Havas irodájából a ValóVilágba

Sokak szerint Havas ágyából a Való Világba lehetn e a cikk címe. Békéscsabai szereplője is van a ValóVilág 4-nek. A 27 éves Baukó Éva már ismerősen mozog a média és a celebek világában: modellként és Havas Henrik asszisztenseként dolgozott, illetve más tévés produkcióban is feltűnt már korábban.
A ValóVilág negyedik szériájába jelentkezőket különböző csoportokba sorolták, s kategóriánként egy-egy versenyzőt a nézők szavaznak be a villalakók közé. Hétfőn, a „törtetők” között egy dekoratív csabai hölgy is feltűnt.
– Nagyon remélem, hogy a rendezvényszervezés, amit nagy célomnak tűztem ki, megvalósulhat a műsor által. Talán beindulhat a karrierem — beszélt jelentkezése okairól Baukó Éva.
A show révén tehát ismertségre és kapcsolatokra tenne szert elsősorban. Hogy határozott fellépése vagy csinos kinézete hozta-e meg számára a sikert, nem tudni, az azonban biztos, hogy a tévénézők hétfőn este úgy döntöttek, Évának helye van a luxusvillában. Bemutatkozó beszédében — igaz bevallása szerint legidegesítőbb hibája az, hogy túl sokat beszél — csupán annyi konkrétumot árult el magáról, hogy négy éve él a fővárosban. A bulvársajtó ennél több részletet is megosztott vele kapcsolatban a nyilvánossággal.
Lapértesülések szerint a lány korábban Havas Henrik irodájában dolgozott titkárnőként, s több valóságshow-válogatáson is megfordult már. Baukó Éva 2008-ban például részt vett az egyik konkurens kereskedelmi csatorna valóságshow-jában, a Bárban is.
További Való Világ 4 hírek, cikkek, szex, erotika: Sztriptíz a Való világ villában – Voksán Virág fél Benkő faszverésétől – Voksán Virág vizes vetkőzése – ValóVilágban is villant Voksán Virág – Itt a pénzed a tét celeb – A Való világ női szereplői, Benkő már faszt villantott – ValóVilág 4 gátlástalan jelentkezők – Baukó éva a Bárban:


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Vágyfokozók és potencianövelők férfiaknak: rendelés és személyes vásárlás

Vágyfokozók és potencianövelők férfiaknak: rendelés és személyes vásárlás. Magyarországon a legsikeresebb természetes anyagokból készült termékeket [...]

Pénisznövelő szerek és eljárások, így lehet nagyobb a farkad

A férfiak körülbelül fele álmodik egy hosszabb péniszről, látva azt a férfiasság garanciájának és a [...]

Üzemzavar a hálószobában, mit tehet a doki és te, ha nem áll fel?

A potenciával kapcsolatos problémákról beszélve általában merevedési zavarra gondolnak – olyan állapotra, amelyben az erekció [...]

A legjobb szexshop az INTIM CENTER ❤️ infók itt

A szexuális játékok megnyitják előtted a szexuális élvezetek varázslatos és izgalmas világát. Még a legkifinomultabb [...]