Szexrabszolgaként tartott westchesteri házába zárva egy 21 éves magyar lányt egy ismert New York-i étteremkritikus. A feleségével élő Yoseph Yannai (65) szinte teljesen elzárta a külvilágtól áldozatát, akit egy jól hangzó hirdetéssel csábított magához. Egy bébiszitterközvetítő honlapon fiatal nőnek adta ki magát, azt hazudva, hogy egy 65 éves üzletembernek keres személyi asszisztenst. Felajánlotta, hogy ha a férfihez költözik, fizetik költségeit, és az év végén 20 ezer dollár, vagyis több mint 4 millió forint üti a markát.
A lány nem tudott ellenállni, amikor azonban február 18-án megérkezett Westchesterbe, hamar rájött, mekkorát hibázott. Yannai brazil kolléganőjével együtt alig engedte a telefonhoz, nem kapott költőpénzt, és nem szállhatott fel a helyi buszokra sem.
– Megfenyegette, és szexuális szolgáltatásokra kényszerítette – fogalmazott Janet DiFiore kerületi ügyész. Később kiderült: nem ő volt az egyetlen. A magyar lány a házban több olyan fotóra is bukkant, amelyeken Yannai más nőkkel szórakozott a hálószobában. Ebből jött rá, hogy korábban 6-7 lány járhatott hasonlóképp. A magyar fiatal végül kalandos úton szabadult meg a rabságból. Elutazása előtt ugyanis kapcsolatba lépett egy szintén Westchester megyében dolgozó magyarral. A segítségével szökött meg, majd tett feljelentést a helyi rendőrőrsön. A lány és brazil társa jelenleg egy menedékházban tartózkodik.
– Yannai szerdán adta fel magát New York állam rendőrségén – közölte Cornelius Merritt nyomozó. A „Ki kicsoda a nemzetközi szakácsvilágban 2004– 2005” című könyv szerzője ellen vádat emeltek, de 100 ezer dollár óvadékért szabadlábra helyezték. Ha bűnösnek találják, hét évet is kaphat.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
A tojásvibrátor használata szex és masztizás közben
A vibráló tojás egy szimulátor és egy sokoldalú intim játék, amely lehetővé teszi az élvezet [...]
Intim Webshop az Intim Center szexshop online webáruháza nonstop nyitva
Az online szexvásárlás kényelmes és házhoz, vagy szállítási címre hozzák a csomagot. Az online szexshopping [...]
Potencia és libidó vágyfokozók segítségével férfiaknak, nőknek
Fokozatosan kezdjük felismerni, hogy a férfiak és nők szexuális vágyának mechanizmusai sokkal kisebb mértékben eltérhetnek, [...]
Szexkütyük hatalmas élvezésekhez az online szexshop és Szexbolt választékból
Több mint három évtizede fedezünk fel új örömpontokat, bemutatjuk a felnőttipar legújabb innovációit, és hangulatot [...]