Uszodai erőszak, Egerszegi Krisztina volt edzőtársa is megszólalt

Egerszegi Krisztina volt edzőtársa megszólalt az uszodai erőszakról. Még fiatalon került a Spartacus úszócsapatába Kiss Noémi író, aki többek között az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztinának is edzőtársa volt. Az írónő állítása szerint rendszeresen kellett kegyetlenkedéseket elszenvednie az edzéseken, emiatt később abba is hagyta az úszást, a múltbeli emlékeitől azonban máig nem szabadult.

A könyvet is kiadó Szepesi Nikolett szex témában sokat nyilatkozott. Kiss Noémi felidézte, hogy a Spartacusban Kiss László volt a vezetőedző akkoriban, munkáját pedig az a Turi György segítette, akinek módszereiről korábban Cseh László is azt mondta, hogy úgy bánt sportolóival, ahogy nem lett volna szabad.

Az írónő szerint Kiss László sosem alkalmazott testi fenyítést a tanítványokkal szemben, ő csak nagy mennyiségű edzésadagot írt elő. A „piszkos munkát” Turi György végezte helyette, aki Kiss Noémi elmondása szerint egyszer berángatott egy fiút a mosdóba, ahol aztán agyba-főbe verte.

Kiss Noémi megjegyezte, hogy Egerszegi Krisztinával együtt féltek, sírtak és rettegtek az edzéseken, a helyzetet pedig a maguk módján igyekeztek átvészelni. Arra a kérdésre, hogy a szülők miért nem tudtak segíteni nekik, az írónő úgy válaszolt:

Akkoriban a szülő legfeljebb a bejáratig vihette a gyerekét, aki aztán egy zárt világba került. Hozzátette, hogy szerinte manapság már jobb a helyzet, hiszen az edzéseken jelen lehetnek a hozzátartozók, és van lehetőségük beszélni is gyermekük edzőivel.

Azt ugyanakkor megjegyezte: nem sikerült sem neki, sem a társainak túltenni magukat a történteken, a mai napig álmodik az akkori eseményekkel. Éppen ezért egykori úszótársaival létrehoztak egy olyan Facebook-csoportot, melyben az akkori, húsz-harminc évvel ezelőtti eseményekről tudnak beszélni.

Kiss Noémi elmondta, hogy volt olyan edző az akkori bántalmazók közül, aki bocsánatot kért tanítványaitól, sőt korábban Turi György az ő egyik interjúját is kedvelte a közösségi médiában, amelyben a bántalmazásokról beszélt az írónő.

Azt gondolom, Cseh László nyilatkozata elismerésre méltó, nehéz erről beszélni, de ő megtette. Nagyon várom, hogy Egerszegi Krisztina is meséljen arról, miken és hogyan jutottunk túl… És itt nem is az a cél, hogy utólag Turit keresztre feszítsék, hanem az, hogy végre nézzünk szembe a múltbeli történésekkel, sérelmekkel – mondta a Blikknek Kiss Noémi. Források: Index, Blikk.

Medencében próbáltak egy tinilányt szexre kényszeríteni Kiss Lászlóék

Kiss Lászlót le is csukták a hatvanas években nemi erőszakért, bár ő állítja, koncepciós per folyt ellene. Nem először erőszakoskodott Kiss László a margitszigeti sportuszodában, amikor 1961 nyarán a szintén úszó Várszegi Lajossal és Lantos Lászlóval a létesítmény egyik lakásában csoportosan megerőszakoltak egy fiatal lányt, a múlt szombaton nyilvánosság elé álló Takáts Zsuzsannát.

Ezek után döbbenetes információ birtokába jutott a Blikk, ugyanis a nemi erőszak elsőfokú ítéletéből egy másik nemi erőszak mocskos ügy részletei is kiderültek. E szerint Kisst még 1961 elején a Magyar Úszószövetség egy másik erőszakos tett miatt három hónapra felfüggesztette. Az esetből nem lett rendőrségi ügy, ám a testület elnöksége január 26-tól április 26-ig mindennemű sporttevékenységtől és az uszodák látogatásától eltiltotta a versenyzőt, mert 1960. december 30-án két társával szexre akartak kényszeríteni egy 18 éves tinilányt a margitszigeti medencében.

Azt nem tudjuk, hogy kik voltak akkori tettestársai.

„Kiss László és még két sporttársa a sportuszoda szabad részé­ben körülfogták a 18. életévében lévő lányt, akit nyomban fogdosni kezdtek minden testrészén, így lábát, melleit és nemi szervét is megfogták, bár részletesen nem volt tisztázható, hogy a három úszó közül a fogdosásban kinek milyen szerepe volt”. „Kijelentették, hogy csak akkor engedik el, ha a lány megígéri, hogy Kiss Lászlóval és két társával közösülni fog.”

Ki tudja, mi történik, ha az úszómester nem jár akkor a meleg víz párája miatt kialakult ködtől szinte alig látható medence közelében…

„Az arra haladó úszómesternek odakiáltott, de Kiss és társai erre víz alá nyomták” – folytatódik az erőszakoskodás leírása. „A három fiú egyike még víz alatti közösülést is ajánlott. Az úszómester megjelenésére a három sportoló, így Kiss László is, elúsztak a tinilány közeléből, aki az esetet a sportuszoda igazgatóságának bejelentette, s a szorongatott helyzetet részben az úszómester is igazolta.”

Takáts Zsuzsanna, a nyilatkozó áldozat is úgy tudja, nem ő volt az egyetlen, akit támadás ért. – Szerintem kevesebbet ültek börtönben, mint megérdemelték volna – mondta az RTL Klub Fókusz Plusz című műsorában. – A rendőrség talált több lányt is, akivel szintén erőszakoskodtak. Ezek a fiatalemberek napi szinten ezzel szórakoztak, kaptak is érte fegyelmit. Ha nem lettek volna élsportolók, több évre ítélték volna őket.

Szepesi Nikolettet is megerőszakolták

– Tavasz volt, ebben az időben már egyedül jártam az uszodába. Elindultam edzés után az iskolába a kihalt Margitszigeten. Utánam jött, és ettől nagyon meglepődtem, megijedtem. A földre vitt, ütött, fojtogatott, és megerőszakolt. Azt mondta nekem, ő nem tehet róla, én viselkedtem vele kihívóan… Vannak a szigeten azok a nagy, szétterülő bokrok, amikor elszaladt, otthagyott az egyik alatt félholtan. Nagyon fiatalon történt velem ez az eset. Ha tizenkét-tizenhárom évesen élem át, akkor nem lesz belőlem egészséges felnőtt – mondta a nő, akit a tréner nemcsak molesztált, de ki is sajátított.

A hírhedt Kicsi bácsit, Bacsa István masszőrt, akit Szepesi Nikolett úszó vádolt meg korábban molesztálással, például nem engedte a közelébe, csak a magáénak akarta tudni a kilencéves lányt. Emellett lelki terrorban is tartotta őt.

– Azt mondta, ha elmesélném a szüleimnek, ami történt, akkor megutálnának, és állami gondozásba adnának. Ettől érthetően nagyon megijedtem – folytatta a beszámolót a megpróbáltatásairól a nő. Ez az oka, hogy az esetet akkoriban el­hallgatta. – Szinte biztos vagyok benne, hogy nem én voltam az egyetlen áldozat.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A potencia a férfi koronája, fontos a szükséges péniszhosszúság és vastagság a szexhez

A merevedési zavar minden életkorban, még fiatalon is megjelenik. Ma ez a probléma minden országban [...]

A celebek is használnak vibrátort, ha szükségük van rá

Kiakadt a ValóVilág plázacicája VV Dya, hogy szexshopban kapták lencsevégre. Nemrégiben került napvilágra az a fotó, amelyet [...]

A vibrátort minden második nő nagyon szereti

Minden második nő kedvenc játékai között szerepel a vibrátor, derült ki egy friss tanulmányból, amely [...]

Szexshop Center a belvárosban, Károly krt. 14.

A belvárosi intim szexshop center üzletbe gyakorlatilag minden korosztály jár. Nem csak azok néznek körül [...]