Anya lett a rendőröket erőszakkal vádoló Zsanett

Megszülte gyermekét E. Zsanett, aki azt állítja, rendőrök erőszakolták meg két évvel ezelőtt – értesítette a Borsot a boldog nagyapa, Zsanett apja. A fiatal lány ezért meg sem jelent azon a tegnap hajnali bizonyítási kísérleten, amit ügyvédje indítványozott.


A vádjait mindenáron igazolni akaró fiatal nô az utolsó tárgyaláson már nagy pocakkal jelent meg. Zsanett apja megígérte, hogy lánya hamarosan meglepetéssel rukkol elő.
Továbbra is folyik a Múzeum körúti erőszakról elhíresült E. Zsanett ügye a bíróságon. Bár az öt rendőrt korábban felmentették a vádak alól, a fiatal lány szeretné bebizonyítani: neki van igaza, ezért élt a pótmagánvád lehetőségével. A tárgyalások során ügyvédje azt kérte, rögzítsék a fényviszonyokat a Múzeum körúton reggel öt és fél hat között, hiszen ebben az időpontban történt a lány igazoltatása 2007. május 4-én.
Ez a szemle meg is történt tegnap hajnalban, Zsanett azonban már nem jelent meg. Hiányzására édesapja adott magyarázatot: József telefonon értesítette lapunkat, hogy lánya életet adott első babájának.
A lány családjának Váci úti lakhelyén is mindenki erről beszél. Az italboltos elárulta lapunknak: Zsanett édesapja, József csütörtökön könnyes szemmel jelent meg az üzletben, és büszkén mesélte, hogy unokája született. A gyermeket még senki sem látta a környéken, aminek az lehet az oka, hogy Zsanett amint megtudta, hogy babát vár, új, titkos helyre költözött.
– Senkinek sem árulhatom el, hogy hol lakik most a lányom, mert megígértem neki – mondta korábban a Borsnak az apuka, aki már akkor sejtelmesen hozzátette: lányom boldog, nemsokára nagy meglepetést fog okozni. E. Zsanett az utolsó tárgyaláson, március 6-án már nagy pocakkal jelent meg, akkor többen azt suttogták: a hatodik hónapban jár.
Azt, hogy pár nappal ezelőtt kisfiúnak vagy kislánynak adott-e életet, Zsanett egykori lakóhelyén sem tudták, információink szerint a megromlott családi viszonyok miatt József még nem láthatta a babát. Egyelőre az apuka kiléte is titokban maradt. Videók a Zsanett ügyről >>


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Korai magömlésre tanácsok és Long Love magömlés késleltető szer

A korai magömlés szexuális diszfunkció, amelyet az jellemez, hogy a férfi nem képes ellenőrizni az [...]

Potencianövelő a segítség merevedési zavar, vagy átmeneti potencia problémák esetén

Merevedési zavar és potencia problémák – A merevedési zavar az egyik legrosszabb dolog, ami egy [...]

Döngesd meg a nőt rendesen, a legjobb potencianövelők segítenek

Már régóta csak könnyű kis szex van? Olyan pózban csinálod, hogy figyelni tudj az erekciódra. [...]

Szexshop árukat próbál ki Hruby Edina a perverz pornózása előtt

Mit kell csinálnia egy pornósnak és escortosnak? Olykor mindent. A megkérdezett felnőttfilmesek tapasztalata az, hogy [...]

enhu