Vad Kati a régi életét szeretné

vad_katalinAmióta otthagyta a Jóban Rosszban gárdáját, Vad Kati főállású édesanya, Michelle Wild néven elhíresült pornós, de nehezen viseli. Bizonyára akad, aki abban a hitben ringatja magát, hogy a gyereknevelés csupa habos-rózsaszín történet, és nincs is annál csodálatosabb dolog, mint otthon ülni és babázni.
Ám az igazság az, nagyon is sok édesanya érzi úgy, akkor tudja igazán örömét lelni a gyerkőccel való foglalatosságban, ha mellette kiélheti kreativitását, és valamit folyamatosan letehet az asztalra az aznapi meleg ebéden kívül.
Újra dolgozna: Nos, Vad Kati kétségkívül ezen utóbbi csoportba tartozik – és véleményének nem fél hangot adni. Mint a felnőttfilmekben ismertté vált, majd a Jóban Rosszban gárdájában szereplő harmincéves sztármami elárulta, egyelőre a kislánya körüli teendőkben és a házimunkában ki is merül a napi tevékenysége. Ugyanakkor nagyon vágyik már arra, hogy végre újra dolgozhasson, mint Málna születése előtt.
– Meglocsolom a paradicsomot, elviszem a gyereket az oviba, de ezek a dolgok nem nagyon dobnak fel, mert én egy olyan csaj vagyok, aki azért szeret érvényesülni. Néha-néha próbálok kreatív dolgokhoz is nyúlni: varrok egy-két ruhát a gyereknek vagy magamnak, de közben azt keresem, hogy később mivel foglalkozhatnék- árulta el a Tabu TV riporterének.
Várja a lehetőséget: Hogy mihez is kezdene pontosan, arra még nem tudja a választ, egyelőre a lehetőségeket keresi, és szeretne több mindent is kipróbálni. Mindenesetre úgy véli, napi sorozatba nem nagyon menne már el szereplőnek.
– A Jóban Rosszban-nal azért is próbáltam szakítani, mert egy eléggé egyvágányos történet. Más lehetőségek elvesztek mellette, és nem szeretném, ha ez így folytatódna: azért szeretek én sok mindennel foglalkozni – vallotta a Tabu TV-nek.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Szex shop eszközökkel kéjelegve dugja mag Horváth Andrea

A Szexpláza online sex vibrátor shop választékából Horváth Andrea ezeket próbálgatja: vibrátor, dildó, gésagolyó, korbács. [...]

Pornósztár vaginák és popsik másolva maszturbátornak

A pornósztárok nemi szerveinek másolatai olyan maszturbátorok, amelyek bizonyos emberek szereplőiből készülnek. Ez a pornóiparban [...]

Potencianövelő rendelés és személyes átvétel Budapesten, az INTIM CENTER szexshopban

Potencianövelő rendelés országosan és személyes átvétel, üzleti vásárlás Budapesten! Természetes anyagokból készült engedélyes potencianövelő szerek, [...]

Szexshop Budapest belvárosában, INTIM CENTER szexbolt és online webáruház

A legtöbben nem merik megélni szexualitásukat. Elnyomják vágyaikat, ami hatalmas nagy hiba. Egy pajkos kis [...]

1 thoughts on “Vad Kati a régi életét szeretné

  1. Pingback: Pincérnő lett Vad Kati a volt pornós, már a sékert rázza nem a faszt | Szexpláza

Hozzászólások lezárva.