Sztárbox női mezőny versenyzői

A Sztárbox női mezőnyében, 2024-ben nyolc fő versenyez, de két, 4-4 fős súlycsoportban. A Sztárbox szakmai supervisora, az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok, Kovács Kokó István. A női összecsapások már az előző évadban is színvonalas mérkőzéseket hoztak, az idei évad névsora és bemutatkozásai alapján is hasonlóra számíthatunk. A képeken Schobert Lara:

Az előző évadban Földes Eszter fellépőként tapasztalta meg a Sztárbox atmoszféráját, és már akkor ezt érezte, hogy neki köze van ehhez. Naponta három-négy órát készül a versenyre, és bár eleinte problémát jelentett számára, hogy megüssön valakit, később megértette, milyen erők és törvények működnek a ringen belül, és már van elképzelése arról, hogy miről szól az ökölvívás.

Női pehelysúly súlycsoport versenyzői:
Földes Eszter – színésznő,
Korsós Judit, Lola néven énekesnő,
Pap Dorci, Pap Dorka – influenszer,
Schóbert Lara – influenszer, (Schobert Norbert, és Rubint Réka lánya)

A Sztárbox edzései óriási kihívást jelentenek számára, Lola mégis azt érzi, hogy rengeteget kapott a sporttól, erősebbnek látja most magát, mint eddig bármikor
– Próbálom kegyetlenül megtolni – mondta az énekesnő, aki úgy próbálja elkerülni a stresszt, hogy mindig csak az adott napra koncentrál: legyen szó többórás edzésekről, technikázásról vagy éppen kesztyűzésről, mindent belead. Lola szerint először megütni valakit borzalmas érzés, azonban idővel be kellett látnia, hogy a ringben nincs helye a bocsánatkérésnek.

Pap Dorci számára nem volt teljesen ismeretlen a boksz, ugyanis unokatestvére már akkor ezt a sportot űzte, amikor ő még kislány volt. Dorci éppen ezért többször is kacérkodott a gondolattal, hogy ő is kipróbálja magát a ringben, arra azonban sose gondolt volna, hogy versenyszerűen űzi majd a bokszot. Most úgy érzi, ez a legjobb mozgásforma, ami minden testrészt alaposan megmozgat. A kemény edzések már most teljesen átalakították az életét, mégis az ütések okozták a legnagyobb kihívást számára.

– Minden este arról álmodom, hogy belépek a ringbe, én már csak ott akarok lenni – mondja Schóbert Lara, aki megszállottan készül a Sztárboxra. Heti hétszer, olykor naponta kétszer is edz, két pszichológushoz is jár, ráadásul edzője mellett testvére, ifj. Schobert Norbert is segíti az előző évadban szerzett tapasztalataival. Sikerélménnyel tölti el, ha sikerült megütnie valakit, de azt mondja, még pofont kapni is szeret, mert tanul belőle és felszívja magát tőle.

A hamarosan képernyőre kerülő Sztárbox versenyében a férfi középsúly súlycsoportjának mezőnye is kemény mérkőzéseket ígér.

Női könnyűsúly súlycsoport versenyzői:
Dér Heni – énekesnő,
Hódi Pamela – influenszer,
Halastyák Fanni, Nemazalány – énekesnő,
Sápi Vivi, Sápi Vivien – influenszer.

A Sztárbox hamarosan újra az RTL-en! A többfordulós versenysorozat idén még egy súlycsoporttal bővül, ők lesznek a versenyzők.

Dér Heni életében mindig is fontos szerepet töltött be a mozgás, a küzdősportokat igyekezett elkerülni, úgy gondolta, nem passzolnak a vérmérsékletéhez. A Sztárboxban azonban kihívást látott, ezért belevágott a műsorba. Az edzéseken több dologgal is szembesülnie kellett: eleve máshogy kezdhetett neki a munkának, mert a felkészülés elején még szoptatta akkor öt hónapos kislányát. Emellett pszichésen arra is fel kellett készülnie, hogy meg kell ütnie az ellenfeleit, ami még az edzőjével sem ment könnyen.

Hódi Pamela már az első széria elindulása előtt elgondolkodott rajta, hogy szeretné próbára tenni magát a Sztárboxban, azonban akkor még úgy érezte, hogy nem jött el az ideje. Az idei évadra azonban minden megváltozott: az edzéseket nagyon jól bírja, és csalódna magában, ha alulmaradna a meccsein. Egyetlen gondja van csupán, egyelőre még nem tudta megfogadni azt a tanácsot, amit kislányának adott: ha valaki sokat tesz a céljáért, de nem úgy sikerül, ahogy szeretné, akkor nincs mit szégyellnie. Ezt a ringben még neki is tanulnia kell.

Nehéz időszakon van túl a „Nemazalány” művésznéven ismertté vált Halastyák Fanni, aki egyszerre fél, izgul és várja is, hogy ringbe lépjen a Sztárboxban. Az énekesnő-rapper edzései jó hangulatban telnek, ugyanakkor tisztában van vele, hogy még meg kell haladnia a korlátait. Nehéz számára mentálisan felkészülni a megméretésre, hiszen számos más területen is helyt kell állnia a sport mellett, de párja, az egykori ValóVilág-szereplő Fenyvesi Barna mindenben támogatja.

A Sztárbox előtt Sápi Vivien egyszer sem próbálta ki magát a küzdősportok világában, ennek ellenére már az első bokszedzése után azt érezte, hogy ezt neki találták ki. Olyan magabiztosságot kapott, amit korábban sosem érzett a hétköznapokban, „soha nem gondoltam volna, hogy van egy ilyen vadabb oldalam” – fogalmazott. Az elmúlt hónapokban leginkább csak ennek él, és a pofonoktól sem riad vissza, ugyanis minden egyes ütés arra motiválja, hogy még többet tanuljon. Forrás: Port.hu

Schobert Lara videó:

Hódi Pamela videó:

A korábban bejelentett férfi középsúly súlycsoport versenyzői: Danny Blue mentalista, Herceg énekes, Király Viktor énekes, Pápai Joci énekes, műsorvezető, Shane Tusup vállalkozó, Torghelle Sándor válogatott labdarúgó, Törőcsik Dani tetoválóművész, Veréb Tamás színész, énekes.

A korábban bejelentett férfi könnyűsúly súlycsoport versenyzői: Dóra Béla színész, Horváth Tomi énekes, Miller Dávid színész, műsorvezető, Pachert Balázs üzletember, Sánta Laci színész, Sárközi Ákos séf, Varga Ádám színész, Varga Viktor énekes.

Az összecsapásoknak ebben az évadban is a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont ad otthont, lehet a helyszínen is szurkolni, és persze az RTL nézői is élőben izgulhatják végig a mérkőzéseket.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Valósághű szexbabák és péniszek – Adult Expo Hong Kong

Már partnerre sincs szükség?! Ilyen élethű pénisz utánzatokkal, dildókkal és vibrátorokkal, valamint szexbabákkal játszadoznak az [...]

Potencianövelőkben gyógyszerek hatóanyagai is találhatók

A nemi szervek zavara számos összetett ok következménye, amelyek a szervezet működésének zavaraihoz vezetnek. A [...]

A nő orgazmushoz vezető úton a vibrátor fontos kis segéd

Használhatja az elektromos vibrátort az orgazmus eléréséhez egyedül, valamint erotikus játékokhoz partnerrel, amely változatossá teszi [...]

Szex shop eszközökkel kéjelegve dugja mag Horváth Andrea

A Szexpláza online sex vibrátor shop választékából Horváth Andrea ezeket próbálgatja: vibrátor, dildó, gésagolyó, korbács. [...]