóan hatott, és viszonoztam csókját, de nagyon vadul. Szenvedélyesen csókolóztunk, és kezünkkel pedig egymás érzékeny pontjait keresgettük. Szinte letéptük egymásról a ruhát a vadság hevében. Mikor elővettem kedvesem falloszát a nadrágjából, meglepődve tapasztaltam, hogy milyen kő kemény.
Lehajoltam hát és nyalogatni kezdtem. Forró nyelvemmel apró köröket írtam le a makkján, majd a számba vettem és erősen szopni kezdtem. Éreztem, ahogy a teste felforrósodott és az élvezete egyre csak fokozódott. Mikor eljutott egy bizonyos pontra, szó szerint vadállattá változott ő is. Megemelt és az ágyra dobott. Négykézlábra állított és egy erőteljes mozdulattal belém hatolt. Mivel még nem voltam eléggé kitágulva egy kicsit fájt a behatolása, de az egyre gyorsuló mozgással feloldotta a feszültséget bennem.
Csak mozgott és mozgott bennem, majd megmarkolta a hajamat és hátra húzta vele a fejemet. Ez is fájt, de nagyon izgató volt. Teljesen beindultam a durvaságától. A kéj egyre erőteljesebben lett úrrá rajtam és az egész testem remegett az élvezettől.
De az igazi gyönyör még csak ezután következett. Az egyik kezével elővette a más sokszor használt síkosítót, és kisebbik lyukamat kezdte kenegetni, majd egy hirtelen mozdulattal fel is nyársalt. Vad mozgásba kezdett de mindeközben a kezével a csiklómat simogatta.
Csodálatos volt. Hangosan sikongattam és bíztattam hogy erõsebben csinálja. Erre ő kérésemnek eleget téve még erősebben kezdett kefélni. Ujjai, farkával egy ritmusban mozogtak, míg testem meg nem feszült, és úrrá lett rajtam az élvezet. Izmaim nagyon erőset rándultak, úgy hogy ő is belém élvezett pillanatokon belül.
Hát így végződött a mi veszekedésünk, és díjazom azt az embert aki azt mondta, hogy a jó szex mindent megold…
[Történetek]


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Vásároljon szexi erotikus jelmezt a sexshopban az INTIM CENTER a tuti

Manapság az erotikus ruhák elválaszthatatlan jelei sok pár intim életének. A szexológusok pedig feltétlenül azt [...]

Vibrátor vásárlás, tippek és használat, nagy vibri tanácsadó

Nem minden lány, még akkor sem, ha tökéletesen ismeri a testét, és világosan érti, mire [...]

Ezek a lányok az Intim Center szexshop vibrátoraival és szexkütyüjeivel élvezkedtek

A Szexpláza pornófilmekben látható szexkütyüket, vagy a producer, vagy rendező vette meg az Intim Center [...]

Húsvétkor, a hétvégén helyezd új síkra az erotikát

A hosszú távú kapcsolatok és a közös élet sok mindennapi szokást hoz az életünkbe, a [...]