Újabb ír pedofilbotrány

Tovább dagad az ír katolikus egyházat megrázó visszaélési botrány, miután egy szerdán nyilvánosságra hozott jelentés szerint egy dél-írországi egyházmegyében igyekeztek eltussolni papok kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális molesztálását.

A szigetország kormányának utasítására két éve indult vizsgálat megállapította, hogy Cloyne egyházmegye püspöke nem kezelte megfelelően a szexuális visszaélésekkel kapcsolatos panaszokat. John Magee a pedofilbotrány miatt 2009 márciusában lemondott tisztéről, amit XVI. Benedek pápa elfogadott. Magee püspök egykor három egyházfőt – VI. Pált, I. János Pált, majd pápasága kezdetén II. János Pált – szolgált magántitkárként.
Az ír kormány által megbízott vizsgálóbizottság megállapította, hogy 19 katolikus pap követett el pedofil bűncselekményeket. Magee püspök azonban nem tett jelentést erről a rendőrségen. A pedofíliával vádolt papok közül csak egy ellen indult bűnvádi eljárás. A pedofil papok áldozatai mintegy negyvenen lehettek.
Vezető ír kormánytagok és szexuális visszaélések problémájával foglalkozó jogászok rámutatnak arra, hogy a Vatikánt is súlyos felelősség terheli. A pápai állam a háttérből bátorította a pedofilügyek titokban tartását, mert nem akarta, hogy azok ártsanak a katolikus egyház hírnevének.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Felcsatolható élethű péniszek az Intim Centerből

Felcsatolható élethű pénisz 20 cm-es, leszbikus női kapcsolathoz, vagy férfi és nő kapcsolatban szerepjátékokhoz. A [...]

Szex a moziban vibrátoros szexshop eszközzel

Egy korábbi online szexshop vásárlás miatt rendszeresen kapok hírlevelet az egyik budapesti szexshoptól. Mivel eddig [...]

Szexhez sikosító ajánlott, ha anál akkor kötelező

A kenőanyag vagy intim kenőanyag egy speciális gél, amely a nemi szervekre alkalmazható a szexuális [...]

Szexshop árukat próbál ki Hruby Edina a perverz pornózása előtt

Mit kell csinálnia egy pornósnak és escortosnak? Olykor mindent. A megkérdezett felnőttfilmesek tapasztalata az, hogy [...]