Egymillió dollárra perli a megszopatott szobalányt Strauss-Kahn

A Nemzetközi Valutaalap korábbi vezérigazgatója egymillió dolláros ellenkeresetet indított az ellen a szobalány ellen, aki korábban szexuális zaklatással vádolta meg.
A volt francia politikus és gazdasági szakember szerint Nafissatou Diallo “rosszindulatú és felelőtlen módon, hamisan vádolta meg”, amikor egy évvel ezelőtt azt állította, hogy erőszakoskodott vele.
Diallo szavahihetőségével kapcsolatban, ám a nő ezután polgári peres eljárást indított ellene. Az ügyben eljáró Douglas McKeon bronxi bíró a hónap elején elutasította Dominique Strauss-Kahn arra való hivatkozását, hogy az incidens idején diplomáciai mentessége volt.
Diallo azt állítja, hogy Strauss-Kahn meg akarta erőszakolni, majd orális szexre kényszerítette, amikor a szobáját ment kitakarítani. A felperes ügyvédje “kétségbeesett trükknek” nevezte az ellenkeresetet. Az eset, amely derékba törte a francia elnökségre is aspiráló Strauss-Kahn politikai karrierjét, tavaly május 14-én történt.
Korábbi bejegyzések a témában: A Strauss-Kahn elleni vád ejtését kéri a bírótól a New Yorki ügyészség – Megvédte Strauss-Kahnt az ismert pornószínésznő – Unokahúgát is molesztálta Strauss-Kahn – Prostitúciós szexbotrány, új eljárást indítottak a volt IMF-vezér ellen – A tőzsdékre is hatott az év szexbotránya – Az év legnagyobb szexbotrányai – Maffiafőnökök, kerítők, uralkodók – Rajongott a magyar kurvákért az IMF vezér – Strauss-Kahn egy vadállat az ágyban – Hazudott a szobalány ribanc, megszüntették Strauss-Kahn házi őrizetét – Újabb francia szexbotrány: kisfiúkkal orgiázott az IMF-vezér kollégája – A szexuális bűncselemények bizonyítása – Strauss-Kahn egyórányi egérutat kapott a Sofiteltől – Engem is megerőszakoltak.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Top10 potencianövelő amitől kőkemény merevedésed lesz

A legjobb gyógyszerek a potencia növelésére férfiaknál! Az erekciós diszfunkció (rövidítve ED, korábban impotencia) azon [...]

Vibri kell minden nőnek, hogy egy se legyen kielégületlen

A vibrátornak vibri a beceneve. Rengeteg formájú, méretű és anyagú vibrátort lehet kapni, ami nagyon [...]

Női vágyfokozók rendelése vagy vásárlás az INTIM CENTER szexboltból

A nők blogja is írja, hogy a női vágyfokozók, vagy más néven női potenicanövelők rendelése [...]

Maszturbátor punci és segg, műpinával kielégülés

A szexshopkban kapható férfiaknak készült maszturbátor egy nő testének mesterséges része, amelyet örömre hoztak létre. [...]