Hermafrodita a világbajnok futónő

ATHLETICS-WORLD-800MA dél-afrikai Caster Semenya nemiségét vitatják, az orvosi vizsgálatok szerint magas tesztoszteronszintje mellett belső férfi és külső női nemi szervei vannak. Nyilvánosságra került Caster Semenya, a berlini atlétikai világbajnokságon 800 méteren győztes futónő nemi vizsgálatának eredménye, mely szerint a bajnok hermafrodita. Az eredmény a nemzetközi szövetséghez érkezett Németországból, hivatalos csak akkor lesz, ha szakértők megvizsgálták, és Semenyát is értesítették. Az ausztrál Sydney Morning Herald szerint Semenyának külső női nemi szerve mellett belső férfi nemi szervei is vannak, azaz gyakorlatilag hermafrodita, emellett igen magas a tesztoszteronszintje is.
„Ez orvosi-, nem pedig doppingkérdés, így Semenya esetében nem is szándékos csalásról van szó. A teszt célja az volt, hogy megtudjuk, hogy a bajnok vajon orvosi szempontból juthatott-e jogosulatlan előnyhöz a többiekkel szemben. Ebben az esetben azonban nincs szó diszkvalifikációról” – nyilatkozta Nick Davies, a nemzetközi szervezet szóvivője. Az IAAF már korábban jelezte, bármi lesz a vizsgálat eredménye, Semenya megtarthatja érmét, mert a szabályok szerint nem csapott be senkit, nem követett el büntetendő szabálytalanságot. A nemzetközi szövetség november 20-21-i, monacói ülésén hoz végleges döntést.
Az IAAF már megpróbálta felvenni a kapcsolatot a futónővel, a dél-afrikai hatóságok azonban ezt mindeddig megakadályozták. A helyi atlétikai szövetség határozottan tagadja ezt az értesülést, állítják, ők eddig nem is hallottak a nemzetközi szövetség megkereséséről. Semenya 1:55.45-tel nyerte a 800 métert Berlinben, csaknem 2 és fél másodperccel verte a kenyai Jepkosgeit. A világcsúcsot 1:54.68-cal (az akkor még csehszlovák) Jarmila Kratochvilová tartja 1983 augusztusa óta.

A szülők felháborodtak
Betegnek és őrültnek tartja azokat az embereket az édesapa, Jacob Semenya, akik szerint gyermeke nem nő, hanem hermafrodita. Dorcus Semenya, a futó édesanyja szerint a féltékenység vezérelte emberek írnak ilyen rossz szándékú cikkeket. A nagymama, Maphuthi Sekgale kiemelte: kislányként látta felnőni Castert, és nincs kétsége afelől, hogy unokája lány. Makhenkesi Stofile dél-afrikai sportminiszter felháborodásának adott hangot: “Meg kell őt védenünk! Ő nő, és a mi hősünk marad!”

Férfi belső nemi szervek
Herék: A hímvessző alatt található páros szerv, a herezacskóban helyezkednek el. A férfihormonok termelésében van szerepük.
Mellékherék: A herék hátsó felszínén helyezkednek el. Raktá­rozzák és szállítják a herékben termelődő ondósejteket.
Ondóhólyag, ondóvezeték, prosztata: Az ondóhólyagban gyűlnek össze az érett, megtermékenyítésre alkalmas hímivarsejtek, amelyeket a herék termelnek. Ezek összekeverednek a prosztata által termelt váladékkal, így alkotják együtt az ondót.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Szexpatika, szex gyógyszertár erotikus drogéria

A szexuális problémák a modern világban sok férfit és nőt érintenek, hiszen a rohanó és [...]

Erotikus ajándékot Valentinra és alkalmakra rendelj vagy INTIM CENTER üzletünkben vásárolj

Ajándéknak a rutinosabbak inkább a romantikus randira, mozira vagy vacsorára voksolnak, és persze ott van [...]

Szexi stewardess csajok

Enjoy Flying a cég mottója! Mi a legjobb a repülésben? Természetesen a csinos légiutas-kísérők. Eljött [...]

Intenzív spricceléssel hosszú orgazmusod lesz potencianövelő szerrel

A libidónövelő és erekció segítő szerek, segítenek felfedezni a minden elsöprő orgazmust és megtapasztalni a [...]