Kiszel szőrös pináján gúnyolódott Hajdú

kiszel-szoros-pinajan-gunyolodnakKiszel Tünde nemi szervét évekre visszamenőleg bemutatta Hajdú Péter a műsorában. A naptárdíva a felvétel előtt majdnem kereket oldott, de végül szembesítették a muffjával.
Izzik a levegő Kiszel Tünde körül: idén is naptárt dob a piacra, a hét elején a Mokkában veszett össze Vujity Tvrtkóval, tegnap délután pedig a saját nemi szervéről kellett Hajdú Péterrel beszélgetnie.
A Frizbi felvétele majdnem meghiúsult, hiszen Kiszel a stúdióba érve egy monitoron saját meztelen képeivel találta szembe magát. Végül a műsor készítőivel egyeztetve abban a hiszemben ült a kamerák elé, hogy a múltjának pikáns titkait megörökítő fényképek nem kerülnek elő. Hajdú Péter ugyanis évekre visszamenőleg begyűjtötte Tünci fotóit, amelyeken jóval többet mutat meg az ízlésesnél.
– Hát ezen gyakorlatilag egy korabeli Szandokán is látható – mutatta az egyik képet Tündének, majd a másikkal kapcsolatban is vicces megjegyzést tett. – Itt meg mintha egy Yorki kutya bújt volna a lábad közé – mosolygott a műsorvezető, riportalanya arca pedig percről percre, azaz évről évre torzult.
Hajdú egy alkalommal ráadásul Kiszel Tündi nagy szőrös intim fazonját egy nagypárnához hasonlította. A naptárdíva remegő hangon védekezett, miközben a közönség is gúnyos nevetéssel fogadta szavait.
– Ezek ízléses képek, nincs bennük semmi szégyellnivaló. Szégyelljék magukat azok, akik milliárdokat lopnak el – magyarázta Hajdú kérdésére, majd a Bors munkatársának azt is elárulta, többet pénzért sem lenne hajlandó mutatni.
– Számos hölgy jó pénzért akár pornót is elvállal, s ki tudja, hány férfival bújik össze érte. Én erre képtelen lennék. A múltamat azonban soha nem fogom megtagadni – tette hozzá.
További Kiszel Tünde szex, erotika, bulvár: Pucér képeit mutogatta Kiszel, míg a lánya kórházban volt – Kiszel Tünde dominaként pózol naptárán – Kiszel Tünde szőrös pináját imádja a Napiszar – Kiszel álszeretőkkel baszta át a népet és a médiát – Kiszel Tünde csak nem bír a pinájával – Kiszel Tünde az Operabálon is kavar – Kiszel Tünde ápolatlan pinája és haja – Kiszel Tünde fiatalkori szexképei – Kiszel Tünde állatpornóval alázva – Kocsis Orsi és Kiszel Tünde képeire verik a faszukat a diliházban.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Dildó vagy vibrátor? Mi a különbség, melyiket vegyem?

Műpénisz vagy vibrátor, melyik fog több örömet okozni? Sok nő hezitál, hogy mit a jobb [...]

Potencianövelőért nem kell gyógyszertárba, Rossmannba vagy DM-be menni, az INTIM CENTER szexshopban van!

A legjobb potencianövelők az INTIM CENTER szexshopból! Nem kell gyógyszertárba, Rossmannba vagy DM-be menni, itt [...]

Potencianövelőkben gyógyszerek hatóanyagait találták

Hét gyógynövény-kivonatnak hirdetett, de valójában Viagrával és más hasonló szerekkel „feljavított” potencianövelő szert talált a [...]

Műbránerek, síkosítók, szexbabák kánaánja az INTIM CENTER szexshopban

Sokan attól rettegnek, hogy mint gondolnak majd mások róla, ha kiderül, intim shop szexboltba jár. [...]