Az amerikai Heidi Fleisst még a Wikipédia is így jegyzi: Hollywood madámja. A kitűntető címet azzal érte el, hogy miután befejezte saját kéjhölgy-pályafutását, a filmipar legnagyobbjainak és Los Angeles előkelőségeinek szállított luxuskurvákat, elképesztő pénzekért: önnön bevallása szerint a „leglassabb napon” is keresett 10.000 dollárt. 1993-ban tartóztatták le, végül 20 hónapot ült börtönben, majd nagy médiafelhajtás közepette hirdette meg, hogy Amerikában és Európában luxusbordély-hálózatot kíván létrehozni, ezúttal legálisan, ám egyelőre nem sikerült a projekt, mindössze egy mosoda-lánc és egy szexuális játékszereket forgalmazó bolthálózat jött össze. Két éve kábítószer használaton érték, és kényszer elvonókúrára kellett vonulnia.
Fleisshez hasonló botrányt kavart egy Renáta nevű luxusmadám: egy oknyomozó riporterének diktálta tollba kuncsaftjainak szokásait, aki a vallomásból könyvet szerkesztett. Eszerint a legmocskosabb fantáziájú ügyfél az immár hetvenen túljutott Jack Nicholson volt; a legnagyobb étvágyú Marlon Brando, aki olykor naponta több ügyfelet is rendelt (gyakorta fiatal, szép arcú fiúkat is), valamint Charlie Sheen, aki már Fleisstől is négyesével vitte a lányokat. Elmondása szerint a szupermadámtól rendelt magának motoros külsejű, lehetőleg nagydarab tetovált csajokat Angelina Jolie, és kuncsaftjai közé tartozott a U2 néhány tagja is, ám őket nem nevezte meg név szerint. Elvégre diszkréció is van a világon.
[Domina] A magyar lányok szeretnek olaszországban kurválkodni – Ketrecben hordta a prostituáltakat – Nemzetközi elfogatóparancs Keleti Györgyi ellen – Magyar modelleket futtatott a szépségverseny rendező – Tiger Woods szétbaszott ribancai – Dubaiban ribanckodnak a magyar lányok 1. rész 2. rész – Stricik és megkéselt, eltört karú, letépett körmű örömlányok
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Felcsatolható dildóval dugja egymást Erdei Judit és Tánczos Zsuzsanna
Az online szexshop internetes webáruház dildó választékából, a felcsatolható péniszek közül egy kisebb méretűt választott a [...]
Minden normális nőnek rendelkeznie kell vibrátorral
Minden normális nőnek rendelkeznie kell vibrátorral, a szexterapeuta szerint. Szexuális játékok felnőtteknek, megengedettek? A szex, akárcsak [...]
Dildók és vibrátor Szabadkai Éva szex castingján
A vibrátorok és dildók megosztják a közvéleményt, de egy biztos, senkiben sem keltenek közömbös érzéseket. [...]
Szex segédeszközök ajánlója sexshop termékekből
Sexshop ajánló férfiaknak és nőknek, fiúknak és lányoknak, valamint heteró és homó pároknak is. Az [...]