Ilyen egy focistafeleség. Bajner Dóra igazi focistafeleség, Vadócz Krisztiánnal már lassan két éve házasok. Férje azonban egy holland csapatban játszik, Bajner Dóri ezért sokat ingázik, ami cseppet sem esik nehezére, hiszen imád utazgatni, a modellkedés miatt pedig már hozzá is szokott. A házaspár azt mondja, így is sok időt tudnak együtt tölteni, szerintük csak szervezés kérdése az egész…
Hivatását is szívesen feladja a családért a modell Bajner Dóra (24), aki úgy érzi, focista kedvese, Vadócz Krisztián mellett révbe ért.
Szeretek modellkedni, de csak hobbiszinten dolgozom. Fiatal vagyok még, de minden vágyam, hogy férjhez menjek Krisztiánhoz, és családot alapítsunk – árulta el a modell. – Nagy, klasszikus templomi esküvőt szeretnénk, és ehhez Krisztiánnak meg kell keresztelkednie.
– Madridban dolgoztam, amikor megismertem Krisztiánt, aki a spanyol Osasuna színeiben focizik az első osztályban. Miatta maradtam kint, és fél éve együtt élünk. Csak néhány színvonalas divatbemutatóra jövök haza. Forrás: Blikk.hu, Tv2.hu.
További focisták és nők: Celeb szex, ki kivel dugott – Focista feleségek itt – Lothar Matthäus neje oltári nagy kurva – Wayne Rooney-nak sokba kerültek a kurvák – Chloe Evans kipakolt Balotelli szexualitásáról – A focisták szeretik az érdekből alájuk fekvő számító kurvákat, mert jól kihasználják őket szexuláisan, és kedvelik a pénzéhes ribancokat – Dzsudzsák Balázsnak orosz pina kellene Zimány Linda helyett, és további focisták és nőinek botrányai linkgyűjtemény itt.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Ez a szexbolt évtizedek óta segít helyrehozni a párkapcsolatokat
A kapcsolat felfrissítéséhez menjetek el egy szexboltba, mondja a pszichológus. A szerelem nem örök, egy [...]
Kicsi a péniszed és nagyobb farkat szeretnél?
Mi a teendő, ha kis péniszed van? A farok mérete növelhető? A test és a [...]
A vibrátor használata szex közben vagy masztizáskor
A vibrátor használata szexben vagy masztizás közben. Gyakori kérdés a legjobb budapesti szexshopban, hogy hogyan [...]
A vibrátorok a legkedveltebbek masztizásra és szex közben is hasznos
A szexshop üzletekben a vibrátor választék olyan nagy, hogy aki nem tájékozott, az tanácstalanul áll, [...]