Matekóra végső perceiben – élénkülő fészkelődéssel igyekeztük a tanár tudtára adni, hogy csupán a hang cammogó sebessége nem hozta még el a felmentő kicsengetést, de az már megállíthatatlanul úton van felénk – összehajtottam a pad alatt az újságot.
A csukott ablak párkányára ereszkedett egy vadgalamb, és intenzív udvarlásba kezdett az üvegben tükröződő, megszólalásig azonos párjának, saját magának. Erika, aki legközelebb ült a szárnyas szürkeség szerelmi színteréül választott ablakhoz, félig leeresztett szempillákkal, mosolyba hajló ajkakkal hallgatta az érzéki turbékolást.
– Nem neked mondja! – dörmögött Gabi, akinek nem kellett hátrafordulnia, hiszen folyamatosan oldalra, keresztben és visszafelé irányult a tekintete.
A felcsattanó röhögésen jókora erőfeszítéssel bírta magát átverekedni a végre megszólaló, tavaszi végelgyengülésben szenvedő csengő.
Sanyi, mint afféle szorgalmas diák, kipattant a táblához, és sürgősen eltüntette a matek nyomait képletestől, megoldandó házi feladatostól… – Ne is lássam! – Ugyanazzal a pincéres lendülettel az ablak felé vette az irányt, és a látványtól elégedett rikkantást eresztett el: – Dugj!
A lányok ugyanis, jó szokásukhoz híven, szellőztetés ürügyén mielőbb meg akarták vizsgálni, akadnak-e az utcán jó pasik, s a tökéletes szemrevételezés érdekében kellően kihajoltak ahhoz, hogy zavartalan belátást biztosítsanak a szoknyák alá, vagy a nadrágok szépen gömbölyödjenek. Ennél jobb kifejezést én sem találnék, mint a Sanyi által használatos, egyénien és kellően népies „hutyutyu!”
A tanár után nyitva maradt ajtón túl Anettot pillantottam meg, Nettit, ahogy már mindenki hívja. Idejét sem tudom, mikor beszéltünk utoljára – dehogynem: holnap lesz egy hete! -, s akkor is csupán érdektelen iskolai dolgokról.
Belépett az ajtón, s ahogy az már szokás, mindenki elhallgatott és tetőtől talpig, vagy inkább talptól tetőig végigmérte. A srácok elővették vetkőztető tekintetüket, a lányok pedig vihogható hiba után fürkészve szemlélték. Egy-két eltévedt pillantást magamon is éreztem…
– Komolyzenei koncertsorozat lesz a művházban, kedd esténként, összesen hat előadás. Itt a program leírva, és háromféle áron nálam lehet bérletet igényelni. – Mindenki kissé közelebb húzódott, nem mintha ekkora érdeklődést váltana ki a komolyzene. – Más. Zenebarát szakkör indul, terveink szerint közös zenehallgatással, beszámolókkal, koncertlátogatással, vendégeket hívunk…
Röpködtek a meghívandók nevei, főleg tengerentúli előadóké.
– Ezt majd azokkal megbeszéljük, akik tagok szeretnének lenni! – hárította el Anett a keresztülvihetetlen javaslatokat, és kinyújtott tenyerével határozottan visszatartotta Sanyi közeledését, aki már a feszülő ciciket érintve magyarázott.
– Írjál fel, légy szíves!
– Engem is! – hangzott innen-onnan.
– Neveket mondjatok, mert nem ismerek mindenkit, és azt, hogy koncert, vagy szakkör! – csitította a tömeget.
Eddig a helyemen ültem, most töprengve felálltam: melyiket válasszam?
– Téged már felírtalak! – nézett rám Anett.
Hang nem jött ki a torkomon. Tekintetem azt kérdezte: melyikre?
– Mindkettőre. A bérleted hatodik sor középre szól, a zenebarát szakkör pedig holnap 4-kor alakul.
– Köszi…
Tibi keresztülverekedte magát a csoportosulókon, egyenesen hozzám, és összeráncolt homlokkal, súgva kérdezte:
– Nem kedden esténként kíséred a kiscsajt a buszhoz?
Arra az ismerős lányra célzott, aki hetente kétszer, szakmai gyakorlat miatt estig kényszerült a városban maradnia, s ilyenkor találkoztunk.
– Jól ismered a programomat, alkalmazlak személyi titkárnak! Kedd, csütörtök.
– Akkor ennek lőttek! – vigyorgott.
– Mindegy, marad a csütörtök.
– Átpasszolhatod nekem a kiscsajt, te nem érsz rá csütörtökön sem! Tudod, Anett felírt zenebarátnak!
– Viheted… Úgy hívják: Anna – közöltem lemondóan.
Nem volt még időm mérlegelni, hogy a kész tényekként beállított két új program, vagy a korábban kialakított, ugyanazon időpontra eső, általában kapkodó kielégülést célzó napirend a fontosabb. Erősen gyanítottam, hogy bármennyit törném a fejem, a mérleg mindig abba az irányba billenne, amerre Anett tartózkodik.
Tibi komolyan gondolta, ilyen egy önfeláldozó barát:
– Összehozhatnál bennünket! Minden kedden és csütörtökön elintézem Annácskát helyetted, amíg téged lekötnek az intellektuális-kulturális programok.
Fülig vigyor nézett szembe velem.
– Anett! Légy szíves Tibi bácsit is felírni! – kiáltottam keresztül a tömegen.
Anett mutatta: oké!
– Hülye! – bökte felém, és ezzel otthagyott a legfrissebb komolyzenei bérlet-tulajdonos, aki egyben vájtfülű zenebaráttá is vált e pillanattól.
A következő óra elején egy cédula érkezett gyorspostával, megismertem Tibi írását:
„A tesómék is jönnek mind a 2-re!”
Kissé pukkadoztam a röhögéstől, amikor megértettem e rövidke mondatba rejtett, mélységes emberi tragédiát. Szegény Tibi! Mindkét nővére jelentkezett a koncert-sorozatra és a szakkörre is, ott áll majd üresen a lakás… Tényleg üresen, mert Tibi ahelyett, hogy kihasználná a zavartalanságot, és behatóan foglalkozna akár naponta másik csajjal, inkább a zenével barátkozik.
Majdcsak túléli!
Szünetre már ő is másként látta a perspektívát:
– Majd ott fogunk csajozni! – lelkesedett. Úgy látszik, átgondolta a lehetőségeket. – Úgyis ott lesznek a legjobb csajok!
– Meg a legjobb pasik! – vágott hátba egyszerre bennünket Sanyi, elcsípve a mondatot.
– Köszönjük az elismerést! – mosolyogtam.
– Nem rátok értettem, én is megyek zenélni! Minden hangszer érdekel… A furulya, a szaxofon, az oboa… hutyutyu
Mi lesz ott?! A zenebarát szakkör alakuló ülése elfeledtette minden oktalan aggályomat. Elsőként – mikor koppanásra beléptem a klubhelyiséggé kinevezett terembe – az okozott kellemes meglepetést, hogy Anett széles mozdulattal invitált a mellette parlagon heverő székre. Szorosan mellé húzódtam.
Egy pillanattal később belépett a karból talán legkedvencebb tanárom, aki egyébként nyelvek tanításával brillírozott, s akiről köztudott mély zeneszeretete. Elmondta, hogy nem felügyelni vagy beleszólni szeretne, hanem segíteni, amennyiben erre igényünk van. Felsorolt néhány ötletet, mely kisebb-nagyobb hírességet tudná rávenni, hogy meglátogassa szerény társaságunkat, hegedűművésztől zeneszerzőig, sőt még egy ismert énekesnőt – sztárt – is említett, akiről én tudtam, hogy kedvenc tanárom ifjúkorábban menedzserelte őt.
Jólesett Anett közelsége, összeért a vállunk. Mindenki megnevezte egy kedvenc zeneművét, szerzőjét vagy előadóját, akit következő találkozásaink egyikén szívesen bemutatna Cd-ken keresztül a társaságnak. Tetszett a játék!
– Melyiket mondjam?… – kérdezte hozzám hajolva Anett.
Lehelete, mint mézédes érintés lehetetlenné tette, hogy megértsem, s főleg beazonosítsam azt a három vagy négy nevet, akiket felsorolt.
– A másodikat – válaszoltam találomra, míg egy pillanatra a térdünk is összekoccant.
– Jóóó! – súgta ismét, ahogy puszi lebbenne a fülemre.
El kell tekintenem a zenebarát szakkör megalakulásának minden részletre kiterjedő ismertetésétől, ugyanis döntően arra tudtam koncentrálni, Anett válla mikor van tőlem 1 centire, mikor csak félre, s végre mikor ér megint hozzám.
Egészen közelről mosolygott rám, megérintette a kezem, éreztem az illatát, s amikor megrázta a fejét, hosszan szálló haja az én vállamat is simogatta. Amikor pedig játékosan letette a fejér az asztal lapjára, s a szeme sarkából nézett fel rám… Ugrálni tudtam volna örömömben!
Egyszer még – ahogy katicabogárként átgördült az ujjam hegyére – egy könnycseppet is elsimítottam óvatosan a szemem sarkából… Olyan nagyon boldog voltam!
Péntek délelőtt. Nevezhetnénk szombatnak is, hiszen már semmi értelme – ha korábban volt is egyáltalán jelentősége -, amit B tanár úr rajzol a táblára. Kicsit hasonlítana a puncira, ha nem rontaná el mindenféle görög betűkkel.
Úgy éreztem, valamiből kimaradtam. Jöttek-mentek a cetli-levelek, s engem elkerültek. Duzzogva becsuktam az amerikai telepesekről szóló könyvet a pad alatt, és 3 levél-váltás feladói és címzettjei alapján leszűrtem, hogy bulit szerveznek. Nélkülem?
Szünetben a kitóduló fejek fölött megpillantottam a várakozó Anettot. Intettem neki – mindjárt! -, és Tibihez léptem, aki élénken sugdolózott Gabival.
Elhallgattak egy pillanatra, ám a látszatát is kerülve annak, hogy ki akarnának hagyni valamiből, egymás szavába vágva elhadarták:
– Gabiéknál üres a kéró, délutántól akár reggelig. Összeszedünk egy pár belevaló csajt és havert és kiélvezzük a hétvégét. Nem akartunk ezzel izgatni, mert neked biztos más programod van, de azért tudj róla, hogy megvan a helyed, ha leereszkedsz a régi barátok közé…
– Köszi, ez jólesett! – Otthagytam őket. Rohantam. Várt Anett!
– Csak azt akarom mondani, hogy ebéd után muszáj hazautaznom. Ugye, nem haragszol? – Lehet haragudni valakire, aki ilyen szépen néz és mosolyog? – Családi program.
– Akkor csak hétfőn találkozunk? – fakadt ki belőlem keserűen.
– Hétfőn a tiéd vagyok!
Dolgozatírás következett, talán a péntek és a szombat krónikus összetévesztésének megelőzését célozta az időzítés. Soha nem okozott gondot akármilyen fogalmazást összeütni bármilyen témáról és stílusban, meg is írtam gyorsan. Egyetlen mondatára sem emlékeztem tovább, ahogy becsuktam a füzetet, sőt napokkal később, amikor fel kellett olvasnom – mint legjobbat -, idegenként ízlelgettem a szavakat. Két szó volt ismerős csupán, s ezek többször is visszatértek a 3 oldalas irományban: „egyszál magam”.
Így is éreztem egész péntek délután és este, szombaton és vasárnap. Egyszál magam.
Hétfőn reggel – életemben először – én léptem be elsőként a néma terembe. Jó tíz perc telt el a következő sors- és osztálytársig. Éva érkezett sebbel-lobbal, s mintha ezért sietett volna, már ablakot nyitott a fényes, jó szagú reggelre, és derékig kihajolva szemlélte a beton-tájat.
Sanyi azt mondaná: Hutyutyu!
A méretes fenék egészségesen duzzadó félgömbjei közé betűrődött az egyébként sem extraméretű tanga, kétszer kellett odanézni, mire egyáltalán megláttam, hogy visel azért bugyit a felcsúszó szoknya alatt.
– Jön a barátnőd, Netti! – szólt hátra, meg sem moccanva. Meg volt győződve róla, hogy a panorámától földbegyökerezve állok és állok mögötte.
– Hoool? – kérdeztem, s olyan lassan közelítettem meg Évát, mintha valahonnan a terem másik végéből startolnék. Nehogy azt képzelje már, hogy az ő fenekét bámultam!
Nehéz vállalkozásnak bizonyult kinézni mellette az alakon, hiszen a közepét foglalta el, s egyik oldalon sem maradt egy egész hely. Félkönyékre támaszkodva, baljára befurakodtam, és onnan néztem ámulva, ahogy Anett lépdel felém.
Nem tekintett fel – ahogy a legszebb lányok látszólag nem bámészkodnak, hiszen nem az ő dolguk: nem ők nézelődnek, hanem őket nézik -, de mind közelebb került hozzám.
– Hogy rázza a picsáját… – jegyezte meg Éva.
– Szerintem egyáltalán nem rázza! – tiltakoztam hevesen. Nem akartam illetlenül emlékeztetni rá Évát, hogy ő viszont tényleg rázza, amikor nem éppen az ablakban teszi közszemlére kiadós hátsóját.
– Nem baj, ha rázza – tartott ki az álláspontja mellett -, azok mozgatják jól az ágyban is. Szeret lovagolni, mi? Az ilyenek szeretnek!
Fejét felém fordította, úgy várta a választ, mintha valami köze lenne hozzá. Közben az ablak-közepi állásából felém közeledve, lábaim közé helyezte szinte pucér fenekét, s a „rázást” illusztrálva rezegette.
Több csapatban megérkezett az osztály háromnegyede. Éva az ablakban hagyott, én is elléptem onnan, mert nem maradt az utcán látnivaló számomra.
– Irigyellek – jelentette ki Tibi köszönés gyanánt.
– Mert?
– Biztos jobban sikerült a hétvégéd!
Ha már ilyen hangsúllyal mondja, nem lehetett egy nagy szám az a pénteki buli, s talán tényleg irigyelhet egyszál magamban töltött hétvégémért! – gondoltam, némi kárpótlást érezve a visszakapott, és mégis Anett nélküli napokért.
– Milyen volt? – kérdeztem.
– Egyszóval: szar.
– Részletesebben?
– Nagyon szar.
– Még ha kicsit megerőltetnéd magad? – biztattam.
– A csajok bepiáltak mielőtt odaértek volna, egyik nonstop okádozott, a másik összetört egy képet keretestől, Gabi tiszta ideg volt, mit szólnak a szülei. Összevesztek, de úgy képzeld el, hogy hajtépésig, egy cipzáros bugyin, hogy melyiküké volt, ez a tehén Éva kiment meztelenül, megnézni, milyen szórólapot dobtak be a postaládába, alig bírtuk visszarángatni az utcáról, másik az ablakban akart táncolni és integetni az arra járóknak… Elég ennyi?
– Jobban meg kell válogatni a résztvevőket – szűrtem le a tanulságot.
– Sokkal jobban… Sanyi érezte jól magát egyedül, volt ám hutyutyu meg hutyutyu, amikor a csajok hol itt estek el, hol ott. Éjfél felé Gabival kitaláltuk, hogy vége a bulinak, mert váratlanul mégis hazaérnek az ősök… De mit mondjak? Cseppet sem bántam, hogy nem tartott reggelig ez a hülyeség… Neked?
– Köszi, jó volt – Nem vette észre a hangomon az őszinteség hiányát.
– Emlegettelek, hogy milyen jól csináltad, hogy biztosra mentél, nem részeg csajokat ápolgatni.
– Hutyutyu?
– Sanyi nagyon maradt volna, még nem tapogatta meg az összes pinát. Még amelyik öklendezett a WC-be, annak is segített hátulról, a seggét markolászta.
– Van egy ötletem… – kezdtem, de megérkezett a hét első napjának legelső tanára.
Óra közben könnyedén ki tudtam válogatni, kik voltak a pénteki buli résztvevői: mindegyikük kissé letörten sajnálta a történteket. Sanyi kivételével, aki a szokottnál is élénkebbnek bizonyult.
Évával és Erikával több levelet váltottunk, majd mire kicsengettek az első óráról, összeállt a megvalósítható terv.
– Legalább feldobjuk egy kicsit a csapatot… – helyeselt Tibi, aki padtársként elolvasta az Évának címzett leveleimet, s így mindennel tisztában volt..
Éva és Erika sürgősen elvonultak a csaj-vécébe, én egy percre kiszaladtam a teremből Anettal megbeszélni, mikor találkozunk.
– Szeretnék veled sokat sétálni! – mosolygott a szemembe.
– Megmutatom a városnak, ki a legszebb lány…
Siettem vissza a terembe, s elfoglaltam a helyemet az eddig Tibi által őrzött ablakmélyedésben.
Sanyi vidáman közelített.
– Milyen volt a buli? – kérdeztem szerepem szerint, mintha még nem hallottam volna felőle semmit.
Sanyi széles mozdulatokkal ecsetelte – hutyutyu! – az élményeket, közben két csaj arrébb tolt minket, hogy ki tudjanak könyökölni az ablakba. Egyikükből, Évából máris több lógott az utcára, mint amennyi testéből – vaskos lábait is beszámítva – bent tartózkodott.
Sanyi előadása közben ügyelt a részletekre, s nem akarván elszalasztani a nyilvánvaló látnivalókat, ügyes tánclépésekkel úgy araszolt, hogy tökéletes belátása lehessen az ablakban tartózkodó csajokhoz. Osztálytársaink közül a beavatottak – főleg, akik csalódtak a pénteki buliban – észrevétlenül gyülekeztek körülöttünk.
Sanyi hirtelen egy mondat közepén elfelejtett mindent, izgatott pirosan meresztgette a szemeit, még megkísérelte a legutoljára elhangzott szó ellebbenő hangjait rekonstruálni, de csak ennyit tudott kinyögni: Dugj!
A kifelé tekintgető, ám félfenékkel szélesen befelé mosolygó Éva félgömbjeit szokás szerint nem takarta el semmi. Arányosan kétfelé elosztva, szemceruzával többször áthúzva, rúzzsal megerősítve ezt olvashattuk az izgő-mozgó női testrészen: Dugj meg!
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Szexshop ötletek, az Intim Center minden nap nyitva
Célul tűztük ki magunknak, hogy segítsünk az embereket félelmeik eltávolításában, megtanulni elfogadni önmagukat és testünket, [...]
Üvegből készült dildók és szexjátékszerek higiénikusak szex és maszti közben is
Az üvegből készült szexuális játékok viszonylag új trendet jelentenek az intim áruk területén. Fő különbségük [...]
Szexi ajándék szeretett partnerednek intim shopból
Szexajándékok férfiaknak és nőknek! Az erotikus játékok ajándéktárgyak formájában is vannak, amelyek tökéletesek ajándéknak egy [...]
Merevedési zavarnál ki a hibás és mit kell tenni?
Annak érdekében, hogy egy férfi érzelmileg és fizikailag egészségesnek érezze magát, különös figyelmet kell fordítani [...]