David Capeless, az ügyben illetékes kerületi ügyész szerint kétségtelenül magáncélra készültek ezek a képek lányokról, de azután bárki számára megnézhetővé váltak a fotók. Az ügyész nem akart részletek közölni, csupán annyi árult el, hogy abban a bizonyos középiskolában legalább fél évig mentek ezek a dolgok, mielőtt kiderült, hogy mi folyik. Az ügyész azt mondta, hogy hivatala megindította az eljárást, hiszen 18 éven aluli gyerekekről van szó.
Capeless közölte: Massachusetts-ben a szexting megsérti azokat a törvényeket, amelyek feladata, hogy a gyerekek biztonságban legyenek. Az ottani vonatkozó törvény értelmében 20 év börtönt is kaphat az, aki 18 éven aluli fiatalról pornográf képet vagy üzenetet ad fel, küld vagy továbbít, és emellett regisztrálják is, mint szexuális támadót.
Prostitúcióval vádolhatják
Pennsylvaniában hasonló dolgok történnek: tanárok riasztották a hatóságokat, miután felfedeztek képeket melltartós vagy anélkül pózoló lányokról. George Skumanik kerületi ügyész ezután levelet írt a leleplezett lányok szüleinek, hogy a gyerekeiknek részt kell venniük egy öthetes viselkedésjavító tanfolyamon és drogteszten, különben a prostitúció vádját kockáztatják. Skumanik azt írta a levélben, hogy ezek a képek provokatívak. A kerületi ügyész hangsúlyozta, hogy “a lányoknak fel kell fogniuk, mennyire rossz, amit tettek, és meg kell érteniük, hogy mit jelent lánynak lenni a mai társadalomban”.
Így készül a szexuális bűnözö
Az Egyesült Államok legnagyobb emberi jogi szervezete, az American Civil Liberties Union (ACLU), amely csatlakozott a tini lányok Skumanik elleni keresetéhez, alkotmányellenesnek nevezte az ügyész eljárását, aminek súlyos következményei is lehetnek. Az ügyész eljárása ugyanis azzal is végződhet, hogy a lányokat szexuális bűnözőként regisztrálják, ami komolyan befolyásolhatja jövőbeli álláslehetőségeiket. “Ezek a fiatalok nyilván nem is tudják, hogy valamit rosszat csináltak” – mondta Witold Walczak az ACLU pennsylvaniai igazgatója.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Vibrátor szex az INTIM CENTER vibrátor shop termékeivel
A szexshop üzletekben a vibrátor választék olyan nagy, hogy aki nem tájékozott, az tanácstalanul áll, [...]
Szexi fehérnemű, és szerepjáték jelmez, hogy bevaduljon a pasi
Szexi jelmezek, fehérneműk, mély dekoltázs, szűk bőrszoknya, vörös ajkak: számtalan módja van annak, hogy erotikusan [...]
Szexuális termékek ajánlója a legjobb szexhoptól, az INTIM CENTER minden nap nyitva!
A N°1 szexshop Budapest belvárosában, minden nap nyitva tart ✓ Nőket, férfiakat és párokat szeretettel [...]
Itt az új kúraszerű potencianövelő az Alpha Man a király
Alpha Man potencianövelő és immunerősítő, rendelés vagy személyes vásárlás. A sikeres Boom Boom alkalmi szedésű [...]