Zimány Linda 1 millió alatt nem nyitja ki a száját!

Fábry beszólt: Zimány Linda 1 millió alatt nem nyitja ki a száját! Ha benne marad poénkodása a műsorban, azt Zimány Linda sem hagyja következmények nélkül – Fábry Sándor ugyanis ezúttal a modellnél húzta ki a gyufát. Éppcsak kibékült Fábry Sándor az ügyvéddel, akit legutóbb piócának nevezett műsorának felvételén, szerzett magának egy újabb haragost.

Zimány Linda alaposan megharagudott rá, amiért a humorzsák az Esti Showder felvételén közölte, hogy ő 1 millió forint alatt már ki sem nyitja a száját – utalva ezzel a Dzsudzsák Balázs és Linda közötti kapcsolatra. Balázs ugyanis a legjobban fizetett magyar focista, aki havonta több millió forintot tehet zsebre.
Linda nem érti a megjegyzést, nem is ismerik egymást, a magánéletéhez pedig Fábrynak semmi köze – szögezte le. Ha tisztában lenne a kapcsolataival, nem mondana ilyet, a legtöbb párkapcsolatában szóba sem került, ki mennyit keres, Zentai Márknál vagy SP-nél sem ezen volt a hangsúly, fejtette ki Linda, aki szerint Fábrynak csak rossz kedve lehetett, ezért szólt be neki. Ha azonban a showman poénkodása marad a műsorban, annak következménye lesz – írja az Új Ász.
További Zimány Linda szex, erotika pornó: Zimány Linda már nem Kalóé, hanem Dzsudzsáké – Zimány Linda újra szabad préda – Zimány Linda pinás fotó – Zimány Linda ha nem pucsít, akkor segít – Zimány Linda nem pucérkodós munkát kapott – Zimány Linda vaginája itt – Kibékültek Kedves Feri ágyasai, Bódi Sylvi és Debreczeni Zita – Zimány és Karafiáth a Szigeten – Zimány Linda FHM vetkőzős retró képek – Zimány Linda alapítványnak adta a segélyt – Zimány Linda nem szarozik felveszi a segélyt – Zimány Linda gátlástalanul mutogatja meztelen testét – Zimány Linda meztelen fotózás verk videó – Zimány Linda meztelenül pucsít – Zimány Linda meztelenül pucsít – Dukai Regina, Zimány Linda, Horváth Éva és Bódi Sylvi – Debreczeni Zita, Dukai Regina és Zimány Linda meztelenül – Zimány Linda kihagyta volna a pornóvideót – Zimány Linda pucérkodás után műsort vezetne – Dukai Regina, Zimány Linda, Horváth Éva és Bódi Sylvi modellek – Zimány Lindának semmi sem elég, még segélyt is kell neki – Zimány Linda, Dukai Regina, Debreczeni Zita együtt meztelenkednek – Zimány Linda pucérkodás verk videó – Zimány Linda órát vett Pirner Almától a  rúdon – Zimány Linda kihagyta volna a pornóvideót


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A szexuális játékok férfiaknak segítenek, hogy szexistenek lehessenek

A férfiak öröme az intimitásban nagyon fontos dolog mind neki, mind neki. Ez segít megerősíteni [...]

Boom Boom potencianövelő, magabiztosság és kemény erekció amikor akarod

Boom Boom potencianövelő, Boom Boom a kőkemény merevedésért. Szuper erős, tartós erekciót biztosít. A Boom [...]

Új szexshopok és professzionális erotikus játékok a szexiparban

Online szexboltban 10 megrendelésből 7-et férfiak csinálnak, ahogy a magyarok rendelnek egy szexboltban. Az életkor [...]

Női vágyfokozók rendelése vagy személyes vásárlás szexshopból

A legjobb női vágyfokozók, rendelés vagy személyes vásárlás szexshopból azért kellenek, mert a nőknél egyre [...]