Újabb karrier tört derékba! Ezúttal a meztelen valóság áll a háttérben: Salgótarján politikai vezetése hinni sem akart a szemének, amikor a szerény, csöndes, Fidesz delegálta pénzügyi bizottsági tagról a legdurvább pornós fotók és filmek jelentek meg az interneten. A jelek szerint a harmincas éveiben járó Hidasi Mónika pornós nevén Monika Wipper nagymellű nő kettős életet élt. A nő a Nógrád megyei jogú város költségvetési és pénzügyi bizottságának külsős tagja volt, emellett zenei könyvtárosként is tevékenykedett. Az őt ismerők legmerészebb álmaikban sem gondolták volna, hogy Hidasi Móni szexfilmekben szerepelt, és egy szexoldalon kellette magát. Egy honlapon bemutatkozva magáról annyit írt: „Helló, fiúk! Imádok meztelenkedni, és imádom a f…zt!” Az ifjú hölgy egyébként olyan bulikon is részt vett a filmkockák szerint, ahol egy éjszakai bárban több ismeretlen férfit orálisan kényeztetett.
Ezekhez a filmekhez úgy lehetett hozzájutni, hogy az internetezők SMS-ben fizettek a letöltésért. A botrány úgy robbant ki, hogy többen felismerték az arcát, amit még csak nem is rejtegetett. Salgótarjánban néhány napja futótűzként terjedt a hír, s elérte a városházát is.
– Megdöbbentünk – mondta a Blikknek Fenyvesi Gábor fideszes alpolgármester. – Sohasem gondoltam volna róla ezt, mert rendes lánynak ismertem meg. Nem vagyunk rá büszkék. Megtettük a megfelelő lépést: kértük a hölgyet, hogy mondjon le bizottsági tagságáról. Ezt meg is tette, a jövő heti ülésen már nem is vesz részt. A Fideszből nem zárhatjuk ki, mert nem is párttag. Néhány éve aktivistaként segítette a pártot, és 2006-ban delegáltuk a testületbe.
– Elképesztő ez az eset – mondta a Blikknek Molnár Károly, a bizottság szocialista elnöke. – Visszahúzódó, csöndes, szerény és konfliktuskezelő tag volt a testületben. Még szakmai vitákba sem ment bele. Nem nagyon barátkozott senkivel. A magánéletéhez semmi közöm, de úgy vélem, ha valaki csak külsősként is, de részt vesz a városvezetés munkájában, példát kell mutatnia.
Úgy tudjuk, hogy a bizottsági munkáért havi bruttó 35 800 forintot kapott Hidasi Mónika. Ám ezzel a botránnyal nem csak ezt a fizetését veszítette el. A Balassi Bálint Megyei Könyvtárból is mennie kellett, amikor a felvételekről a munkahelyén is tudomást szereztek.
– A kolléga már nem dolgozik nálunk – ennyit mondott kérdésünkre Molnár Éva, az intézmény vezetője. Hiába kerestük Hidasi Mónikát, ő tegnap nem vette fel a telefonját. (Blikk)
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Így növelhető a férfi erekció, tartósan merev lesz a pénisz szex közben végig
A modern ember nagy jelentőséget tulajdonít a harmonikus intim életnek. Ez az alapja egy erős [...]
Dildóval szexel Mecseki Anett és Medgyesi Bernadett
Medgyesi Bernadett és Mecseki Anett pornós nevén Black Diamond leszbikus pornó a Szexpláza szexshop webáruház [...]
Vibrátort, dildót szeretnél? Személyen vásárolhatsz, online rendelhetsz innen!
Sexshopokban és online üzletekben annyi rezgő kütyü lett eladva, hogy a számok alapján mérár minden [...]
Szexpláza szexblog és szexshop webáruház, budapesti szexbolt
A Szexpláza erotika portál szolgáltat mindent ami szex és erotika. Erotikus bulvárhírek, celebek, szexbotrányok, magyar lányok, magyar [...]
Hozzászólások lezárva.