Dukai Regina meztelenül

Általános iskolás évei alatt kezdett el zenével és énekléssel foglalkozni. Az iskola mellett négy évig zeneiskolába járt, ahol zongorázni tanult és öt évig a kapuvári kórus tagja volt, akikkel minden évben fellépett a karácsonyi koncerten.
A középiskolát Győrben a Szabadhegyi Közoktatási Központban végezte el. A középiskola után Sík Olga énektanárhoz járt három évig.

Mindig is énekesnő szeretett volna lenni, de először modellként vált ismertté. Bátyja, Gergely négy év egy hónapot töltött börtönben drogdílerkedés miatt. Majd 2011-ben jelentkezett a Való Világ 5 szériájába, az Alfahímek kategóriában, ahova a nézők elsőként szavazták be a villalakók közé.

Zenei karrierje: 1999-ben részt vett a TV2 Kifutó című műsorában, de nem ért el helyezést. 2004 decemberében jelent meg első albuma Csak szeress… címmel. Az albumról két kislemez jelent meg: a Csak szeress vagy menj tovább és a Befogom a szám című dalokból. 2006-ban felkérték a Tibor vagyok, de hódítani akarok című film egyik betétdalának, a Szerelemről álmodom című dalnak az eléneklésére. Meg ugyanebben az évben Sári Évivel közösen készített el egy kislemezt, mely a Belém bújt a kis ördög című dalból készült.

Dukai Regina meztelen. Pucér és pinás és más képek:

imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com

Dj Szeifert és Krash is felkérték, hogy Regina egy közös kislemez erejéig, mely a Rhythm of Noise című dalból készült. 2008-ban megjelentetett egy újabb kislemezt, mely az Érezd című dalból készült. 2009-ben DJ Hamvai P.G. felkérte Reginát egy, hogy ezentúl kizárólag ő énekelje fel a számait. Első közös számuk 2009 áprilisában jelent meg Dream of my life címmel, amely Hamvai P.G. válogatásalbumán kapott helyet.

Linkek: Dukai Regina szereti ha a szájában van valami, bejegyzés itt – 18 szexi bombázóval pózol Dukai Regina modell – Baszdmeg, hogy kit dugnának a magyar férfiak itt megtudod.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A pénisz ha szex közben lágy lesz mit kell tennie egy férfinak?

Miért puha a pénisz, ha egy férfi nemileg izgatott? A gyenge erekció komoly problémát jelent [...]

Szexbabák a drágáktól az olcsóbb költségvetésű modellekig

A szexbabák elsősorban a szexuális kielégülés eszközei. Az élethű anyagokból készült babák, olyan érzést nyújtanak, [...]

Szexshopban személyes vásárlás? Akkor az Intim Center, Budapest Károly krt. 14. a nyerő!

Szexshopban személyes vásárlást tervezel? Akkor az Intim Center szexbolt a legjobb, Budapest, Károly krt. 14. sz. [...]

Dildó és vibrátor – Anális és vaginális izgatás Szabó Ildikóval

A nők és lányok számára nagyon lényeges az előjáték, mivel nem jönnek olyan könnyen izgalomba [...]

enhu