Japánok a szex mesterei

Némi infónk már lehet, a japánok kimeríthetetlen szexuális fantáziájából. Lássuk, hogyan elevenedik meg a képzelet, milyen hatással van a japán kultúra a szexualitásra és miért alakulhatott ki a szigetországban ilyen speciális szexuális kultúra! Filozófiák és közösségtudat szerencsés találkozása:
A szigetország lakóinak erotikához való viszonya meglehetősen ambivalens képet mutat. A spirituális életet uraló sintoizmus a keresztény felfogással szemben nem ismeri az eredendő bűn fogalmát, és megkísérli feloldani a jó és a rossz közötti különbséget. Ennek hatására úgy tekintenek a szexualitásra, mint egyfajta anyagcsere-folyamatra, ami az élet természetes velejárója. A családok gyakran egyetlen szobában éltek, így a gyerekek hamar rájöttek, hogy mit is csinálnak a szülők a szomszédos tatamin.

Az sem mellékes, hogy az országot uraló sógunoknak eszük ágában sem volt hatalmat adni spirituális vezetők kezébe, ez ugyanis könnyen olyan véres ámokfutáshoz vezethetett volna, mint a kereszténység vallási fanatizmusa. A társadalom és a szex viszonyának másik aspektusa a konfuciánus értékrendből, valamint a tradicionális szamuráj etikából, a bushidóból (harcosok útja) ered, mely rendkívüli hierarchiatiszteletük és közösségtudatuk alapja. Bár a japán kultúrára nagy hatással vannak a nyugati, főként az Egyesült Államokból érkező kulturális áramlatok, napjainkban sem nézik jó szemmel az individualista megnyilvánulásokat. Ebből a kettősségből következik, hogy a szigetországban nem tulajdonítanak akkora jelentőséget a szüzességnek, mivel a szexualitás megtapasztalása bűntudatmentes élmény. Ugyanakkor a romantikus szerelem nyilvános (utcán csak a kézen fogva sétálás elfogadott) megjelenése individualista vágynak minősül. Egy napvilágra kerülő házasságtörés komolyan veszélyeztetheti az elkövető karrierjét, a társadalmi megbélyegzés miatt sokszor egyenesen az öngyilkosságig vezet az út, ezért a japánok igyekeznek a lehető legdiszkrétebben kezelni liezonjaikat. A normák tiltásai mentén a szex metabolikus felfogásától függetlenül olyan mély elfojtások alakultak ki a japán társadalomban, ami egyenes úton vezetett a legkifinomultabb szexuális perverziók kialakulásához, s mindezek mára természetes létjogosultságot szereztek a társadalomban.

Maszturbálás művészi fokon
A viktoriánus kor vaskalapos erkölcscsőszei minden bizonnyal szívükhöz kaptak volna az Edo-korszak (1603-1868) Ukiyo-mestereinek alkotásai láttán. A művészek ugyanis élethűen ábrázolták a fantáziadús önkielégítés különböző módozatait, nem feledkezve meg az ahhoz használt rekvizitumok széles választékáról, a változatos alakú dildókról sem. A sungák, vagyis az erotikus nyomatok készítésében a kor leghíresebb mestere, Hirosige maga is jeleskedett.

Az önkielégítés ma sem számít bűnnek. A japán nők ma is előszeretettel használják a gésagolyókat, az elmélyült élvezet közben pedig nem illik zavarni őket. A dolog pikantériájához az is hozzátartozik, hogy a szigetország a világ legnagyobb intimjátékszer-gyártója, a japánok pedig jellemzően nem pirulnak el, ha belépnek egy szexboltba. Gyakran előfordul, hogy a házaspárok együtt válogatnak az unaloműzők elképzelhetetlenül széles választékából, és együtt fogasztják a pornófilmeket, magazinokat is.

Csinálta már fogorvosi rendelőben?
A szigorú illemszabályok által teljes egészében a privát szférába száműzött szexuális vágyak kiélésére természetesen kifejlődött a megfelelő infrastruktúra. Az abec hoterukban, más néven love hotelekben, a szeretők, házasságtörők és az iskoláskorúak diszkréten elbújhatnak a világ elől, a házaspároknak pedig lehetőséget adnak ezen intézmények kapcsolatuk megújítására. A love hotelek behálózzák az egész országot, diszkrétek és nagyon tiszták. A legtöbbször futurisztikus csészealjra vagy középkori várra emlékeztető műintézmények lakosztályaiban alapfelszereltségnek számít a vízágy, az óvszer, a masszázsolaj, a videokamera és a pornófilmeket sugárzó tévé.

A romantikázni vágyók jól használhatják a bőséges zenetárat és a karaokeautomatát is. Ha még ez sem volna elég a vágyak fokozásához, a párok válogathatnak a tematikus szobák változatos kínálatából, amelyekben a szerepjátékot kedvelők fogorvosi szobában, irodában, arab sátorban, tengeralattjáróban, űrhajó fedélzetén és más extrém díszletek közt áldozhatnak az élvezetek oltárán.

Nem árt azonban némileg ismerni a japán kultúrát, mielőtt egy “gaijin” (külföldi) a jól sikerült randi után csészealjba kísérné alkalmi szeretőjét. Mivel a szex sosem volt itt tabu, a nők, hogy a férfiak által elvárt szubmisszív szerepet mégis eljátszhassák az ágyban, úgynevezett álszemérmet gyakorolnak még ma is. Ennek különleges koreográfiájaként eljátsszák, hogy a testi szerelem illetlen, ezért nem akarják teljesíteni a felajzott férfi kívánságát. A szájukkal nemet mondanak, a testükkel viszont igent. Azok, akik egyáltalán nem ismerik a japán szokásokat, ilyenkor könnyen lelankadhatnak. – írja az Origo


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A sexshop vásárlás már életünk mindennapi része lett, íme a legjobb szexshop

Fedezze fel a legújabb felnőtt játékokat, fehérneműket és újdonságokat felnőtt boltunkban. Prémium termékválasztékunk biztosan örömet [...]

Szex segédeszközök ajánlója sexshop termékekből

Sexshop ajánló férfiaknak és nőknek, fiúknak és lányoknak, valamint heteró és homó pároknak is. Az [...]

Vibrátorral kéjeleg Nagy Eliza szex bevetés előtt

A szexmunkában MILF beosztású, 30 feletti Nagy Eliza művésznevén Candy Strong egy online szexshopban kapható, [...]

Erotikus segédeszköz ajánló, webáruház és szexshop bolt Budapest, Károly krt. 14.

Önnek rendben van a szexuális élete? Ez a kérdés folyik a csapból is. Viszont van [...]