135 ezer forintért dughatták Szandrát

Ez nem éppen a dubajozók ára, de 135 ezer forintért árulja a testét Éden Szandra (22). Az Éden Hotel egykori intrikája lapunk információi szerint több escortügynökségen keresztül váltja valóra a férfiak kívánságait.
A Sandy néven hirdető lány fotóin az Éden Hotelből megismert lány látható. A fekete démonról már korábban is kerültek elő pikáns felvételek, ahogy épp önkielégítést végez Dopeman egyik klipjében. A Blikkhez eljuttatott bizonyítékok szerint a kicsit sem szégyenlős lány több százezer forintért akár még házhoz is megy, így újabb magyarázkodásra lesz szüksége.
– Éden Szandra máig tagadja, hogy escortszolgáltatással keresné a kenyerét, információim szerint azonban többször járt Görögországban és Amszterdamban 1-1 hetet dolgozni. Ilyenkor egy hotelben szállnak meg, és ott fogadjak a klienseket, vagy időnként házhoz is mennek – kezdte beszámolóját olvasó-riporterünk, akinek természetesen jár a tízezer forint. – A tarifájuk 250–300 euró (óránként, ebből 50 százalék a kiközvetítő ügynökségé). A Sandy néven futó Szandra két óráért kér 500 eurót és minden újabb óráért plusz 200-at, ha pedig utazni kell, akkor 1000 eurót is felszámol.
Egy görög nyelvű fórumon az egyik kliens nem igazan hízelgő szavakkal illette őt, ugyanis kicsit sem volt megelégedve a teljesítményével, ahogy a külsejével sem.
Azonkívül, hogy vacak, festetlen és bozontos hajjal jelent meg, még a domborulatait is kifogásolta a kuncsaft, ahogy azt is, hogy fekete zoknihoz fehér cipőt húzott, az asztalon pedig büdös étel rohadt – ecsetelte informátorunk, akinek szavait alátámasztják az internetes oldalakon látható fotók és vélemények.
Lapunk természetesen megkereste a fekete démont, aki még ezek után is hevesen tagadta, hogy bármikor pénzt kapott volna a szexuális szolgálataiért. – Hányszor mondjam még el, hogy valaki visszaélt a képeimmel, és mindenféle escortoldalakra tölti fel őket. Az ügyvédem már intézkedett, viszont úgy néz ki, hogy még mindig vannak olyan oldalak, amelyeket nem talált meg – kezdte ingerülten Szandra, aki már a Viasat3 valóságshow-jában is dühösen vágta a fiúk arcába, hogy ő igenis egy drága lány.
– A műsorban feltételes módban beszéltem, hogy még akkor sem lenne senkinek köze hozzá, ha baszással keresném a kenyeremet. Sosem foglalkoztam ilyennel, nem voltam escortlány sose, és nagyon örülnék, ha ezt végre feldolgoznák az emberek. Mészáros Edit – Blikk.hu


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Az anál tágító alig akart kijönni a fenekéből

A butt-plug, vagyis az anális tágító hatalmas volt, és tökéletesen beszorult a lány formás fenekébe. [...]

A női szexjátékok tudása és minősége a mennyekbe emeli az élvezést

Amikor a lányoknak szóló játékokról, babákról, babaházakról, mackó nyuszikról és medvékről, ugrókötélről, babakocsis babakocsiról és [...]

Potencia gondjaid vannak? Jó tanácsok, potencianövelők erekciós gondokra

A fiatalabb férfiaknál a stressz és pszichés zavarok okoznak leginkább potencia problémákat. A potenciazavar az [...]

Nem lehet baj a merevedéssel ha van jó potencianövelőd

A potenciával kapcsolatos problémák minden férfit aggasztanak, különösen reproduktív korban. A potencia probléma azonban annyira [...]