Újabb francia politikust vettek őrizetbe szexbotrány miatt

Őrizetbe vették hétfő délután Georges Tront, a francia kormány közszolgálati ügyekért felelős volt államtitkárát, akit szexuális zaklatással vádoltak meg volt beosztottjai – közölte a Párizshoz közeli Evry rendőrsége.
Olivier Schnerb, a politikus ügyvédje nem kívánta kommentálni a letartóztatás hírét, de megerősítette: ügyfelét jelenleg kihallgatják a rendőrségen.
A politikus május végén, néhány nappal azután mondott le kormányzati tisztségéről, hogy az ügyészség szexuális zaklatás és erőszak gyanújával előzetes eljárást indított ellene. Az 53 éves volt államtitkárt, aki egyben Draveil város jobboldali polgármestere (e megbízatásáról egyelőre nem mondott le), a hivatalban dolgozó két egykori, egy 34 és egy 36 éves beosztottja jelentette fel.
Tron határozottan tagadja a vádakat. A rendőrség hétfőn egyébként az egyik alpolgármestert és Tron parlamenti asszisztensét is őrizetbe vette.
Az államtitkár a feljelentést követően azonnal jelezte, hogy abban az esetben lemond, ha azt a kormányfő vagy a köztársasági elnök szükségesnek látja.
Ez nyilvánosan nem történt meg, de a kormánypárti megszólalásokból egyértelmű volt az üzenet: a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatója, a New Yorkban nemi erőszakkal vádolt, szintén francia Dominique Strauss-Kahn hasonló ügye nyomán az államtitkár helyzete tarthatatlanná vált a kormányban.
Sajtóértesülések szerint a reflexológia szakértőjeként közismert polgármester “szexuális játékokra” kényszerítette a beosztottakat. Eszerint a polgármester eleinte csak a sértettek talpát masszírozta, de a dolgok minden egyes alkalommal “elfajultak” – írja az index.hu


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A legjobb potencianövelő tabletta az Intim Centerben kapható

A természetes szexuális fokozók ugyanolyan idősek, mint amennyi problémát megoldani kellene. Több száz évvel ezelőtt [...]

A legjobb potencianövelő bolt az INTIM CENTER, online rendelés is az egész országba

Potencianövelők recept nélkül csak táplálék kiegészítőként forgalmazott termék értékesíthető törvényesen. Ilyeneket vásárolhatsz vagy rendelhetsz az [...]

A csiklóizgató vibrátorok a női élvezés kulcsai, a legjobbak az Intim Centerben kaphatók

A csikló a női nemi rendszer része. Valójában közös szerkezete van a férfi taggal, és [...]

Vibri kell minden nőnek, hogy egy se legyen kielégületlen

A vibrátornak vibri a beceneve. Rengeteg formájú, méretű és anyagú vibrátort lehet kapni, ami nagyon [...]