Hosszú búcsúzás címmel dokumentumfilm készült John Holmesról, az 1970-es évek amerikai pornókirályáról, aki sikerét egy testi deformációjának köszönhette. Holmes több ezer pornófilmet forgatott, végül lecsúszott: drogos és HIV-fertőzött lett. Az amerikai Sky Cinemán bemutatott filmben megszólalt a Hosszú John és A kaliforniai gigoló című pornófilmek rendezője, Bob Chinn. Filmjeiben Holmes egy detektívet játszott, aki sűrűn nyitotta ki a hölgyek előtt világos ballonkabátját.
Kirabolt egy gengsztert
A rendező szerint Holmes több mint ezer pornófilm főszereplője volt. Nyilatkozik a filmben Larry Flint, a pornósajtó-mágnás, a Hustler alapítója, valamint Staller Ilona, azaz Cicciolina, aki vele forgatta egyik utolsó filmjét, A római birodalom hajnalát. A magyar szex-ciklon kifejezetten kedves embernek tartotta Holmest.
A pornósztár a fényes karrier után nyomorult véget ért. Kokainfüggő lett és 1981-ben több drogossal együtt kirabolta Eddie Nasht, a nagyhatalmú gengsztert. A drogosokat aztán vérbe fagyva találták meg egy lakásban. Holmest, miután a lakásban ott voltak az ujjlenyomatai, letartóztatták, hat hónapi börtönre ítélték, végül felmentették. Drogos körökben azonban biztosak voltak abban, hogy ő árulta el cinkosainak nevét a “keresztapának”, cserében az életéért. Az üggyel foglalkozó rendőr szerint számára ez volt a vég. Ettől kezdve megbélyegzettnek tekintették, a mozi nem foglalkoztatta többé.
Csak egy vibrátor maradt belőle
Felesége, aki addig minden helyzetet elfogadott, elvált tőle. Holmest már csak a kábítószer érdekelte. Megszerzéséért autókat fosztogatott, tehetős idősödő hölgyeknek ajánlotta fel szexuális szolgáltatásait, majd szerepet vállalt egy homoszexuális filmben, és valószínűleg ott lett HIV-fertőzött. Ezt azonban titokban tartotta és tovább “dolgozott”, másokat is megfertőzve. Las Vegasban feleségül vett egy pornósztárt, akit az életbiztosításáért kétszer is megpróbált halálra gázolni.
John Holmes 1988-ban halt meg, hamvait a tengerbe szórták. Nem maradt belőle más, mint egy méretre szabott, a nevét viselő vibrátor, amelyből még mindig sokat adnak el. Történetéből született Paul Thomas Anderson 1997-ben forgatott Boogie Nights című filmje, alakját Mark Wahlberg elevenítette fel. További John Holmes videók – Videó
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Dildók és vibrátor Szabadkai Éva szex castingján
A vibrátorok és dildók megosztják a közvéleményt, de egy biztos, senkiben sem keltenek közömbös érzéseket. [...]
Ha nincs igazi puncid, kapni művagina maszturbátort
A maszturbáció természetes folyamat, nem romlott, mint egyesek hiszik. A saját testével való játék egyértelművé [...]
Boom Boom potencianövelő rendelés, vagy személyes vásárlás Budapesten
Aze egyik legjobb potencianövelő szer Boom Boom potencianövelő rendelés vagy személyes vásárlás Budapesten. A Boom [...]
Felcsatolható péniszek nőknek és férfiaknak – Corner69 szexshop
Mi az a strap-on? A felcsatolható dildó egy strapon egy szex játék, amely most a népszerűség [...]
Hozzászólások lezárva.