Kocsis Orsi Debrecenben született. A hajdúböszörményi Bocskai István Általános Iskolába járt, majd a szintén Bocskairól elnevezett hajdúböszörményi gimnáziumba. Böszörményben abban az utcában, ahol laktak, ő volt az egyedüli lány, unokatestvérei is mind fiúk, ezért mindig fiúkkal játszott. Talán ezért is lehet az, hogy sok nagyon jó fiúbarátja van.
Testileg későn érő típus volt, ám szellemileg mindig is érettebb volt a korabeli társainál, hamar önálló és felelõsségtudó lett. Mint mondja, 17 éves koráig elég „laposka” volt, bár a feneke már kiskorában kerek volt, nagynénje fokhagymagerezd fenekûnek hívta. Kislánykorában kifejezetten aranyosan nézett ki, szőke göndör haja volt, ami késõbb bebarnult, de göndör maradt. Hatéves korában ugyan kiegyenesedett, de nyolc évvel késõbb újra begöndörödött. Azóta ilyen. Állandóan egyenesítgetnie kell, de ez nem tesz jót a hajnak, emiatt sokat aggódik. Szóval tini korában nagyon vékony (pálcika) testalkata és rövid haja volt, és egyáltalán nem tartotta magát szépnek. Azóta szerencsére megváltozott a helyzet. Angolul alapfokon, németül középfokon beszél. A Heller Farkas Idegenforgalmi Fõiskolára jár gazdálkodási szakra, ahol nemrég átment levelezõre.
Nem igazán van férfiideálja, sokra értékeli bennünk, pasikban a belső tulajdonságokat. Az FHM cikke szerint épp fodrásznál üldögélt, amikor egy modellügynök felfedezte. Ekkor lett a Starface ügynökség tagja. Pályája kezdetén igényes aktsorozatok születtek, melyek látványától sokan azóta is szívritmus zavarban szenvedünk, a heves és mértéktelen szívdobogás miatt.
2005-ben megnyerte az év Playmate-je választáson a Közönségdíjat és a vele járó tûzpiros Toyota Aygo-t. Máig erre a címére a legbüszkébb. Azóta sokszor kérik fel akt vagy félakt sorozatokra, legutóbb például a CKM 2007-es naptárán pózolt Reginával. Orsi feltûnik idõrõl idõre klipekben is. 2006. február elején forgattak Mester Tamás és Shane54 (Császár Elõd) közös dalából, az „Altass el”-bõl videót, amelyben Orsi volt a nõi fõszereplõ. A forgatáson esõgéppel rendesen eláztatták Õt. Elõd késõbb elárulta, amikor azokat a jeleneteket vették fel, ahol Orsi pózol, hirtelen mindenki a kamera mögé gyûlt. Nem sokkal késõbb, azaz augusztusban a Belmondo zenekarral (a korábbi Nyers frontember Czutor Zoli vezetésével alakult banda) forgatott klipet a „Mégis remél” címû dalhoz. A neves fotós, Nánási Pál rendezte videó egy külön erre a célra, egy stúdióban megépített bárban játszódik, és Orsi a hely legdögösebb csajsziját alakítja, aki a partnerével táncol. Csak a klip végén derül ki (mintegy csattanóként), hogy ez a partner nem más, mint Voksán Virág, a 2006-os Playmate verseny közönségdíjasa.
A két klipforgatás között sem unatkozott, ugyanis indult az elsõ alkalommal megrendezett Miss Classic Hungary szépségversenyen. A döntõt 2006. március 25-én rendezték a ráckevei Savoyai-kastélyban. A szemet gyönyörködtetõen szép díszes kosztümöket és klasszikus viseleteket felvonultató versenyen Orsi lett az elsõ helyezett.
Május 16-tól Orsi mûsort vezet a fix.tv-n. A MoziZóna egy filmes magazin, amely minden szerdán este jelentkezik új adással, és Orsi kapott benne egy társmûsorvezetõi szerepet.
Június 30-ig tartott a Ballantines Star Night Party sorozat, amely eseménysor keretében Orsi a pultoskodással ismerkedett hétvégenként. Mint Orsi beszámolt róla, nagyon jó hangulat volt a bulikon, élvezte a kihívást és az új feladatot. Saját bevallása szerint nem szokott kihívóan öltözködni, és szolid életmódjára a legjobb bizonyíték az a tény, hogy testét egyetlen tetoválás sem díszíti. Mellei eredetiek, a szilikont még hírbõl sem ismerik.
Egy koromfekete spitz kutyusa van, aki a Juli nevet viseli. Hobbija az utazás valamint a vizilabdás múltja okán az úszás. Mióta megnyerte a kocsiját, imád vezetni. Ugyan azt az Aygo-t csak egy évre kapta meg, így 2006. októberében vissza kellett adnia, mégis a márkánál maradt, mert most már egy Toyota Yarist vezet. Már évekkel ezelõtt felköltözött Böszörményrõl, jelenleg Budapesten él. Akaratos és makacs nõ vagyok, de a szende cicából idõnként tigris lesz. Ezt Õ mondja magáról…
Orsi szerencsére nagyon termékeny a fotózások terén, folyamatosan elkápráztat bennünket az újabbnál újabb sorokkal. Több neves nemzetközi fotós is felfedezte már magának, és kihasználva Orsi rendkívûl nagy internetes népszerűségét sokat profitálnak a fotóiból.
[Babes szexképek] Kocsis Orsi és Kiszel Tünde képeire verik ki a diliházban – Kocsis Orsolya playmate – Kocsis Orsi (Klaudia) playmate – CKM és egyéb vegyes képek – Kocsis Orsi munkássága képekben – Kocsis Orsi meztelenkedik – Kocsis Orsi tagadja a pornózást – Kocsis Orsi playmate szexvideó – Kocsis Orsi pinája – Levetkőzte a gátlásait Kocsis Orsi (Claudia)
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Férfi potencianövelő online rendelés vagy vásárlás személyesen az Intim Centerből
A férfi stimulánsok elsősorban természetes összetevőkből készült termékek, amelyek javítják a férfiak egészségét. A férfiak [...]
Sexshop vagy szexshop? Mindegy, az INTIM CENTER az első és legjobb az országban!
Sexshop vagy szexshop? Mindegy, az INTIM CENTER legyen az mert az a legjobb! Ha internetes [...]
Pénszgyűrűk, vibrátoros csiklóizgatós potenciagyűrűk a legjobb szexshopból
A péniszgyűrű igazából nem más, mint egy szexkellék a szorító gyűrű nem orvosi változata. Magyarországelső [...]
Ki jár gyakrabban szexboltba srácok vagy lányok?
Az egzotikus termékek iránti kereslet nem csökken, hanem éppen ellenkezőleg, növekszik. Egyre többen válnak merésszé [...]