– Ha a barátom nemi szervét a számba veszem és az előváladékot és ondót lenyelem, attól lehetek terhes? Soha senkitől nem kaptam választ és nem akarok felelőtlen lenni…
Nyugodj meg, ettől nem lehetsz terhes. Ahhoz, hogy valaki teherbe essen, a spermiumoknak a hüvelybe, onnan a méhbe és a petevezetőbe kell jutniuk. Többnyire itt találkoznak az érett petesejttel, itt történik a megtermékenyítés.
Az utóbbi napok, úgy tűnik, a furcsa terhességekről szólnak. Hónapokkal ezelőtt röppent fel a hír a 9 éves kínai kislányról, aki egészséges babának adott életet, s máris itt volt az újabb eset, a Discovery Magazin blogjából, mely az ABC News-ra is kikerült, illetve már magyar oldalakon is olvasható. Noha az eset még 1988-ban, az afrikai Leshotoban történt, mindenképpen érdekesnek tűnik.
Eszerint egy 15 éves lányt, akinek egy ritka születési rendellenesség (mülleri agenezis) miatt nem volt vaginája, csak egy szűk bemélyedés a lábai között, régi barátja hasba szúrta, miután rajtakapta a lányt, amint egy másik fiút kényeztetett orálisan. A kórházban sóoldattal mosták át a lány hasát, majd összevarták. 278 nappal később ugyanez a lány szülni jött a kórházba. Az orvosok szerint valószínűleg a szúrt seb ellátásakor a béltraktuson keresztül juthatott el a spermium a reprodukciós szervhez.
Miért nem lehetséges a teherbeesés?
Noha az esetről a British Journal of Obstetrics and Gynaecology is beszámolt, sok neves szakember mégis kétkedve fogadja a történetet.
Ennek pedig több oka is van:
1. A spermiumoknak magas pH értékű, inkább lúgos közegre van szükségük a túléléshez, így a gyomorsavak által nyújtott alacsony pH-jú környezetben rövid időn belül elpusztulnak .
2. A gyomor és a petevezeték egymáshoz való viszonya anatómiailag szinte teljesen lehetetlenné teszik az ilyen jellegű megtermékenyülést.
3. Ha esetlegesen mégis létrejönne a megtermékenyülés, az nagy valószínűséggel méhen kívüli terhességet okozna.
4. Mivel azonban a lánynak nem volt vaginája, amin át a menstruációs vér távozzon, az a hasüregben keringve szinte teljes bizonyossággal kizárja a terhesség létrejöttét. Nem is beszélve arról a fájdalomról, amit az eltávozásra váró menstruációs folyadék okoz ilyen esetekben. Nem véletlen, hogy az ezzel a rendellenességgel született lányoknál műtéti eljárás szükséges ennek eltávolítására, különben meghalnának.
5. Ha azonban az esetben említett lánynak nem voltak ilyen jellegű panaszai, az csak arra utalhat, hogy valószínűleg még nem menstruált. Ez a tény azonban ismét kizárja a terhesség lehetőségét, mivel az csak ivaréretten következhet be.
6. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy noha az egészséges spermium akár 72 óráig is életképes a számára megfelelő környezetben, a petesejt 12 órával az ovuláció után terméketlen.
Noha az eset mindenképpen izgalmas olvasmánynak és szóbeszéd témának ígérkezik, a legfontosabb, amire az orális szexszel kapcsolatban fel kell hívni a figyelmet, a HPV fertőzés veszélye.
Aggodalomra semmi ok, orális szexszel továbbra sem lehet teherbe esni!
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Ezt a kapszulát bekapod és áll a farkad, nagyon fasza potencianövelő szerek itt
Biztos nincs, olyan nincs, hogy bizonyosan ez a legjobb potencianövelő, és rendben lesz a libidó! [...]
Ajándék ötletek a legjobb szexshopból, Intim Center Budapest
Nemcsak az örömre, hanem vevőink és megrendelőink egészségére és biztonságára is ügyelve csak biztonságos, eredeti, [...]
Szexshop áruk férfiaknak, nőknek és pároknak az Intim Center szexshopból
A legjobb magyar szexshop online webáruház termékkínáló! Ha mind a két félnek örömet okoz a [...]
Ázsiai lányok is szeretik a vibrátort
A japán tinilányok is szeretik a vibrit. Ázsiai lányok is szeretik a vibrátort, igaz ők [...]